– Igen, itt a közelben van, mehetünk gyalog. Jót fog tenni a séta, bár te nem sokat ettél. Én egy kicsit elnehezültem. A lakás egy rokonomé, aki külföldön van. Sajnos tényleg teljesen üres, mert csak most vette, még nem volt ideje bebútorozni. Kicsit kényelmetlen lesz. Bár ma délelőtt vittem egy matracot, meg ágyneműt. De ha mégis inkább hotelbe mennél ...
– Nem, nem akarok többé hotelbe menni.
– Akkor jó. Gondoltam.
– Van nálad óvszer?
– Persze, készültem.
– És biztos vagy benne, hogy menni fog?
– Egészen biztos.
– Akkor jó. Én megbízom benned.
Közben megérkezett a számla, António fizetett és elindultak kifelé.
– Tudom, hogy nem akartam Raquelről beszélni – törte meg a csendet a férfi –, de ha te szeretnél a srácról, akivel szakítottál ...
Viki megvonta a vállát.
– Nem volt igazi kapcsolat, tehát nem is szakítottunk. Csak felhagytunk a találkákkal.
– De te belezúgtál, nem?
– Raqueltől nyilván mindent tudsz.
– Mindent nem. Csak nagy vonalakban mesélt róla. Meg arról, hogy van valami zenész fiú, aki koslat utánad.
– Persze, én vagyok az egyetem fő attrakciója.
A férfi nevetett.
– Más vagy. Magabiztosabb, mint azelőtt.
– Mint mi előtt?
– Mint a srác előtt. Jót tett neked ez a viszony, még ha azt mondod is, hogy nem volt igazi kapcsolat.
– Ennyire látszik?
– Látszik. Valahogy lezserebb vagy. És nőiesebb. Nem olyan kislányos.
– Az jó?
– Szerintem jó.
Az utca közepén mentek, lazán egymás mellett, eddig egyszer sem értek egymáshoz. Most António megfogta a lány kezét és magához húzta. Nem csókolta meg, csak cirógatta az arcát, a nyakát, a mellét. Viki hagyta. Sérgióra gondolt. Szerette volna, ha ő az.
– Milyen régen várok erre! – suttogta a férfi. – Ha tudnád, mennyit gyötrődtem miattad.
Hevesen csókolni kezdte az arcát, de valahogy úgy, hogy a száját elkerülte. Viki nem bánta. Sőt, jobb volt így.
– Már nem vagyunk messze – mondta a férfi, – pár lépés. Gyere!
A kezénél fogva húzta, gyorsabb tempót diktálva.
Újszerű épülethez értek, António előkotorta a kulcsot, kinyitotta az üvegkaput. Beszálltak a liftbe, a férfi megnyomta a gombot és megint csókolgatni kezdte a lányt. Viki magához húzta a férfi fejét, beletúrt a dús, rövidre nyírt fekete hajba, amely annyira emlékeztetett Sérgióéra, ugyanaz a tónus volt, ugyanolyan erős. Mikor felértek a negyedikre, António lábbal nyitotta ki a liftajtót, és tovább cirógatta a lányt. Csak a lakásajtó előtt hagyott fel vele.
A lakás tágas volt, három szobás, és így, üresen, kissé fenyegetőnek tűnt. Még a villany se volt mindenhová bekötve, csak az előszobában és a fürdőben tudták felgyújtani.
– A matrac odaát van, a nagyszobában – suttogta a férfi.
Kézen fogva vezette a lányt a padlószőnyegen, de a sötétben nem látták, hogy egy helyütt felgyűrődött az anyag, és majdnem elestek. Erre kibuggyant belőlük a nevetés.
– Pssszt – suttogta António –, nem akarom, hogy a szomszédok meghallják.
– Miért, azok már beköltöztek?
– Persze, csak a nagynéném nem.
– És, ha meghallják?
– Nem lenne kellemes, a nagynéném elég vaskalapos, nem venné jó néven, hogy felhoztam egy nőt.
– Anyukád nővére?
– Nem, apámé. És ő is az USA-ban él, de haza akar költözni. Azért vette a lakást. Na, végre itt vagyunk.
Viki lehuppant a matracra és elnyúlt rajta. António fölé hajolt, és folytatta simogatást. Mintha megegyeztek volna, szájon nem csókolták meg egymást egyszer sem. Nem sok időbe telt, és már csak fehérnemű volt rajtuk. Viki átadta magát António tenyerének, ujjának, combjának, térdének, a férfi térde kissé csontos volt, a lábszára hosszú, jó meleg volt az egész teste, száraz meleg. A dohányszag minden pórusát áthatotta, de a lány most nem bánta. Próbált nem gondolni semmire, csak minden pórusával érezni, a gyönyörre koncentrálni. De nem ment tökéletesen, olykor bevillantak oda nem való gondolatok, képek, mondatfoszlányok, az agyában az előző nap hallott dal, a kövér lányka kezdett pörögni, és nem tudta leállítani.
António nem akart sokat várni, már teljesen levetkőztette a lányt, és hozzálátott, hogy maga is megszabaduljon az alsógatyájától és felhúzza az óvszert. Viki ernyedten feküdt, nem akart a várható fájdalomra gondolni, ellazította az izmait, eszébe jutott, hogy valamikor azt hallotta, egy nyíló kaput kell elképzelni, hát egy nyíló kapura gondolt, egy tavaszi kertre, kis házra, ösvényre, és csak nyitotta, nyitotta a kaput, de mikor António visszajött és a kezével széttárta a combjait, hirtelen összerándult.
– Semmi baj, kislány, minden rendben lesz – suttogta a férfi. Viki valami émelyító gumiszagot érzett, mint a múltkor. Most már rájött, hogy az óvszer olyan büdös.
António csókolgatni kezdte a combját, de aztán, mintha elvesztette volna a türelmét, mert olyan régen nem volt orgazmusa, kezével kitapintotta a lány hüvelyét és megpróbálta benyomni hatalmasra duzzadt farkát. Viki égő fájdalmat érzett, noha a férfi még alig valamennyire hatolt be. Felszisszent. Összeszorította a száját.
– Fáj?
– Egy kicsit.
– Folytathatom?
– Folytasd. Ne törődj vele, ha egy kicsit jajgatok. Jaaaj!
António ismét nekirugaszkodott. A lány hüvelye hasogatott, alteste menstruációs görcsre emlékeztető fájdalommal telt meg, és egyre csak arra gondolt, hogy ez mennyire természetellenes így, hogy mindent rosszul csinált, teljesen rosszul, és most nem szabadna itt lennie. Teljesen száraz volt, még egy kicsi izgalom se maradt benne, sőt, inkább hányinger kerülgette. A hotelbeli kudarc hangulata rohanta meg ismét, és legszívesebben sikoltozott volna. Eltűnni, megfutamodni, örök szüzességet fogadni, mindegy, csak ezt ne ... Miért nem Sérgio? Miért nem?
– Ennyire szűk vagy?
– Ne törődj vele – nyögte a lány. – Utált egyáltalán hozzászólni ehhez a vadállathoz, de nem akart többé visszafordulni az úton, olyan nehezen jutott ide, muszáj végigcsinálni, még ha ennyire pocsék is, ennyire émelyítő és fájdalmas. Győlölte a férfit.
Az meg csak nyomult befelé, vagy nyomult volna, de mintha nem jutott volna tapodtat se előre. Vikiben állandósult a fájdalom, a kövér lányka dala meg ott dörömbölt a fülében, egyre gúnyosabban és hátborzongatóbban. Már csak arra tudott gondolni, hogy mikor lesz vége, meddig tart egy ilyen menet egyáltalán? Meddig húzódhat még, úristen? Nem bírja percekig, az biztos, egyszercsak lelöki magáról ezt az állatot, miért nem is veszi észre, hogy mit művel! Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen?
Másrészről remélte, hogy a férfi nem veszi észre, mert ha már eddig eljutottak, nehogy bármi visszafordítsa őket. Ezért nem szólt semmit, csak aprókat nyögött, ebből még tán azt is gondolhatta volna a másik, hogy élvezi az egészet. A teljes csend abszurd lett volna, és még egy kicsit fájdalmasabb.
Ugyanakkor tudta, hogy annak az átkozott vörös duzzanatnak nagy része még kint van, és ez teljesen kétségbeejtette. Mi lesz, ha ez végig be akarja nyomni a farkát? Ha csak akkor számít igazán a szüzesség elvesztésének, ha tövig bemegy?
A fölötte lihegő test végre megkegyelmezett. A vadállat felsóhajtott és abbahagyta a nyomást. Viki csak remélte, hogy ez azt jelenti, a végére értek, a másik kielégült, bár ott volt benne a félelem, hogy csak szünetet tart, és mindjárt kezdi előről. De nem kezdte, hanem teljes súlyával ráfeküdt a lányra, aki undorodva fordította félre a fejét. Most azonnal eltűnni innen! – ez zakatolt az agyában.
Mégis egyelmezetten várta, hogy a férfi kiszálljon belőle és leszálljon róla. Aztán összegörnyedt, és tenyerét a puncijára tapasztotta. A fájdalom csak lassan tompult, nagyon lassan. Képtelenségnek tűnt, hogy ez a procedúra valaha örömet szerezzen, de még az is, hogy kevésbé legyen gyötrelmes és megalázó. Mekkora átverés! Vagy vele nincs valami rendben? Lehet, hogy másnak ez nem esik ennyire nehezére?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
