2010.01.18. 08:34
Negyvenötödik fejezet: Szalagégetés - második felvonás (1)
Viktória aznap késő délután nem bírta elviselni António közeledését. A férfi jókedvűen érkezett meg hozzá, még virágot is hozott, vaknak kellett lenni hozzá, hogy az ember lánya ne lássa, milyen vonzó. De Viki kibújt az öleléséből, lerázta magáról a simogató kezet és hallani sem akarta a hangját.
Úgy tett, mintha el lenne foglalva a következő órára való készüléssel, ami pedig csak csütörtökön volt esedékes, de legalább mondvacsinált ürügyet jelentett ahhoz, hogy ne kelljen Antónióval foglalkoznia. Idegesítette a létezése is. Tudta magáról, hogy elviselhetetlen és igazságtalan, de akkora feszültség tombolt benne, hogy nem volt képes jókedvet színlelni.
A férfi bekapcsolta a tévét, valami délutáni beszélgetős műsor ment, és elég hangosra állította, Vikit ez is nagyon idegesítette, pedig máskor gond nélkül dolgozott, írt, olvasott úgy is, hogy a tévén ment valami, ki tudta zárni a külső zajokat a tudatából. Ezúttal remegett a felháborodástól. Nem akart Antónióra rontani, mert az azt jelentette volna, hogy veszekedni kezdenek és vele kell foglalkoznia, de esze ágában sem volt vele foglalkozni. A létezéséről sem akart tudni abban a pillanatban.
Átkozta a gyengeségét, hogy elfogadta ezt a kapcsolatot. Elviselhetetlennek tűnt ez az együttlét, még úgy is, hogy António az ágyon feküdt és onnan hallgatta a tévét, Viki szinte nem is látta, csak a lábát. A lábán viszont nem volt zokni, ami azt jelentette, hogy már megint valahová ledobta, ez volt a mániája, a leglehetetlenebb helyekre bírta hajítani a zoknijait, a lány többször bosszankodott miatta, szólt is neki, de mint a falrahányt borsó. Nyilván ezt szokta meg otthon. Képtelen volt zokniban lazítani.
– Én lemegyek sétálni – jelentette be Viki fojtott hangon.
– Nem arról volt szó, hogy az órádra készülsz?
– Iszom egy kávét. Fáj a fejem.
– Ha fáj a fejed, a kávé nem fog jót tenni.
– Mindegy, akkor teát iszom.
– Várj egy tíz percet és én is megyek veled.
– Csak maradj itt nyugodtan, inkább egyedül megyek .
– Miért mennél egyedül? Tegnap óta nem láttuk egymást. Különben nekem is jót tenne egy kávé. És majd’ megveszek egy cigiért.
– Kérlek, hadd menjek egyedül. Muszáj egyedül lennem egy kicsit.
– Mi bajod, Vick?
A férfi felállt az ágyból. Nem volt még papucsa Vikinél, ezért csak úgy, mezítláb állt a linóleumon.
– Semmi bajom, csak szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
– Találkozol valakivel? Erről van szó?
A lány szárazon felkacagott.
– Nem, nem találkozom senkivel. Mit nem értesz azon a szón, hogy egyedül?
– Mitől vagy ennyire ideges?
– Hagyjuk már a kérdezősködést, jó?
Olyan ingerülten csattant fel, hogy szinte őt is meglepte a hangneme.
– Tiszta idegbugesz vagy.
– Ha tovább bosszantasz, csak rosszabb lesz. Már így is nehezemre esik visszatartani magam.
– De mi a bajod?
– Mindegy, nem akarok beszélni róla. Egyáltalán nem akarok beszélni.
Viki megragadta a táskáját és kirohant a szobából, az otthoni papucsában. Mikor észrevette, hogy elfelejtett szandált húzni, már az utcán volt. Vállat vont, ment tovább. Hajtotta a düh, a kétségbeesés, a tehetetlenség tudata. Szakítania kellene Antónióval. Nincs ennek az egésznek semmi értelme. De Carlos soha nem lesz az övé, és majd elmúlik ez a szenvedélyes szerelem is, amit most a másik iránt érez.
Jól jön majd akkor António, ha lenyugszik, még boldog is lehet vele. Megpróbálta felidézni a férfi kedvező tulajdonságait, felkelteni magában valamiféle gyengédséget, de nem sikerült. Órákig bolyongott a városban, közben besötétedett, és a Szent György várbeli koncert ideje is elérkezett. Nem tudta, mihez kezdjen. Vajon António még otthon vár rá? Vagy már elment? Így nem jelenhet meg a koncerten, papucsban és háziruhában. Régi, térdig érő sötét szoknya és rózsaszín póló volt rajta. Elindult hazafelé, remélve, hogy kedvesét már nem találja a szobájában.
De ott találta. A férfi legalább egy teljes doboz cigarettát elszívott időközben, az egész szoba bűzlött. Mikor azonban Viki belépett, olyan megkönnyebbült arcot vágott, hogy a lány megsajnálta.
– Hol voltál? Azt hittem, hogy valami bajod esett!
António magához húzta, átölelte és felemelte a földről.
– Semmi bajom.
– Tudod, hogy hány órát voltál távol? Istenem, azt hittem, megőrülök.
– Jól van már, tegyél le!
Eltolta magától a férfit, de valami gyengédség megmozdult benne. Még azért sem volt képes balhézni, hogy a cigarettaszabályt ilyen durván megszegte.
– Mi történt? – erősködött António.
– Semmi, csak sétáltam. Most pedig lezuhanyozom és elmegyünk a koncertre.
– Még el akarsz menni?
– Persze. Muszáj ott lennem. De ha neked nincs kedved, megyek egyedül.
– Dehogy is! Nem engednélek oda egyedül.
– Miért, olyan veszélyes hely?
– Nem egy nemi erőszak történik a Szalagégetés rendezvényein, nem tudtad?
Viki kihívóan nézett rá.
– Fogalmam sem volt róla.
– Talán nem is zavarna, ha megerőszakolnának?
– Tipikus férfilogika.
– Miért? Úgy hallottam, a nők egyik leggyakoribb erotikus fantáziája a nemi erőszak.
– Komolyan? Elég nagy marhaság. Szerintem ezt is csak a férfiak gondolják így.
– Nem tudom. Lehet. Mindenesetre én nem fogom hagyni, hogy bárki rádakaszkodjék.
Viki vállat vont és elindult zuhanyozni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.27. 01:57:20
Erotikus fantázia? Talán. Beszéltem olyan nővel aki csak így menne bele a házasságtörésbe, mert akkor vétlen maradna. Logika?