Diogo ragaszkodott hozzá, hogy hazafuvarozza Vikit, nyugtalanította, hogy olyan sok pénzt vinne egyedül magával. Viki egyelőre úgy döntött, hogy escudóban fogja tartani az összeget, nem váltja át, és nem is rakja bankba. Diogónak bérelt autója volt a budapesti tartózkodása idejére, de mivel ő egyáltalán nem ismerte a várost, Viki meg nem tudta autós szemmel nézni, elég sokat kacskaringóztak, mire a nagyi lakásához értek. A lány nem volt felkészülve vendégfogadásra, de tudta, hogy nem szalaszthatja el az alkalmat, fel kell hívnia a férfit magához. Lesz, ami lesz, a tisztaság nem tökéletes, a lakás tele van a nagymama invenciózus, de meglehetősen abszurd megoldásaival, rögzítésre például kizárólag barna ragasztószalagot használt a jóasszony, de Diogo látott már egy s mást életében, Afrikában is járt, csak nem lesz olyan finnyás, hogy ezeken a részleteken fennakadjon. 

Ahogy felfelé mentek a lépcsőn, Péter jött velük szembe, épp a szemetet vitte le a kukába. Emlékeztette Vikit az estére tervezett filmklubra, és meghívta Diogót is, hátha érdekli. Ahogy kiderült, hogy külföldivel van dolga, ráadásul portugállal, Péter egész tűrhető angolsággal magyarázta el, hogy nála mindig eredeti nyelven mennek a filmek, ehhez ragaszkodik, ma este épp spanyolul, ami egy portugál számára bizonyosan könnyen érthető. Diogo biztosította róla, hogy igen, de az említett filmet látta már, úgyhogy kihagyná a kedves meghívást.

- Érdekes srác - jegyezte meg, mikor felértek a lakásba. - Szerintem tetszel neki.
- Lehet, bár az is lehet, hogy csak szimpatizál velem.
- És jársz a filmklubjába?
- Még nem voltam.
- Akkor ma este? Örülök, hogy van társaságod, rádfér.
- Lehet, hogy átmegyek ma. Ha nem lesz más dolgom.
- Szeretnéd, ha lenne más dolgod?
- Az attól függ ...

Amilyen távolságtartónak tűnt a férfi az irodában, sőt, még egy kicsit az autóban is, olyan gyorsan váltott most. A jól ismert gesztusok, a finom simogatás, a csókolózás, az illata, minden ott volt újra, valóság volt, abban a pillanatban Viki számára az egyetlen realitás, ami számított. És a lány is azonnal megtalálta magában azt a nőt, akit eddig csak Diogo láthatott teljes valójában, aki talán nélküle nem is létezett. Szeretkezés közben eszébe villant, hogy mióta nem történhetett hasonló esemény abban a lakásban. Nem tudta az idejét, de igazán nem is érdekelte, csak egy különös gondolat volt, amelyet mindjárt másik követett, aztán bekövetkezett végre a szinte gondolattalan, puszta élvezeti állapot. Hihetetlennek tűnt, hogy nemsokára újra messze lesznek egymástól, Diogo elérhetetlenné válik, és talán soha nem is tér vissza Pestre. Miért nem értinti meg őt is ugyanúgy ez az összhang, amely kettejük között létezik, mint Vikit? Talán túl sokszor volt már része benne, túl sok nővel. Rutinná vált, magától értetődővé, a szereplők pedig cserélhetőkké.

Szorosan egymásba fonódva feküdtek aztán a szűk heverőn. Miért is lett volna a nagyinak franciaágya? Egy ősrégi, fémvázas heverője volt, azon aludt időtlen idők óta. Nehézkes, leharcolt darab: arról esett le, mikor a bokáját törte. Vikinek ez a részlet is eszébe jutott. Az, hogy most éppen ebben az ágyban fekszik Diogóval, csakis azért lehetséges, mert a nagymama a bokáját törte.

Aztán kuncogni kezdett.

- Tudod, mi jutott eszembe? - kérdezte.
- Biztos valami nagyon mulatságos ... - felelte a férfi kissé mormogva, mint aki mindjárt elalszik.
- Nekem mulatságos. De egy kicsit szomorú is. Életemben először szeretkezem a saját országomban. És ehhez is egy portugál pasinak kellett idejönnie.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr352439801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2010.11.11. 10:00:18

Kedves kis történet.Viki még mindig nagyon aranyos kislány, de már ébredezik, nyújtózkodik, körmét hegyezgeti a NŐ.:)
süti beállítások módosítása