Végre egy magányos éjszaka. Viki már nagyon vágyott rá, hogy egyedül lehessen, és Carlos nem is tett rá utalást, hogy szeretné vele tölteni az éjszakát, amiért a lány külön hálás volt. Nagyon elfáradt az algarvei kalandtól, és mindattól, amit azt megelőzte, jó volt végre lustálkodni, aludni, és persze gondolkodni. Álmában újra átélte a Tarakkal töltött éjszakát, csak minden másképp volt, nem egy szűk sátorban szerencsétlenkedtek, a sok, össze-vissza bepakolt holmi között, és nem csupán a fantáziájában csatlakozott hozzájuk a másik két fiú. Bőven volt hely, fény és kényelem, egy belső kerttel is rendelkező épületben, félig a szabadban, félig a természetben. A környezet indiainak tűnt, biztos valami romantikus indiai történetből rakta össze Viki agya a helyszínt. Inkább csak érzésekre emlékezett később az álomból, mint konkrét jelenetekre, de az egész egyszerre töltötte el félelemmel és izgalommal.

Másnap reggel arra ébredt, hogy csörög a telefon. Szentül meg volt róla győződve, hogy Carlos lesz az, ő az egyetlen, aki egyáltalán törődik vele annyira, hogy keresse. De tévedett, Diogo érdeklődött a hogyléte felől. Viki még nem volt teljesen éber, mikor beleszólt a telefonba, hagyta, hogy a férfi beszéljen, a maga megszokott módján. Mindig volt miről beszámolnia, és mindig szórakoztató volt, akármiről mesélt, így aztán sokáig haragudni sem lehetett rá, vagyis haragudni talán igen, de morcosnak mutatkozni jóval nehezebb volt. Mintha nem is úgy váltak volna el, ahogy... Diogo nyilván nem sejtette, mennyire megbántotta Vikit. Már vagy tíz perce beszélt egyfolytában, mikor rákérdezett, hogy hová tűnt Viki az előző pár napban. A lány részletesen elmesélte a kalandját a három fiúval. Diogo hümmögött.

- Miért nem mentél bele? Ha valójában vágytál rá?
- Szerinted normális dolog az ilyen?
- Miért ne lenne. Neked biztos jó lett volna, ha annyira kedves srácok voltak. Én nem bírnám elviselni, ha egy másik férfi lenne szex közben mellettem, de ezek a fiúk biztos másképp gondolták.
- Legalább is az egyikük, akivel végül is lefeküdtem, nem zavartatta volna magát.
- És jó volt vele?
- Nagyon is. Csak még nagyobb ribancnak érzem magam, mint eddig.
- Az nem baj. Majd hozzászoksz - nevette el magát Diogo.
- Visszajöttem, és folytattam Carlossal.
- Ó, szóval ennyire aktív voltál? Helyes.
- És te?
- Én? Velem minden rendben.
- Nem pánikolsz?
- Szerencsére megoldódott a krízis. És Távia megígérte, hogy nem hozza fel a témát többé.
- Nem lesz féltékeny?
- Arra nem tett ígéretet. Biztos, hogy lesznek féltékenységi jelenetek, ez már hozzá tartozik a dolog természetéhez.
- De te végül is hűséges akarsz maradni? Vagy hogy tervezed?
- Nem tervezek semmit. Pár nap múlva megnősülök, aztán megy tovább az élet, nem kell ennek akkora feneket keríteni. Csak a nők számára van ennek olyan nagy jelentősége.
- Hát jó.
- Akkor a templomban látjuk egymást.
- Már, ha észreveszel a tömegben.
- Vagy az ebéden. Ott biztosan. Addig is élvezd ki, hogy itt vagy. Mennem kell, légy jó.
- Akkor az esküvőn.

8 komment

Címkék: telefon álom

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr744611352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.07.06. 13:04:31

@mégsem én voltam?: Sajna eléggé összejöttek a dolgok a családban (egészségügyi gondok) és netem se volt éppen, most nem tudok a folytatással foglalkozni. Júl. 15. után jelentkezem ismét. Elnézést.

mégsem én voltam? 2012.07.06. 17:29:39

@Gloria Mundi: tudod, jobban örültem volna, ha azt írod, hogy annyira nyaraltok, hogy elfelejtetted a blogodat :-((

mindenkinek jobbulást, remélem, nem az undokabbik fajta eü. gondból gyűjtöttetek be valamit...

Mákvirgács 2012.07.07. 08:41:39

:(( Jobbulást, kitartás!

gabor4x 2012.07.07. 21:37:33

Csatlakozom az előttem szólókhoz. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.07.16. 22:28:01

@mégsem én voltam?: Ez még hosszú folyamat lesz, az egészségügyi probléma nem közvetlenül engem érint egyébként. Köszi a jókívánságokat.

mégsem én voltam? 2012.07.17. 17:53:08

@Gloria Mundi: Hát, ez nem hangzik jól. Jobbulást kívánok az érintettnek!
süti beállítások módosítása