2011.05.10. 08:00
Nyolcvannegyedik fejezet: Képtelenség (4)
Kopogtak. Mindketten összerezzentek, pedig már egy ideje ernyedten feküdtek egymással összefonódva, nem is nagyon szóltak.
- Carlos, odabent vagy? Beengedsz?
Carlos kiugrott az ágyból, és elkezdte magára kapkodni a ruháit. Viki kissé lustábban kelt fel.
- Le kellene zuhanyoznom - mondta.
- Rendben - felelte Carlos -, de kénytelen leszek beengedni a srácokat.
- Nem tudnak várni tíz percet?
- Carlos! Mi a fenét művelsz odabent?
Sustorgás hallatszott, meg elfojtott röhögés.
- Kaptok húsz percet, addig bedobunk egy sört a lenti bárban - hangzott végül a testületi döntés.
- Köszi, fiúk! - kiáltotta Carlos a társainak. Az elfojtott röhögés lassan távolodott. A fiúk hangosan trappoltak le a lépcsőn.
Viki gyorsan bemenekült a fürdőszobába, húsz per múlva a szállodán kívül kell lennie. Szokatlanul gyorsan csutakolta le magát, a hotel nem túl illatos tusfürdőjét használva, aztán találomra megfogott egy törölközőt, és szárazra dörzsölte magát.
Carlos felöltözve ácsorgott az ablak mellett.
- Megengeded, hogy elkísérjelek a buszpályaudvarig?
Viki majdnem megkérdezte, miféle buszpályaudvarig, annyira nem az járt az agyában, mit hordott össze Carlosnak korábban.
- Nem, kérlek, ne kísérj el - felelte. - Búcsúzzunk el itt.
- Nem értelek, Vick.
- Nem kell, hogy megértsd. Gyönyörű délután volt, köszönöm. De nem tudom, miért nyújtsuk még tovább a búcsút.
Carlos az ajkát harapdálta.
- Nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy valamit titkolsz előlem. Azért nem akarod, hogy elkísérjelek, mert ... Talán egy pasival jöttél Prágába? A barátoddal? Miért nem mondtad, ha így van?
Viki megijedt, de esze ágában se volt bármit is bevallani.
- Egyedül jöttem Prágába. A barátom Pesten maradt. Most pedig mennem kell. A haverjaid mindjárt visszajönnek. Nem akarom, hogy a szemüket meresztgessék.
- Várj még.
Carlos még egyszer magához vonta, és csókolni kezdte, először az ajkát, aztán a nyakát, az arcát, a fülét ... Viki érezte, hogy megint újjáéled benne a vágy, de tudta, hogy nem szabad engednie neki. Muszáj itt elvágnia a fonalat. Hosszú és gyengéd csókolózás után eltolta magától a fiút, és elfordította a kulcsot a zárban.
- Jó utat, Carlos.
- Neked is. Jó utat majd hazafelé, Vick.
Már a lépcsőn járt, mikor Carlos utánaszólt.
- Remélem, eljössz az esküvőre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gabor4x 2011.05.10. 11:46:54
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.05.10. 13:47:50
@vén betyár: Ha egyáltalán meghívják, még képes, és elmegy. :P
gabor4x 2011.05.10. 15:45:57
vén betyár 2011.05.10. 16:17:55
Ifjan szerettem az esküvőket, mindig akadt néhány csinos csintalan koszorúslány, akikkel jót lehetett
beszélgetni.:D
Viki hogy állhat a koszorúsfiúkhoz?:)
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.04. 14:03:10
Önmarcangolás és megaláztatás lenne a vége.