2009.10.21. 14:38
Huszadik fejezet: A kristálypohár (1)
Mafalda és Amália csak hétfőn este jöttek meg, hazaival jól megpakolva. Vikinek hányingere lett, ha csak kinyitotta a hűtőt: tele volt mindenféle hurkaszerű készítménnyel.
Nuno újra aktivizálta magát. A nevezetes kávézás után, amelyből persze Sérgio és Josué sem maradhattak ki, Nuno megint koncertre hívta Vikit, ezúttal szimfónikus koncertre, és mivel Josué kijelentette, hogy őt is érdekelné, megegyeztek, hogy együtt mennek el rá. Nunónak nem tetszett Josué beavatkozása, de nem tehetett semmit.
Sérgio viszont kezdett különös módon háttérbe húzódni. Nem járt le a computerterembe, inkább másutt hülyítette a nőket. Viki alig látta, ha mégis, olyan messziről vagy olyan elfoglaltnak, hogy nem látta értelmét odamenni hozzá. Telefonálni egyáltalán nem telefonált persze, Nunóval ellentétben, aki többször is felhívta esténként, főleg, ha napközben nem futottak össze. A lány nem nagyon tudott neki mit mondani, hát hallgatta a fiú eszmefuttatásait. Nuno soha nem beszélt a családjáról, még annyit se, mint a másik kettő.
Viki Sérgiótól tudta, hogy Nuno félárva, az apja még kiskorában halt meg, és az anyja illetve egy már felnőtt bátyja tartja el őket. Persze Nuno is ösztöndíjas volt – ez az úgynevezett szociális ösztöndíj mindenkinek járt, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem ért el egy bizonyos összeget, a félárvaság miatt Nuno és Josué is teljes támogatást kapott, Sérgio családja viszont volt olyan módos, hogy neki ne járjon semmi, ha zsebpénzt akart, dolgoznia kellett. De lehet, hogy azért az anyja is dugdosott neki egy kis kávéra valót, mert Viki nehezen tudta elképzelni, a sok csajozás, sportolás, a 120 perces egyetemi órák és szemináriumi kutatás, dolgozatírás mellett mikor talál időt és energiát még amatőr autószerelőként is tevékenykedni.
Viki úgy érezte, megint kifut az ujjai közül az idő. Már csak két és fél hónap a tervezett hazautazásig és sehol nem tart. Nem várhat semmit Sérgiótól, mégis mindent tőle vár. Nuno alibinek jó volt Mafalda és Amália meg az udvarháziak előtt, de egyébként még társaságnak is csapnivaló. Valamerre el kellene indulnia, de merre?
Mikor egy este letette a telefont Nuno húsz perces monológja után, ott maradt a készülék mellett. A lányok moziba mentek és megmondták, hánykor érnek haza, még bőven volt ideje. Nézte egy ideig a telefont. Eszébe jutott Gábor, az örök tiltás, férfi számát soha ne tárcsázd. Mégis, mit lehet elrontani egy ilyen nem is létező kapcsolaton?
Felkelt, átment a saját szobájába és elővette a jegyzetfüzetét. Pedig kívülről tudta Sérgio számát. A biztonság kedvéért legyen ott a szeme előtt. Mert képes hirtelen még a saját nevét is elfelejteni. Visszament a lányok szobájába, ismét odaült a telefon mellé. Szuggerálta. Szólalj meg, ments meg, csinálj valamit!
És a telefon megcsörrent. Úgy megijedt, hogy kiejtette a kezéből a jegyzetfüzetet. Várt egy kicsit, aztán felvette.
De nem neki szólt, hanem Amáliának, a német lelkész-mérnök volt az, a vöröshajú. Vikivel mindig németül beszélt, míg Amáliával kizárólag angolul, a lány ugyanis hiába járt német szakra, megszólalni sem tudott. Sőt, kerekperec megtagadta, hogy Thomas-szal gyakoroljon. Viki meggyőződése szerint kevés ennél nagyobb baromság létezett, de tudta, Amália miért cselekszik ilyen esztelenül. Ha németül próbált volna beszélni, nem lehetett volna fölényes és nem uralkodhatott volna kedvére, ahogy eddig az összes volt szerelmén.
Viki gyorsan lerendezte Thomast, és ismét ott ült a süket csöndben.
Elkezdett tárcsázni. Elrontotta. Visszatette a kagylót. Megint ült egy ideig. Megint rászánta magát. Liftezett a gyomra. Gyűlölt telefonálni. Gyűlölte önmagát, amiért olyan gyenge, hogy telefonál. Kicsöngött kétszer, de gyáván megszakította a vonalat a villára téve a kezét. Tulajdonképpen azt kívánta, hogy ne is vegyék fel. De muszáj volt telefonálnia. És ha egyhamar nem határozza el magát, még elkapják. Nem beszélhet akkor, ha ott van Amália és Mafalda. Úgyis félt a részletes számlától, amelyen ki szokták húzogatni, ki mit hívott: Mafalda fel fogja ismerni Sérgio számát. Tárcsázott. Kicsöngött.
– Igen? – egy lányhang szólt bele.
– Jó estét, Sérgiót keresem – nyögte ki Viki nagy nehezen.
– Ki keresi?
A lány, nyilván Sérgio nővérének hangja annyira barátságtalan volt, mintha halálos ellenségét sejtené az idegen telefonálóban. Arra nyilván rájött már, hogy külföldivel van dolga.
– Vitória vagyok, az egyetemről ismerjük egymást.
– Várjál, megnézem, itthon van-e.
Viki úgy érezte, hogy a lány legszívesebben letagadta volna az öccsét és kelletlenül ment oda hozzá. Nyilván otthon volt és mindjárt meghallja a hangját.
– Igen?
– Szia, Sérgio, Vitória vagyok.
A másik oldalon egy ideig csönd volt, a fiú valószínűleg megvárta, míg a nővére hallótávolságon kívül kerül.
– Mi a baj? – kérdezte aztán. Örömnek nyoma sem volt a hangjában.
– Rég beszéltünk, gondoltam felhívlak – suttogta Viki. Mintha neki kellett volna titkolóznia a barátságtalan nővér előtt.
– Nézd, Vitória, most nem tudok beszélni. Majd visszahívlak, jó?
Nem, ilyen bizonytalan ígérettel nem engedheti el!
– Mikor? – mást nem tudott mondani.
– Talán még ma. De nem ígérhetem biztosra. Szia, le kell tennem.
– Szia.
A vonal megszakadt.
Viki a kezében tartotta a kagylót és hallgatta a hosszú sípoló hangot, majd a szaggatottat, amely a sípolást követte.
Mi volt ez?
Mintha valami összeesküvésbe csöppent volna bele. Sérgio titkolni akarja a létezését a családja előtt. Vajon van ott valaki ebben a pillanatban, aki nem tudhat arról, hogy egy lány telefonál neki? Egy állandó barátnő? Egy hivatalos kedves? Ezért ilyen ellenséges a nővére?
És most várja, hogy visszahívja-e vagy sem? Nem maradhat Mafaldáék szobájában a hívásra várva, de ha akkor jön a telefon, mikor már itt vannak, kellemetlen lesz, ha kettejük közül veszi fel valaki.
Felállt és visszament a szobájába. Leült az ágy szélére. Várt. Ez még rosszabb, mintha nem tudott volna beszélni Sérgióval. De hisz nem is tudott.
Úgy döntött, hogy nem reménykedik a hívásban, így nagyobb esélye van arra, hogy bekövetkezik. Jó kis öncsalás. Komótosan nekiállt az esti ceremóniának a pizsamára vetkőzéssel, fogmosással, sminklemosással, hidratáló krém felvitelével. Pedig máskor gyakran fordult elő, hogy a hidratáló krémre nem volt már energiára, csak bezuhant az ágyba. Most az első és a második emelet között ingázott, még a kezét is bekente.
Végül nem maradt már semmi szépítkeznivalója, bevonult a szobájába, bebújt az ágyba és leoltotta a lámpát. Úgy gondolta, hogy aludni fog. Olyan mélyen fog aludni, hogy nem hallja majd a telefoncsöngést. Persze ez nem elhatározás kérdése. Nem volt álmos. Feküdt a sötétben és próbált lazítani. És ha levágná a lábkörmeit? Felült az ágyban, villanyt gyújtott és elővette a körömvágó készletet. Nem, szárazon nem fog menni. Áztatni viszont nincs kedve. És ha pont akkor csörögne a telefon? Nem tudna kiugrani időben a lavórból. Megint elrakta a készletet és visszafeküdt.
Meghallotta, hogy odalent nyílik az ajtó és a lányok nevetve, zajongva jönnek be. Leoltotta a villanyt, úgy döntött, hogy azt színleli, már alszik. Sokszor csinált ilyet gyerekkorában is. A szülei gyakran jártak színházba, operába, egyedül hagyták a nagy, polgári lakásban. Nem tudták, hogy nem bír elaludni, amíg haza nem érnek, mert mindig teljes sötétség fogadta őket otthon, és Viki úgy tett, mintha már aludna. A szülei ilyenkor lábujjhegyen bementek a szobájába, megnézték, hogy ott van-e még, de soha nem értek hozzá. Betakarni nem kellett, mert ébren nyilván nem rúgta le magáról a paplant.
– Vitória! Ébren vagy még? – hallotta Amália hangját.
Nem válaszolt. Mozdulatlanul feküdt a paplan alatt. Szinte visszafojtotta a lélegzetét.
– Vicky – mondta Amália halkabban. Benyitott a szobába. – Alszik – súgta oda Mafaldának.
– Furcsa – így Mafalda. – Sose fekszik le ilyen korán.
A hangok eltávolodtak, a lányok bementek a saját szobájukba, szekrények nyikorogtak. Meg az ágyrugók.
Aztán hirtelen a telefon. Viki megfeszült. Ha most Sérgio az!
Amália vette fel. Mindjárt angolul kezdett hadarni, negédesen, ahogy ezt a pasijaival szokta. Angolul ez még idegesítőbb volt, mint portugálul. Hosszan turbékoltak, mint majdnem minden este, ha nem tudtak találkozni. Viki hallotta, hogy Mafalda kioldalog a közös szobából, és lemegy a lépcsőn a konyhába. Mafalda kicsit meghízott az utóbbi hónapokban, talán egy kicsit a barátnője szerelmi turbékolásai miatt is. Nem akart ott maradni vele, és jobb híján a konyhába menekült. Leült a tévé elé, ropogtatott valamit.
Amália idegesítő hangja végül is elaltatta. Ha Sérgio próbált is telefonálni az est folyamán, csak a foglalt jelet hallgathatta, és talán meg is könnyebbült tőle. De valószínűbb, hogy nem próbált telefonálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
