2010.08.12. 08:00
Hetvenegyedik fejezet: Játékok? (2)
Felébredni Diogo mellett különös, mégis otthonos érzés volt. Nem érintették egymást alvás közben, Viki szerette, ha kinyújtózkodhat, és ebben Carlos mellett tényleg semmi esélye nem volt. Ezúttal tisztességes franciaágyban alhatott, és ezt valóban élvezte is. Örült neki, hogy a férfi még nem ébredt fel, így rendbe hozhatta magát úgy-ahogy. Legalábbis lezuhanyozhatott és fogat moshatott. Még túl korán volt. Visszafeküdt az ágyra, hogy olvasgasson, amíg Diogo fel nem ébred, de nemsoká ismét elnyomta az álom.
Mire megint felébredt, a férfi már felöltözve, menetkészen állt. Úgyhogy végül még Vikire kellett várni. Az együtt-ébredés soha ki nem számítható hangulata nem adatott meg nekik. Talán jobb is volt így. A lánynak tudatosítania kellett önmagában, hogy nem egy kapcsolat kezdetén áll, és nagyon valószínű, hogy többé egyetlen éjszakát sem töltenek együtt.
A nap hátralévő részében Diogo barátként bánt Vikivel, mintha semmi nem történt volna köztük. A lány nem értette, miért kell ilyen éles határt szabni, mégsem mert utalásokat tenni, vagy kezdeményezni. Visszasorolt a nem túl mély barátság kategóriába úgy, hogy még csak jelét sem adta, mennyire bántja ez. Nevetgélt, látszólag jól érezte magát, és minden erejével azon volt, hogy ne lehessen rajta látni a legkisebb neheztelést sem. Tudta, hogy nincs joga hozzá, az érzelmein ez mégse változtatott. Túlságosan élvezetes volt a férfival együtt lenni, és túl mély nyomokat hagyott benne az az erotikus tapasztalat, amelyet frissiben szerzett. De kezdte úgy érezni, hogy nem elég érdekes ahhoz, hogy újfent kicsomagolják. És ez a sejtés olyannyira bántotta a büszkeségét, hogy mikor Porto felé haladtak már, és a férfi hosszan hallgatott, Viki átkozni kezdte önmagát, amiért belement az egész kalandba. Ha visszatérhetne a tegnapba, egyszerűen kitérne Diogo nyílt ajánlata elől, gondolta. Aztán ismét úgy érezte, hogy erre képtelen lett volna, a csapda túlságosan tökéletesre sikeredett. Az egészből ő csak vesztesen kerülhetett ki. Diogo pedig csakis győztesen. El sem tudta képzelni, mit lehetett volna másképp csinálni. Hogyan kaphatta volna meg a férfit úgy, hogy ne kelljen utána egy darab rongynak éreznie magát?
Délután értek Portóba, vasárnap volt, meleg, és a város kihaltnak tűnt. Teljesen vigasztalannak. Viki szinte hűvösen köszönt el Diogótól, aki kétfelől megpuszilta, és ment a dolgára. A lány odafent, a szobájában bekapcsolta a tévét, az ágyra heveredett, és csak nézett ki a fejéből. Várta az álmot, meg a másnapi munkát. És semmi elképzelése nem volt arról, mi lesz vele két vagy három hét múlva.
Hétfőn Viki alig látta a férfit. Látszólag egyáltalán nem ért rá vele foglalkozni, a nap nagy részét házon kívül töltötte. A lány úgy védekezett az önmegvetés ellen, hogy igyekezett csak a munkára koncentrálni. Illetve beleásta magát egy középkorról szóló könyvbe, amelyet még az utazása elején vett, és azóta se nyitott ki. A könyv sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint gondolta, és úgy érezte, még arra is lesz ereje, hogy ismét jegyzeteljen. Valamit mégiscsak muszáj lesz produkálnia, ha hazamegy. Szeptemberre beszámolót kell írnia az ösztöndíj időtartama alatt végzett munkájáról. Akkor ezt fogja tenni. Napközben fordít, este jegyzetel. A kalandokból úgyis elege volt. Vagy megpróbálta bebeszélni magának, hogy így érez.
1 komment
Címkék: bizonytalanság visszatérés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
