2009.12.21. 07:45
Negyvenedik fejezet: A fordítóiroda és egyebek
Conceição óvatosan kopogott be Vikihez.
– Szabad? Ugye nincs itt António?
– Nincs itt, gyere be!
Az arab hercegnő ezúttal egyszerű sötétkék tréningnadrágban és rózsaszín pólóban volt, de ez is olyan elegánsan hatott rajta, mint bármi más.
– Remélem, nem zavartunk tegnap éjjel – mondta Viki.
São nevetett.
– Nem hallottam semmit.
– Nyugodtan szólj, ha kellemetlenkednénk.
– Ne tényleg nem hallottam semmit.
– Akkor jó.
– Azért néztem be hozzád, mert beszéltünk a munkakeresésről. Esetleg lenne számodra valami.
– Micsoda?
– Tudod, néha dolgozom egy fordítóirodának, angol iratokat teszek át portugálra és vice-versa. A főnök elég bugyuta, vagyis hülye, sajnos, nem akarlak átverni. De most épp németest keres. Volt nálunk egy lány, csak kiderült, hogy fogalma sincs a nyelvről. És most van valami bizonyítvány nálunk, amit lefordított németre, de teljesen értelmezhetetlen. Kellene valaki, aki rendbehozza a szöveget.
– Meg tudom csinálni. Ez csak egyszeri meló lenne?
– Nincs valami sok németes munka. Viszont az öreg a fejébe vette, hogy német órákat akar venni. Beszéltem neki rólad, azt mondta, hetente két alkalommal ott, az irodában oktathatnád.
– Tud már valamit?
– Szerintem pár szót, többet biztos nem.
– Tőlem rendben, végül is szükségem van pénzre. A kérdés persze, hogy mennyit hajlandó fizetni.
– Sokat biztos nem, mert elég sóher. De kezdetnek ez is megteszi talán.
Így kezdődött Viktória munkás élete Lisszabonban. A fordítóiroda tulajdonosa egy félindiai, meghatározhatatlan korú, de miár nem fiatal ösztövér emberke volt vastag keretes szemüveggel. Ő maga és irodája egyaránt édeskés szivarfüsttől bűzlött, ami Viktória gyomrát mindjárt az elején felkavarta, folyamatosan enyhe hányingere volt tőle. Más talán sarkonfordul és soha többé nem teszi be oda a lábát, Viki azonban nem az a fajta lány volt, aki ilyen kicsiség miatt meghátrál. Kezet fogott a goai figurával, körülnézett az elhanyagolt irodahelyiségben, amely tulajdonképpen egyetlen légtér lett volna, csak üvegfalakkal osztották kis kalickákra, és leült vele tárgyalni.
Tíz perc múlva már a nevetséges német „fordítást” olvasta: ez annyiból állt, hogy a botcsinálta fordító lány minden egyes portugál szóhoz találomra kikeresett egy jelentést a nagyszótárból. Viki hol a fejét fogta, hol rázta a nevetés. São két asztallal mögötte fordított valamit és suttogva kérdezte, mi olyan szórakoztató. A goai az egyik kalickából folyton figyelte a munkatársakat. Viki azt válaszolta, hogy lefordíthatatlan. Hogyan magyarázhatná meg, hogy egy portugál szót milyen német szóval próbált visszaadni az „elődje”?
A nevetséges feladat, amiért még pénzt is ígértek neki, kicsit elterelte a gondolatait. Kiderült, hogy szerencsére nem a goai figurát kell majd tanítania, hanem ennek a tizenkét éves lányát, de csak a következő héttől. Az apa majd igyekszik szintén ott lenni az órákon, hogy felfrissítse a tudását. Viki biztos volt benne, hogy ez a tudás a nullával egyenlő, de a goai nem akarja kitenni magát annak, hogy egy fiatal nő kérdezgesse és okítsa.
António éjszaka szolgálatban volt, így Viki egyedül üldögélt volna nyomorult kis szobájában, de São áthívta magához tévézni. Az arab hercegnő abból a kis, szánalmas helyiségből, amely alig volt nagyobb, mint Vikié, mindenféle textillel, finom stílusú dekorációval, fonott bútorokkal valóságos kis ékszerdobozt varázsolt. Kellemes illat töltötte be a levegőt, a lámpák is meleg fényűek voltak, nem úgy, mint a szomszéd, kopár szobában.
– Hogy tudtad ilyen gyönyörűen berendezni? – kérdezte Viki.
– Tetszik?
– Mi az hogy! Az embernek nincs kedve elmenni innen. Nem gondoltál rá, hogy lakberendező légy?
– De, érdekelne a dolog, mindig is szerettem dekorálni. Csak nem tudom, meg lehet-e élni belőle.
– Biztos nem egyszerű. Semmilyen művészetből nem könnyű megélni, sajnos. Mióta dolgozol a pápaszemesnek?
– Senhor Gomesnek? Azt hiszem, egy éve szólt nekem csoporttársam, hogy be kéne segíteni, mert sok a munka.
– És? Szeretsz ott lenni?
– Nem, de jól jön a pénz. Szerencsére karakter alapon kapom a fizetséget, mert akik állásban vannak, sokkal rosszabbul járnak. Naphosszat ott kell ücsörögniük, akkor is, ha semmi munka nincs, a hülye főnök viszont nem tűri, hogy mással foglalkozzanak. Ráadásul elég keveset keresnek. Sőt, az a módszere, hogy gyakornokokat vesz fel három hónapra, és tök ingyen robotoltatja őket, aztán kijelenti, hogy nem feleltek meg.
– Ez törvényes?
– Azt hiszem, igen. A gyakornokoknak sehol nem fizetnek.
– Te jó Isten, ez a kizsákmányolás magasfoka! Undorító.
– Hát, nincs mit tenni. Ezért nem mennék oda nyolc órában dolgozni.
– És a figura lányát ismered?
– Néha beugrik. Kis, vékony lány, megalszik a tej a szájában.
– Vajon honnan ez a némettanulási ötlet?
– Senhor Gomes növekedni akar. Hosszútávon szeretné, ha német kliensei is lennének és a lánya fordítaná a szövegeket.
– Szerinted van benne fantázia?
– Hát, őt látva kötve hiszem. Tudod, a kliensek kizárólag csóró vendégmunkások meg egyetemisták, akik visszatelepülnek Portugáliába. Apróbb vállalkozások, amelyek drágább fordítóirodát nem engedhetnek meg maguknak. De, köztünk legyen szólva, szerintem Senhor Gomes számára ez csak fedőtevékenység, alapvetően a csempészetből él.
– És mit csempészik?
– Nem tudom pontosan. Még az is lehet, hogy drogot.
– Komolyan mondod?
– Sokat jár Goa-ba. Az ördög tudja, talán csak képzelődöm.
– Benned is van keleti vér?
– Bennem? – São mély hangon nevetett – Ezt meg honnan veszed?
– A külsőd alapján. Antóniónak azt szoktam mondani, hogy olyan vagy, mint egy arab hercegnő.
– Hercegnő? Hát, ez nagyon kedves tőled. De egyszerű algarvei lány vagyok, Faro-ból. Valószínűleg voltak mór őseim, persze, de az évszázadok alatt ezek a dolgok elvesztették a jelentőségüket.
– Rajtad azért látszik. A testvéreid is ilyen szépek?
– Húha, mindjárt elpirulok! Két öcsém van ... Én nem látom őket különösebben szépnek. Tipikus kamaszok.
– De ezek a szemek, ez a szempilla. Na, nem akarlak zavarba hozni, még azt hiszed, hogy a lányokat szeretem.
São ismét nevetett.
– Eszembe se jutott. Ha már itt tartunk, nekünk a te szépséged különleges. Van egy algarvei legenda, az jut mindig eszembe, ha rádnézek.
– A virágba boruló mandulafákról?
– Ismered? Nem gondoltam volna, hogy külföldön is ismerik.
– Benne van az elsős portugál könyvben. De ott egy északi, talán skandináv hercegnőről van szó.
– Meg egy mór hercegről. Szép legenda. Vajon tényleg a hóra emlékeztetnek a virágzó mandulafák? Még sose láttam havat.
– Nem? Egyszer ki kell próbálnod! Szerintem semmihez nem hasonlítható. Főleg nem a mandulafákhoz. De szegény ember vízzel főz.
– Micsoda?
– Egy magyar közmondás. Lehet, hogy nem igazán illik ide, mert a mór herceg minden volt, csak nem szegény ...
– Á, már értem. Egyébként a gazdag ember is vízzel főz, nem?
– Ilyenek a közmondások ...
Viktória nagyon megszerette São-t, még sose találkozott ilyen problémamentes, harmonikus egyéniséggel. Lehet, hogy az algarvei időjárás volt az oka, a mór ősök, a békés családi háttér vagy az a természetes szépség, ami a lánynak osztályrészül jutott, de valóságos felüdülés volt beszélgetni, együtt tévézni, kávézni vele. António is kedvelte a kolléganőjét, jó barátok voltak, noha São egy kicsit tartózkodó vele szemben, talán, mert titokban tetszett neki? António soha nem közeledett São-hoz, pedig olyan egyszerű lett volna, de talán tapasztalatból tudta, milyen következményekkel jár, ha munkatársával bonyolódik az ember kapcsolatba, aztán szakít ... És São szeme előtt folytatta kisebb-nagyobb hódításait. Nem játszhatta meg magát előtte, márpedig a hódításhoz általában kell a ködösítés.
Viki nem kérdezte Antóniótól, vajon továbbra is megpróbálja-e lefektetni a csinos turistalányokat. Nem tartotta valószínűnek, mert a férfi tényleg szerelmes volt belé. Amíg ennyire friss ez az érzelem, talán felhagy az alkalmi kalandokkal. De ha nem ... Viki nem akarta tudni. Ha szerelmes, biztos féltékenységet is érez, de így teljes lelki nyugalommal gondolt arra, hogy António valaki mással tölt néhány órát. Viszont ragaszkodott az óvszerhasználathoz. Szereti, nem szereti, így biztonságos.
São-nak jutott eszébe, hogy Viki tegyen ki hírdetéseket az egyetemen, hátha akad tanítványa: ott volt az a sok német szakos, aki nem tudott megszólalni németül, a gyógylatinosok (portugál, francia, filozófia és történelem szakos diákok, akiknek kötelező volt két évig latint tanulniuk, és általában nem tudtak semmit), és ki tudja, hátha valaki még magyarul is szívesen megpróbálna makogni. Viki Alíciánál megírta a hírdetést és kiragasztgatta az egyetemen, a menzán, São is rakott ki néhányat a saját főiskoláján. Noha közvetlenül vizsgaidőszak előtt álltak, talán vannak olyanok, akik két hét alatt akarják majd bepótolni két év anyagát ... Bölcsészektől a világ minden táján kitelik minden.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rita24 2009.12.22. 09:29:59
Nagyon tetszettek az elmúlt részek. Minden reggelemnek az egyik fénypontja, amikor olvashatom Viki aktuális kalandjait, már mindig alig várom. Biztos vagyok benne, hogy ha könyv formájában kerülne a kezembe, két nap alatt kiolvasnám, mert nem lehetne letenni. Így is megvan a maga szépsége a dolognak, apránként adagolva persze. Remélem és kívánom, hogy sikerüljön a vágyad és megjelenjen nyomtatásban!
A mostani részhez két hozzáfűznivalóm lenne. Én úgy tudom, hogy a sóher nem pont azt jelenti, hogy valaki fukar, zsugori, hanem azt, hogy nincs is miből költeni, vagyis egyben csóró is. Lehet, hogy én tudom rosszul, de engem a szüleim mindig kijavítottak, ha nem ebben a kontextusban használtam a sóher kifejezést.
Másrészt a szövegben előforduló "60 és a halál között" jellemzés szerintem bántó és általánosan sérti a jóízlést, azzal együtt is, hogy nyilván negatív a jellemzett hős. Egy mai 60 éves még friss és fiatalos is lehet, és még jó esetben egy generáció is elválasztja a haláltól.
Fentieken túl áldott, békés karácsonyt kívánok Neked!
Rita
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2009.12.22. 11:46:12
sóher (jiddis) (szleng) Pénztelen, szegény. "Sokadikán mindig sóher vagyok". Szűkmarkú, fukar, smucig. "Sóher alak, egy zacskó cukrot hozott a születésnapomra". Az alvilág nyelvből terjedt át a bizalmas köznyelvbe.
forrás: ertelmezoszotar.atw.hu/
Szerintem egyébként a sóher nem az állapotot jellemzi, hanem az állapot által kiváltott viselkedést: kétszer is meggondolom, mire költöm a pénzem, ha kevés van => fukar/szűkmarkú/smucig leszek.
Egyszóval: nekem a helyén volt a kifejezés.
Ja, és ha már írok: szerintem a párbeszédek kezdenek jobban alakulni, mint az elején. Azok szerintem még erősen átírásra várók.
Kíváncsi vagyok, mi lesz a végkifejlet. Mennyi van még hátra?
Üdv.
21
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.22. 15:17:51
De ha 2 nap alatt kiolvasnád, biztos gyorsabban el is felejtenéd, mint így ... Ez a forma az életed részévé tette a szereplőimet, és ennél többet sztem egy író sem remélhet. :)
60 év a halál közt, ebben igazad lehet, nem gondoltam bele, h vkit sérthet, pedig tanultam esélyegyenlőségi mifenéket :) Megfogalmazom másképp.
Na, a sóherben most meg vagyok lőve, mert többek a te véleményedet támasztották alá, 21 viszont épp az enyémet, értelmező szótárral felvértezve.
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.22. 15:22:30
Az elejét meddig érted? Hol kezdenek javulni szerinted a párbeszédek? Azzal egyetértek, hogy az 1. fejezetet másképp kell megcsinálnom.
Hogy meddig tart még, azt olyan pontosan nem tudom megmondani, a 61. fejezetig van megírva, de az én nem a vége. Alakul a fejemben az egész, most már azért kb tudom, mit akarok belőle kihozni :)
Bodli 2009.12.23. 07:21:14
Jó a kérdés: mennyi van még hátra? Hol és hogyan lehet egy ilyen jellegű lány-regényt lezárni? Férjhez megy és boldogan él, amíg meg nem hal? Haha. Férjhez megy és kavar tovább? Akkor sose lesz vége(ami egyáltalán nem biztos, hogy baj). Nem megy férjhez? Akkor végképp nem lehet befejezni. Vagy egyszer csak meghal? Akkor kitörne a népharag.
Ebből persze ne vond le, hogy várom a végét.
Amitől viszont regény a regény (ha jól tudom): elkalandozik a mellékvágányokra is. Nem egyenes szálú, mint a novella. Tehát lehessen tudni továbbra is Katiról, a nagynéniről, esetleg Antonió anyjáról sat! A portugál egyetemisták, gondolom, még színre lépnek.
És kívánatos minél több helyi szokás, érdekesség ismertetése nem útikönyv, hanem személyes tapasztalás alapján. Ha már egyszer olyan messzire elutaztunk...
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.23. 10:52:17
Többféleképpen le lehet zárni vagy függőben lehet hagyni :) Kb tudom már, hogyan akarom lezárni. Miért a férjhezmenetel lenne számodra a vég? (Hát, az sokx tényleg a vég ...) A hagyományos leányregény tényleg házasságba szokott torkollni, mintha ott a női élet be is fejeződne. Hm ...
"Amitől viszont regény a regény (ha jól tudom): elkalandozik a mellékvágányokra is. Nem egyenes szálú, mint a novella."
Igaz, bár ez a regény meglehetősen kronologikus és egy szereplőre fókuszál, azért nem feledkezünk el a többiekről sem :)
"És kívánatos minél több helyi szokás, érdekesség ismertetése nem útikönyv, hanem személyes tapasztalás alapján. Ha már egyszer olyan messzire elutaztunk..."
Volt, aki azt mondta, h túl sok a helyi specialitások ismertetése. Gondolom, ez is attól függ, h ki mire kíváncsi. Én igyekszem a cselekménybe beágyazva szolgáltatni az ilyen infókat, h ne legyen útikönyv-íze ...
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2009.12.25. 23:44:45
Hm... jó kérdés :)
Nem tudok pontos helyet mondani, hogy innentől OK a párbeszéd. Folyamatosan javul, de nagyon sokat húznék belőle. A mostaninál az tetszik, hogy kezd a lány fejében játszódni a regény, és nem egy szappanopera leirata. A másik, hogy a fejezetekben történik valami, kevesebb a töltelék.
A környezet leírása szerintem fontos. A szokások is. Tényleg ne útikönyves legyen, de jó rácsodálkozni a "hello Jézus" szoborra - mármint hogy van, aki komolyan vesz ilyet.
Ettől függetlenül lehet, hogy húznék a szövegből. Irgalmatlanul. A sajátjaimmal is ezt szokom tenni, egyfajta perverz mazochizmus :)
Visszatérve a párbeszédekre: onnantól tetszik, hogy nem oda-vissza labdadobálós párbeszéd, hanem néha elkanyarodik, és a cselekmény adja a beszélgetés többi részét. Aztán visszakanyarodik, és valaki szót kap.
Persze ez csak az én ízlésem, úgyhogy csupán egy a sok vélemény közül.
A veszekedés második fele ilyen lett, ez tetszik. Mikor azon élvezkedik a leányzó, hogy hatalma van a fickó fölött.
Ja, még egy... Ha erotikus, akkor legyen az. Ha annyira nem fő vonal, akkor gazolni kéne. Egy seggel egy lovat lehet megülni. Ha fontos volt az előző héten, hogy hogyan hányszor merre, akkor azt most is lehet boncolni. Hogy Viki beverte a fejét a vaságy lábába, hogy a fickó kiment megmosakodni, de majdnem összetalálkozott a takinénivel, hogy Sao szólt, hogy túl hangosak, nyikorog a padló, mittomén, te látod a monitoron túl a szobájukat :)
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.26. 17:55:45
Nyilván nagyon más lenne-lesz (remélhetőleg) belőle, ha szerkesztő kezébe kerül. Én nem látok annyira rá a saját szövegemre. Az erotikus jelzőn persze lehet vitatkozni. Nem feltétlen a leghétköznapibb értelemben használom. Van egy XV-XVI. sz.-i regénytípus, amit erotiko-szenimentálisnak neveztek biz. irodalomtörténészek. Na, vmi ilyen irányultságot gondoltam. Nem szerelmes regény, és nem is szexregény. Vmi a kettő között, és persze fejlődésregény is. Érdekes részletekre lennél kíváncsi :)
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2009.12.27. 14:45:04
Sajnos egyik sem. Csak írom, amit gondolok :)
Az erotiko-szentimentálissal semmi gond, teljesen jó. Csak néha elhal a vonal. A maiban volt egy adag, aztán néha sokáig nincs. Persze nem lehet egy cselekménnyel is bíró regényben állandóan egymásra küldeni a szereplőket, mint a nyulakat, ezt is megértem :)
No, most már nem pofázok bele. Egyébként határozottan bosszant, hogy az egyik fickót hülyíti, a másikkal meg ő töketlenkedik. És ez jó, van feszültség a mostani történésben. Legalábbis nekem tetszik.
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.27. 17:21:00
Mindig örülök a belebeszélésnek, és a kritikából tanulok legtöbbet. A dicséret jólesik, hízik tőle a májam, de nem leszek miatta jobb :) Ha bosszant, az pozitív, mert érzelmeket generál benned. :)
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.26. 08:57:00