Carmesina 2010.12.14. 08:00

Hetvennyolcadik fejezet: Némely szálak elvarrása (6)

Viki mindenek előtt Diogót szerette volna valahogy elérni, mert sejtette, vagyis remélte, hogy ő próbált telefonálni, mikor elmentek a lakásajtó előtt. Péter megmutatta, hol a telefon, aztán magára hagyta, és csak legyintett, mikor Viki fizetésről beszélt. A lány a portugál cég számát hívta, remélve, hogy valaki ott van még, mert a munkaidő nemrég lejárt, és, ha senki nem túlórázott, az irodában legfeljebb a takarítónő dolgozhatott. Hosszan hagyta csörögni a telefont, de nem vette fel senki.

Reménytelen dolog volt, de újra és újra megpróbálta, mintha nem akarná elhinni, hogy minden valószínűség szerint elszalasztotta Diogót, és a férfi úgy fog hazatérni, hogy nem találkoznak ismét. Miért is nem volt erőszakosabb, mikor megpróbálta kiszedni a titkárnőből a hotel számát, ahol Diogo megszállt? Valójában még abban sem volt biztos, hogy a férfi nem említette, hol fog lakni, lehet, hogy említette, de ő nem figyelt oda. És most képtelen volt felidézni. Majdnem elsírta magát bosszúságában. Nem jutott eszébe semmilyen megoldás. Ha fel is hívá az összes hotelt, amely szóba jöhet (mondjuk, amely közel van az irodához, és nem túl fényűző, bár Diogo akár fényűzőbbet is választhatott), a recepción tán akkor se tájékoztatnák arról, hogy ott szállt-e meg Diogo vagy sem. Persze meg lehet próbálni, ha Péternek van egy Arany oldalak kiadványa odahaza.

Mivel az irodával hiába próbálkozott, felhívta a főbérlő nénit, és megkérdezte, hogy költözhetne-e korábban. Nem merte elmondani, hogy a szülei kizárták a lakásból, mert úgy gondolta, a néni valószínűleg azon morfondírozna, vajon miféle disznóságot követhetett el, hogy ezt érdemelte. Az effajta nénik szerint a szülőknek mindig igazuk van, és egy kislány engedelmességgel tartozik. Már az is épp elég különös, hogy budapesti létére albérletet keres. A néni nagyon sajnálta, de kijelentette, hogy szó sem lehet korábbi beköltözésről.

Viki újra az irodát próbálta. Persze nem vette fel senki. Akkor eszébe jutott, hogy a főnökasszonytól kapott egy névjegyet, hátha szerepel rajta annak az otthoni telefonszáma is. Bármilyen halvány reménysugár volt is, Vikit felvillanyozta. Feltúrta a táskáját a névjegykártya miatt, de nem találta. Nagyon könnyen lehet, hogy a nagyi lakásában hagyta a telefon mellett, az anyja pedig nyilván nem szedett össze minden papírfecnit, mikor összepakolt. De hátha. Erre kipakolta a táskáit, egyre bosszankodva, milyen rendetlenül hajigálták bele a holmikat. A névjegy nem lett meg.

Péter akkor csoszogott vissza a konyhából kissé megviselt külsejű papucsában, mikor Viki elkezdte visszapakolni a dolgait a bőröndjébe.

- Sikerült elérned a portugál jóembert? - kérdezte egy almát majszolva.
- Nem, már nincs ott senki.
- Hol, a szállodában?
- A szálloda nevét nem tudom. Az irodában próbáltam.
- Nem mondta meg, hol szállt meg? Ez azért elég gyanús.
- Lehet, hogy megmondta, de nem emlékszem.
- Jaj, te lány, te lány. Hogy mennyi gond van veled.

Viki a padlón térdelt, a bőröndje fölött.

- Tudom, igazán sajnálom, hogy a terhedre vagyok. De az albérletbe se költözhetek be előbb. Még meg akarom próbálni a barátnőmet, hátha ő befogad. Már csak őt akarom felhívni. És kifizetem, de tényleg. Igazából csak egyetlen beszélgetésem volt ...
- Ugyan, hagy már ezt. Mondtam, hogy nem zavar, ha itt vagy, amíg be nem tudsz költözni az albérletbe. Sőt, egyenesen szórakoztat.
- De csak vicceltél.
- Nem, azzal nem vicceltem, hogy itt maradhatsz. Vagy igen? Várj csak, ezen el kell gondolkoznom.

Péter csámpásan járkálni kezdett az előszobában, és vakargatta a fejét. Viseletes papucsában, kockás rövidnadrágjában, és kinyúlt sárga pólójában valóban leginkább bohócra emlékeztetett. Viki elmosolyodott.

- Már csak piros orr hiányzik ahhoz, hogy felléphess a cirkuszban.
- Ó, olyanom is van. Akarod, hogy feltegyem? Várj csak, előkeresem.
- Dehogy is, nem kell előkeresned!
- Most már biztos, hogy előkeresem!
- Teljesen bolond vagy.
- És ezért nem is veszel komolyan, mi?
- Hogyhogy nem veszlek komolyan? Hát, lehet, hogy nem igazán veszlek komolyan. Kéne?
- Mindjárt megmondom, de ahhoz kell a piros orr.

Viki becsukta a bőröndjét, és újra tárcsázott.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

5 komment

Címkék: telefon lakás bohóc

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr522514149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.