Vikinek másnap fájt a feje. Szokatlanul meleg volt, és valami furcsa szomorúság töltötte el ébredéskor. Még reménykedett abban, hogy Diogo telefonál, így nem mert lemenni vásárolni, hátha épp akkor csörögne a készülék. A telefon azonban egész délelőtt nem szólalt meg. Viki felvett egy könnyű nyári ruhát, és elindult a sarki boltba, mert szinte semmije nem volt már odahaza. A folyosón épp Péterbe botlott, aki elég megviseltnek látszott, csak támolygott.

- Aludtál te valamit az éjjel? - kérdezte Viki.
- Lehet, hogy egy kicsit, de nem vettem észre. A kitartóbbakkal elmentünk egy helyre. Most is csak azért keltem föl, mert becsöngetett a postás. Ha berúgok, másnap mindig jön valami ajánlott levelem.

Vikinek eszében volt, hogy megkérdezze, ki az a Szalai Márton valójában, de Péteren látszott, hogy semmi kedve beszélgetni, úgyhogy inkább nem tette. Az utcán fülsüketítő zaj fogadta, épp feltörték az aszfaltot, autók dudáltak, és emberek nyomakodtak a járdán. A ház egy meglehetősen nagy forgalmú kereszteződés sarokháza volt, és Viki hozzá volt szokva a lármához, de ezúttal soknak találta.

A boltból visszafelé összefutott az egyik szomszédasszonnyal, egy középkorú, alapvetően csinos, de nagyon sápadt és nagyon rikítóan vörös hajú nővel, akiről tudta, hogy jóban van a nagyanyjával. A nő a nagyi állapota felől érdeklődött, aztán megjegyezte, hogy Péternél kissé túl nagy volt a nyüzsgés előző este, bár ő nem akar beleszólni, de látta, hogy Viki is ott járt. Tényleg, a kedvese jött fel hozzá délután? A lány kitérő választ adott, és igyekezett mihamarabb elköszönni, mondván, hogy fontos hívást vár munkaügyben. De a szomszédot nem volt könnyű lerázni, Viki kénytelen volt kissé nyersen véget vetni az egyébként is egyoldalú társalgásnak.

Ebéd közben csörgött végre a telefon, de nem Diogo volt az, hanem Viki anyja, a doktornő. Nem vesztegette az időt udvariaskodással.

- Ide figyelj, kisasszony, arról nem volt szó, hogy bárkit felvihetsz a nagyi lakására. Főleg férfiakat. Úgy hallom, hogy tegnap órákig volt nálad valaki. Hogy képzeled ezt egyáltalán? Az a lakás nem a tiéd, csak azért lehetsz ott, mert mi megengedjük, és jobban teszed, ha meghúzod magad. Ezer szerencséd, hogy apád nem tudja, és egyelőre nem is fogom elmondani neki, de ennek most legyen vége, érted?

Viki először teljesen lebénult. Úgy érezte magát, mintha ismét kislány volna, kiszolgáltatva a szülei hangulatainak. Akkor mindig arról álmodozott, hogy egyszer megszökik, mert nem akarta többé hallani az ehhez hasonló szövegeket, amelyekhez gyakorta pofonok is társultak. A testi fenyítés mindig is a nevelése része volt, és gyakorta előfordult, hogy nem indulatból, hanem hideg elszántsággal verték meg. Nem maga a verés fájt annyira fizikailag, bár az sem volt kellemes, hanem a megaláztatás. Utoljára tizenhét éves korában ütötte meg az anyja, és akkor majdnem megszökött.

Már nem is igazán hallotta, hogy mit beszél a doktornő, csak érezte, hogy ezt nem akarja többé, soha többé. Ők hívták vissza, mert szükségük volt a segítségére, pedig a rengeteg pénzükből meg tudják ezt másképp is oldani, majd fogadnak egy ápolónőt, de ő nem marad ott tovább, hogy a szomszédok kispionírozzák, és mindent jelentsenek az anyjának, ezáltal pedig ugyanúgy ellenőrzés alatt tartsák, mint gyerekkorában.

- Kérdeztem, hogy megértetted-e.
- Tökéletesen.
- Akkor jó. Már azt hittem, baj van a hallásoddal.
- Megértettem, hogy te mit akarsz. De így nem maradok itt. Elköltözöm.
- Ne beszélj hülyeségeket. A megállapodás az volt, hogy ott maradsz, és ápolod a nagyit.
- Nem, ezt ti akarjátok tőlem. Ugyanakkor mindent megtiltanátok. Úgy kezelsz, mint egy hülyegyereket, és nem veszed észre, hogy időközben felnőttem, és elég régen megélek a magam pénzéből. Nem szorulok rátok. A parancsolgatásodból elegem van egy életre.

Viki tudta, hogy az anyja jéghideg és kimért hangon reagálna, és egyet mindenképp meg akart előzni: hogy elsírja magát. Inkább lecsapta a telefont.

Egy ideig csak állt, attól félve, hogy megint megcsörren a készülék. Nem vette volna fel. De ha Diogo keresné, akkor őt is elszalasztaná. Milyen kár, gondolta, hogy nem lehet látni a hívószámot.

Aztán elkezdett azon gondolkodni, hogy mit kell tennie, ha el akar költözni.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr722470387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.11.25. 10:41:18

A szülők arckifejezéséért megérné beköltözni Péterhez egy kis időre :D

Tóthi 2010.11.25. 12:12:20

Végre! (Csak tartson is ki a felbuzdulás.)
@vén betyár: Szerencsére. Ilyenből egy is sok. :-(

Csuri / Bariildi 2010.11.29. 22:24:58

Ha ezt egy fejlődéstörtlnetnek vesszük, márpedig annak tűnik, akkor pont itt az ideje, hogy Viki leszakadjon a "kedves" anyukáról. Eszem megáll, hogy beleszövegel ilyen korban az életébe.... Viki oda kellene mondjon neki, és remélem tényleg elköltözik, oszt csináljanak amit akarnak. Húúúú, nagyon idegesítő.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.03. 07:18:02

Sokáig érlelődött és hirtelen jött elhatározás! Csak jó irányba haladjon a választott úton.