2012.05.05. 17:23
Kilencvenharmadik fejezet: Ki itt belépsz... (6)
Ahogy közeledett a délután négy óra, úgy ment el a kedve egyre inkább a találkozástól. Semmi szüksége még egy ex dicsőséges mennybemeneteléhez asszisztálni, tényleg, mi az ördögnek tenné ki magát ennek? Ha Diogo nem találja ki ezt a teljesen értelmetlen lisszaboni kirándulást, amelyről aztán oly könnyű volt lebeszélni, most békében ülhetne Torres Vedrasban - igaz, hogy az üresség-érzés mindenestül áthatná, de legalább nem róná ennek az annyira ismerős és most mégis annyira idegen városnak az utcáit.
Egy éjszakára való holmi volt nála és némi pénz, meg egy könyv, aminek a felét még nem olvasta el. Három óra negyvenötkor nem hogy közelebb lett volna az ifjúsági szálláshoz, mint amikor kiszállt Diogo kocsijából, hanem sokkal messzebb andalgott, a Tejo partján. A kikötő környékére ért, ahonnan a másik oldalra indulnak a kompok. Eszébe jutott Sérgio és az a nevezetes nap, mikor elment hozzá, élete egyik legjobb erotikus élménye máig. Vajon milyen lenne Sérgióval most, hogy már annyi mindenen túl van? Soha nem szeretkezett vele.
Négy körül ért a hajóállomásra, tíz perc múlva volt járat. Vett egy jegyet. Keresett egy fülkét és felhívta az ifjúsági szállást. António vette fel megint - még nem váltotta fel São.
- Ne haragudj, mégsem megyek ma hozzátok - jelentette be neki. Nem is kell említened São-nak, hogy a városban voltam.
- Már szóltam neki és mindketten reméltük, hogy eljössz. Mi a baj, miért gondoltad meg magad?
- Talán holnapután. Talán akkor majd benézek. Nem tudom.
- De mi a baj, Vick? Mondtam valamit, amivel megbántottalak?
- Nem, csak... Nincs kedvem magyarázkodni. Ne számítsatok rám. Ma ne.
Letette a kagylót.
Felszállt a kompra. Egy kis hátizsákkal és a válltáskájával. Még fogalma sem volt, mihez kezd a túloldalon. Titkon azt remélte, hogy összefut Sérgióval, hirtelen úgy érezte, nagyon kívánja, pedig hónapokig nem is jutott eszébe. Amikor bele volt szerelmesedve, rengeteget gyötrődött, most mégis csak arra tudott gondolni, milyen érzés volt csókolózni vele, mintha kilépett volna a testéből és lebegne valahol, vagy azonnal össze tudna csuklani.
De Sérgio nem volt a kompon. És Viki roppant szégyellte volna magát, ha a fiú rajtakapja, hogy a háza körül ólálkodik, nem is igen értette, hogy foghatta el ez az erős nosztalgia.
Végül a barreirói pályaudvaron találta magát, amely csak úgy nyüzsgött a kiskatonáktól. Hátizsákos turisták is akadtak, némelyeken látszott, hogy napok óta nem fürödtek, kulacsok és bakancsok csüggtek a zsákjaikon, laticelt szorítottak magukhoz. Faro. Ha felül a vonatra, épp hajnali öt, fél hat tájban ér majd az Algarve fővárosába. A vonaton töltheti az éjszakát, talán aludni is tud. Megnézi magának a tengert, igaz, fürdőruhát nem hozott magával, de nem baj, majd csak bokáig megy be a vízbe. És este felül a vonatra megint, visszautazik Lisszabonba.
Megvette a jegyet. Még volt ideje az indulásig, beült a büfébe és megpróbált olvasni. Figyelte a kiskatonákat, azok meg őt. Hárman letelepedtek a szomszédos asztalhoz. A legbátrabb pofátlanul elkezdte bámulni, és két perc elteltével megkérdezte, hogy mi az, amit olyan nagy érdeklődéssel olvas. Viki nem bánta, hogy leszólítják, megmutatta a címlapot - egy német krimi volt, és az Alexandre-ként bemutatkozó kiskatona fel is ismerte a nyelvet. Viki nem világosította fel arról, hogy ő nem német, hirtelen izgalmasnak tűnt másnak kiadnia magát, mint aki valójában volt.
Alexandre meglepően értelmesnek bizonyult, nem csak a szokásos, nőzős szólamokra volt képes, a haverjai hamar meg is unták, hogy asszisztáljanak a beszélgetéshez, amely hamar az irodalomra terelődött. A fiú egyébként kifejezetten jóképűnek számított, noha kicsit vékony volt, mint aki nem sokat törődik az asztal örömeivel, de magas volt és vállas. Az egyenruha nagyon jól állt neki. Kiderült, hogy Cervantes-rajongó, őt tekinti példaképének, és maga is foglalkozik írással.
Egy óra csevegés után el kellett búcsúzniuk egymástól, Alexandre megadta a címét Vikinek, és arra kérte, hogy mindenképp írjon majd neki. Viki nem adta meg a saját címét, de megígérte, hogy majd ír. Maga sem tudta, miért.
A flört viszont jót tett e hangulatának és mosolyogva szállt fel a vonatra. Még az sem tudta elrontani a hangulatát, hogy a szerelvény eléggé tele volt és indulás után nem sokkal öblös hangú férfikórus kezdte énekelni a Grandola Vila Morenát, a 74-es forradalom emlékezetes dalát. Valószínű volt, hogy nem sokat fog aludni Faro-ig.
2 komment
Címkék: vonat komp terv változtatás barreiro kiskatonák
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
