Véletlenül futott össze az anyjával a kórházban. Az ezúttal vöröshajú, mindig rendkívül csinos doktornő két lépés távolságról végigmérte a lányát, és megállapította: jól áll neki, hogy lefogyott. Csak tartsa is a súlyát, sőt, még leadhatna pár kilót. Ha a nagyi lakását alaposan kitakarítja, az remek torna lesz.

- Meddig fogják benntartani? - kérdezte Viki.
- Még egy ideig mindenképp, csak a sebészetről átvitetem magunkhoz, a belgyógyászatra. Te nem tudnád emelgetni, meg, gondolom, folytatod az egyetemet is. Munkád van már?
- Még nincs.
- Na, akkor ideje nekiállnod keresni, bár most egy ideig megspórolhatod a lakbért. És összeszedtél valakit odakint?

Viki egy pillanatig habozott, aztán úgy döntött, hogy nincs kedve megosztani az anyjával, mi minden történt vele.

- Volt valakim, de szakítottunk.
- Még egy pasit se tudsz megtartani? Sose fogsz így férjhez menni, te lány. Mint a gyulai unokatestvérem.

Ez volt az örök hivatkozási alap, a gyulai vénkisasszony, aki ugyan nagyon jóravaló, de sose volt férfi az életében. A nagymama is folyton őt emlegette Vikinek, ha szóba került a férjhezmenetel.

- Na, és mi van azzal a mihaszna barátnőddel? Hogy is hívják? Aki folyton lógott az órákról. Persze, egy bölcsészkaron mindent megengedhettek magatoknak, nem is rendes egyetem az. Csak tudnám, hogy mehettél nyelvszakra, sose fogom megérteni. Mi van azzal a Katival? Katinak hívják, nem?
- De. Te honnan tudsz róla egyáltalán?
- Nagyanyádtól, természetesen.
- Kati férjhez ment.
- Na, és kihez? Lehet tudni?
- Egy gazdag olaszhoz. Milánóba.
- Tipikus. Egy link liba ilyen partit csinál, te meg itt állsz egyedül. Sose nő már be  a fejed lágya.
- Hagyjuk ezt, anya, jó?
- Te ne beszélj velem ilyen hangon ...

A doktornő aztán észbekapott, hogy a kórházban nem vet rá jó fényt, ha a saját lányát szapulja, és egy legyintéssel elintézte.

- Menj, aztán látogasd meg nagyanyádat. Apád egyébként pipa, hogy ennyi ideig kint maradtál. Egyelőre ne számíts rá, hogy felhív.
- Ha évekig kibírtam enélkül, eztán is kibírom.
- Csak ne szemtelenkedj.

Viki kétségbeesetten állapította meg, hogy a szülei még mindig nem fogták fel, ő időközben önálló ember lett, aki gondoskodik magáról, és nincs rákényszerítve, hogy folyamatosan lekicsinylő megjegyzéseket tegyen zsebre. De nem akart botrányt csapni a kórházban, ezért gyorsan elköszönt. Egy ideig nézte, ahogy az anyja végiglibeg a folyosón fehér köpenyében, karcsún, magabiztosan, mint valami istennő, akinek soha nincsenek kétségei, és fogadja a szembejövők hódolatát. Tudott ő rendkívül kedves is lenni, ha akart, de mindig csak idegeneknek tartogatta ezt a kedvességet. Olyan megtévesztő volt, hogy Vikit azelőtt irigyelték az osztálytársai, mert senki sem büszkélkedhetett annyira csinos és intelligens, de főleg olyan mézesmázos anyával, mint ő.

Mikor hazaért, csöngött a telefon. Diogo volt az, bársonyos, mély hangját hallva Viki szeméből peregni kezdtek a könnyek. Pedig a férfi csupa vidám dolgot mesélt, szinte nem is hagyta szóhoz jutni a lányt, aki még ezt sem bánta. Boldog volt, hogy Diogo betartotta a szavát, és legalább a hangját hallhatja. Minden sokkal könnyebbnek tűnt ettől.

- Valami olyat rebesgetnek, hogy a budapesti filiál fordítója, az a fiú, aki Portóban rosszul lett, tudod, kapott valami ösztöndíjat Brazíliába, és ott akarja hagyni a céget. Szerintem hívd fel még ma, vagy holnap az ottani magyar főnököt, és kérdezz rá. Ha jól tudom, nem teljes állás. Nem veszítesz semmit, ha megkérdezed, igaz-e a hír.
- El se hiszem, Diogo, ez nagyszerű lenne. Persze, hogy mindenképp felhívom. És ti, hogy vagytok?
- Tavinhára gondolsz? Vagy kire?
- Rá is, meg Paulóra, és Dona Lurdesre.
- Tavinha nagyszerűen van, a bentiekről nem tudok, már visszatelepültem Lisszabonba. Én is szedtem a sátorfámat, mint te.
- Ja, persze, ezt el is felejtettem.
- És Carlos felhívott már?
- Honnan veszed, hogy tudja a számom?
- Sejtettem, hogy elkéri. És te nem tagadnál meg egy ilyen kérést.
- Nem hívott, de nem is várom tőle.
- Majd eldönti, hogy mit akar. Vigyázz magadra, kislány, ne hagyd magad, jó? Olyan kis érzékeny vagy, hogy egy kicsit aggódom miattad.

Viki mosolygott magában, úgy látszik, Diogo az egyetlen, akit érdekel, hogy ő mennyire érzékeny. Igaz, mégsem érdekli annyira, hogy ... otthagyja Otáviát miatta: ilyet azonban soha nem is ígért. Ugyan mit várhatott volna Viki a férfitól, mi többet, mint amit kapott? Ha többet várt, csak magára vethetett, és ezt ő is pontosan tudta.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr962394275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.10.28. 08:43:27

Hű, ilyen anya... a múltkori szeretetnélküliséget jól aláhúzta.

Jav: férjezmenetel => + H ;)

gabor4x 2010.10.28. 13:17:30

@21 hónap: Egy ilyen anyával a háttérben még csodálkoztál, hogy Viki miket gondolt az eltorzult arcú lány kapcsán? (Bocs, nem akarom felpiszkálni a múltkori témát.)