Végül nem kellett újra próbálni a faxot, mert Carlos bejelentkezett telefonon. Rosário szólt neki, hogy az a bizonyos lány kereste. Akármit is mondott a fiú Vikiről, az igazat biztosan nem.

- Mondhattad volna, hogy a barátnőd fax számát adod meg. Akár botrány is kerekedhetett volna az egészből, ha nem vigyázok.
- Miért, tán szerelmi vallomást akartál küldeni? Azon igencsak csodálkoznék.
- Nem, de attól még gyanút foghatott volna.
- Olyan nagyon nem izgat, őszintén szólva. Néha azt kívánom, bárcsak szakítana.
- Akkor miért nem szakítasz te?
- Lustaságból.
- Rád se ismerek, Carlos.
- Lehet, hogy soha nem ismertél.
- Lehet.
- Ha jól értem, te tulajdonképpen szeretnéd, ha Rosário okot találna a szakításra?
- Nem tudom, mit szeretnék. Vagyis tudom: téged. De téged aligha kaphatlak meg.
- Úgyis túl messze élünk egymástól ahhoz, hogy közös jövőnk legyen.
- Ez régebben nem zavart.
- De, akkor is zavart. Nem tudom, mi lett volna, ha kint maradok miattad. Lehet, hogy egyáltalán nem bírtam volna jól.
- Tehát megkönnyebbültél, mikor összevesztünk?
- Nem, ez nem ilyen egyértelmű. Nagyon megviselt. Ugyanakkor megoldott egy megoldhatatlannak látszó problémát. Nem mindegy? Minek erről beszélni?
- Ha itt leszel, azért beszélhetünk?
- Persze, nem tudom ... Nem tudom, mire készüljek.
- Mennyi időre jössz?

Viki habozott egy kicsit. Maga az esküvő egyetlen nap, és utána maradni értelmetlen. Előtte menjen? Ha Diogo miatt megy, akkor jobb lenne előtte, hiszen utána úgyis eltűnik az új feleségével.

- Még ezt se döntöttem el. Elvileg Két-három napnál többet maradni értelmetlen. De ha már kifizetek egy rakás pénzt, legalább nyaralnék is egy kicsit.
- Látod, pont így gondolom én is. Nyaralnod kéne. Utazgatni egy kicsit. De persze nem egyedül.
- Hát kivel? Veled?
- Például.

Ez még jobb. Hogy Carlossal utazgasson ...

- Na jó, ezt biztos nem most fogjuk megbeszélni. Különben is bármikor bejöhet a főnököm, és ő tud portugálul.
- Mindig lerázol.
- Carlos, kérlek.
- Jó, jó, csak szeretnék valami konkrétumot kiszedni belőled.
- Ha megvettem a repülőjegyet, szólok.
- És nem bánod, ha közben azért kereslek? Nem a munkában, hanem otthon. Úgy, mint a múltkor? Az jó neked?
- Jó. Rendben.

1 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr403298581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.06. 06:11:39

Bár az életet nem lehet befejezni úgy mint egy könyvet. Hopp becsukom és kész. DE lassan kezd végtelen ciklusba vissza fordulni a történet. Ismétlődnek a szereplők a függőségek a helyszínek.
Ne menj el ebbe az irányba! Nem kell minden kérdést megválaszolni! Az élet sem teszi!