2010.01.30. 08:30
Negyvenhetedik fejezet: Ostromállapot (1)
Másnap órája volt a kis indiaival és Lúciával is, Isalinda ígéretéhez híven elhozta a leveleket. Juli néni írt szokott szálkás betűivel arról, hogy hol járt a legutóbbi hétvégén és mit evett előző nap ebédre, Kati pedig két oldalt körmölt össze legújabb olaszországi kalandjairól, terhessége előrehaladtáról és arról, hogy Orlando tejben-vajban füröszti.
Semmi újság. Volt egy levél egy gimnáziumi barátnőjétől is, akivel nagyon ritkán találkozott, ez a lány szórakoztatóan számolt be a Bölcsészkar mindennapjairól és ifjú férjéről, aki akkor végzett a közgázon. Mióta Viki kiűzetett az Udvarházból, se Juli néninek, se Katinak nem adta meg az új számát, a nagyanyja meg úgyse telefonált volna soha külföldre – neki hetente írt képeslapokat és kéthetente felhívta egy postahivatalból, így tartotta vele a kapcsolatot.
A Lúcia-féle óra után bement Alíciához, hogy megérdeklődje a vizsgaeredményét, egészen addig nem is jutott eszébe, tudta, hogy maximális teljesítményt nyújtott. Alícia oda is adta a diplomáját, és beszélgettek egy kicsit. Megtudta tőle, hogy Raquel hazament Párizsba a Szalagégetés hetére, vizsgázni még visszajön, de valószínűleg megpróbálja Franciaországban folytatni a tanulmányait. Gonçalóval még nem szakított ugyan, de nagyon úgy néz ki, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Viktória elhárította Alícia kérdezősködését Antónióról, csak annyit mondott, hogy minden rendben köztük. Nem látott senki ismerőst a bárban, biztos a városban kószáltak a menetet bámulva, vagy hazautaztak.
Mikor késő délután visszament a Pióca házába, először a régi kapukulcsával próbált bejutni, mert megfeledkezett a zárcseréről. Sónia kinyitotta neki az ajtót és behúzta a lépcsőházba.
– Te még nem kaptál kapukulcsot?
– De, csak megfeledkeztem róla, a régihez voltam hozzászokva.
– Hát szokjál át. Van hol megszállnod ma éjjel?
– Micsoda?
– Nem tudsz a pasidnál vagy egy barátnődnél aludni?
– Minek?
– Mert nagyon úgy néz ki, hogy a kis kurva Maryleen haverjai ma megrohamozzák a házat.
– Ne hülyéskedj!
– Nem hülyéskedem, ez komoly. Egész nap állt a bál, a csaj ki van kattanva és fenyegetőzött, hogy betörnek a házba.
– Na és, ha betörnek, mit fognak csinálni?
– Mit tudom én! Mondjuk megerőszakolják, akit itt találnak.
– Mi a fenének erőszakolnák meg?
– Bosszúból.
– Rajtam miért akarnának bosszút állni? Te vagy az, aki kipenderítetted a csajt.
– Figyelj, a te dolgod, ha maradni akarsz, maradj! De mi elmegyünk. Meghúzzuk magunkat valahol.
– Hát ez csúcs. Először megkavarod a szart, aztán elbújsz.
– Nem vagyok kíváncsi a véleményedre. Én figyelmeztettelek.
Viki ingerülten rohant fel az emeletre. Ránézett a telefonra, nem volt rajta a szokásos lakat. Tényleg komolyan veszik ezt a fenyegetősdit.
Úgy döntött, hogy nem foglalkozik az egésszel. Fáradt volt, António dolgozott aznap este és éjszaka, São szabadságot vett ki: hazament pár napra Faróba. Szokatlan csend honolt a házban. Még a macska sem nyávogott.
Viki felmászott az emeletes ágyra egy könyvvel és olvasni kezdett, de gyakran elkalandozott a figyelme, úgyhogy alig haladt a regényével. Továbbra is gyanús csend volt odakint, de nem nagyon gondolt vele. Aztán kopogtak.
– Igen?
– Matilde vagyok. Bejöhetek?
– Gyere.
Matilde szokatlanul magas, sötét haját fonatban viselő, már harminc felé járó hajadon volt, a Tito nevű cirmos macska büszke tulajdonosa. Tanárnőnek mondta magát.
– Mi most elmegyünk. Csak azért szólok, hátha meggondoltad magad.
– Te is hiszel ebben a támadás-dologban?
– Biztosra veszem, hogy ma betörnek ide. És nincs kedvem megerőszakoltatni magam.
– Szerintem meg nem lesz semmi.
– Sajnállak, te szegény ... Én figyelmeztettelek. Utána ne minket vádolj!
– Nem fogok senkit vádolni. De ha kitör a háború, most akkor sem bírok mozdulni innen. Hullafáradt vagyok.
– Hát jó. A telefon mellett ott van a rendőrség, a mentők meg a tűzoltók száma, ha szükség lenne rá. A lakatot levettük. Sok szerencsét!
– Köszi, nektek is! A macskádat viszed?
– Mi az hogy! Csak nem hagyom, hogy történjen vele valami!
Matilde méltatlankodva ment le a lépcsőn. Viki egyedül maradt az épületben. Legalább is úgy hitte, hogy egyedül van, bár nem ellenőrzött minden szobát. De Sónia és Matilde előadása alapján a többiek távol maradtak a háztól.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.27. 22:01:37
Viki elég komolyan veszed?