Raquel állt előtte hirtelen, a szokásosnál is soványabban, égő cigarettával a kezében. Viki azt gondolta, fel van készülve az eshetőségre, hogy a volt barátnője megjelenik, most mégis olyan hevesen reagált a szervezete, mintha teljesen váratlanul érné a támadás. Lassan felemelkedett, hogy a másik ne tudjon felülről nézni rá.

– Josuét várom – felelte a lánynak. Nem nézett a szemébe, valóban a bárt pásztázta, hátha megtalálja, akit keres. Nem akart vitatkozni, verekedni még kevésbé.
Mikor Raquel tett egy hirtelen gesztust, valószínűleg csak idegességében, Viki öntudatlanul is hátrébb húzódott. A mozdulat nyilván nem kerülte el Raquel figyelmét.

– Hogy van pofád idejönni? - kérdezte élesen.
- Nem hallottam, hogy kitiltottak volna az egyetemről. - Mintha egy ilyen érv bármilyen hatással lehetne erre a nőre.
- Pedig azt kellene. Sőt, az országból is kitilthatnának.

Viki hirtelen megijedt, hogy Raquel tudja, nem legálisan tartózkodik Portugáliában. Nem emlékezett rá, hogy említette-e neki. De, bizonyosan említette. Micsoda támadási felület! Miért jár annyit a szája? Mindig túl sokat beszél, és soha nem azoknak tesz bizalmas vallomást, akik megérdemelnék. Bevillant az anyja arca, ahogy kegyetlenül mosolyogva, fölényes hangnemben idézi fel lánya bizalmas közlendőit. Vita közben mindig jó érvnek bizonyult az ilyesmi. Az ostoba, mindenkiben bízó Viktória. Pedig megtanulhatta volna, hogy senkiben nem szabad bíznia. Miért nem volt képes megtanulni?

– Mi értelme ennek, Raquel? Miért jöttél ide? - próbálkozott a békülékenyebb hangnemmel.
– Mert meg akarom érteni, hogy voltál képes elszeretni tőlem Antóniót. Soha még csak nem is sejtettem, hogy szemet vetettél rá.
- Nem vetettem rá szemet.
Ahogy kimondta, tudta, hogy ezt senki nem hinné el. Raquel biztosan nem.
– Ja, persze, ő szállt rád magától.
- Tényleg tudni akarod?
Elszánta magát, hogy elmondja az igazat, annak ellenére, hogy az imént jött rá ismét, mennyire nem szabad igazat mondania.

– Úgyis hazudni fogsz.
- Ha így találod, felesleges beszélnünk. - Megörült annak, hogy Raquel nem akar tudni semmit.
– Persze, neked sokkal kényelmesebb, ha békén hagylak.
– Raquel, menj el! Csak kínzod magad és engem. Ennek semmi értelme.
– Velem te csak ne törődj. Ha téged kínozhatlak, az meg külön öröm számomra. Úgyhogy várom a magyarázatodat. Tessék, most kitálalhatsz.

És leült az asztalhoz, de csak a szék szélére. Majd ösztönösen érezve, hogy ez a testhelyzet nem elég fölényes, hátradőlt. De a fenekét nem csúsztatta a támlához, úgyhogy félig feküdt, és borzalmasan nyomhatta a hátát a támla. Hogy a lazaság látszatát keltse, még a lábait is keresztbe tette, szívott egy slukkot, és várt. Viki is visszaült a székére. Tudatosan hátracsúszott. Pedig állva vitázni sokkal egyszerűbb lett volna. De itt Raquel diktált.

– Antónióval az érkezésem napján ismerkedtem meg.
– Januárban?
– Igen, ott szálltam meg, ahol dolgozik.
– És azonnal belecsimpaszkodtál.
– Nem, ő hívott randira, de nem mentem el vele. Mert aznap este megismertem Sérgiót.
– Azt a mindenit, te nem vesztegeted az idődet! De mi ez, hogy António randira hívott? Januárban? Hiszen akkor már hónapok óta együtt voltunk!
– Én úgy hallottam tőle, hogy elég gyakran próbálkozik a turistákkal.
- A szemét! És én azt hittem ... Amilyen barom vagyok, soha nem csaltam meg.

Viki már meg is bánta, hogy többet árult el, mint amennyi a történethez kellett. Miért feketítette be Antóniót még jobban? Csak kicsúszott a száján. Ezt sem kellett volna.

– Legalább egy hónapig nem is láttam viszont. Aztán egyszer, március elején összefutottunk a folyóparton. Nagyon magányos voltam és ő azonnal rámkattant. Elvitt egy motelbe.
– A rohadék!
– És megtudta, hogy szűz vagyok. Attól lefagyott.
– Micsoda elégtétel!
– Valósággal menekültem a motelből. Akkor láttam viszont legközelebb, mikor összefutottunk abban a bárban, Juli néni látogatása alatt.
– Azért tűntetek el annyi időre ...
- Rá akart beszélni, hogy feküdjek le vele. Mert nem tud mással ...

Raquel száraz nevetést hallatott. Szinte zokogáshoz hasonlított.
– Hogy hazudott! -- suttogta, szinte önmagának. - Velem azért egész jókat dugott akkoriban is. Igaz, ritkábban, mint azelőtt.
Raquel elnyomta a cigarettát Viki tejeskávéjának alátétén. Nem volt ott hamutartó, de nem is érdekelte. A kezébe temette az arcát.

- Gyűlölöm azt a rohadékot! Gyűlölöm.

Viki hallgatott. Ha rajta állt volna, visszaadja Raquelnek Antóniót. Nem érezte volna nehéznek az áldozatot. Nem is lett volna áldozat. De tudta, hogy nem rajta múlik. Miért nem érti a másik lány, hogy az egész balhézásnak semmi értelme? Most sír? Vagy mit csinál?

– Akarod hallani a többit? -- kérdezte Viki, hogy megtörje a csöndet.
– Most már igen. Gyerünk, mondd csak, hadd ürítsem fenékig!
– Sintrában is megpróbált győzködni. De nekem eszem ágában sem volt engedni. Úgyhogy nem is történt semmi más, egészen addig az estéig, amikor el nem mentünk a diszkóba.
– Miután szakított velem.
– Pontosan.
– Ott volt a diszkóban ő is?
– Igen, követett minket. Megvárta, amíg egyedül maradok. És akkor megszólított. Tudod, milyen elhatározással mentem oda. Kapóra jött az ajánlata. És megbeszéltük, hogy másnap sort kerítünk a dologra.

- De hogy voltál képes? Végighallgattad a panaszaimat, láttál bőgni, láttál berúgni, vigasztaltál, alakoskodtál, és közben arra készültél, hogy dugjál a szerelmemmel! Ennél aljasabb már nem is lehet valaki.
Viki megvonta a vállát. Most nyugodtabb volt.
– Talán igazad van. Rettegtem attól, hogy lefeküdjek egy ismeretlennel. Őt legalább ismertem.
- És persze gerjedtél is rá, ne tagadd!
Ez végképp nem volt igaz, de azt se mondhatta, hogy egyenesen taszította a férfi. Pedig volt idő, hogy taszította.
– Vonzónak találtam, igen. De nem akartam megszerezni. Soha nem akartam tőle semmit. Ha veled marad, élete végégig könyöröghetett volna, nem feküdtem volna le vele. Hát ennyi.

– És most? Nincs köztetek semmi?
Viki lehajtotta a fejét. Ettől a kérdéstől tartott. Nem is kellett válaszolnia.
– Soha nem akartál tőle semmit, mi? – fröcsögte Raquel – És ezt higgyem is el! Fogadok, hogy azóta is dugtok, mint a nyulak!
- Mit csináljak, így alakult. Nem tehetek róla.
Ezt meggyőződés nélkül mondta, még csak fel se emelte a hangját. De Raquel annál jobban belelovalta magát.

– Persze, a kis ártatlan! A kis döglött légy! Aki kettőig nem tud számolni! Álszüzecske! Hogy a franc essen beléd! Mi a fenét esznek rajtad a pasik? Mi kell nekik ezen a sápadt képeden? Mi? A nagy melledet szeretik markolászni?
– Raquel, elég volt ebből!
Viki vérvörösen állt fel a székből. A szomszéd asztaloknál gyanús csönd támadt.
– Én most elmegyek, jó? És ne gyere utánam. Nem akarok verekedni veled. Elég volt egyszer.
– Azt meghiszem, hogy elég volt! Te kis kurva!

Viki kapkodva szedte össze a cuccait, közben Raquel is felállt. Rá akart gyújtani, de nem talált öngyújtót. Kiborította a táskája tartalmát, egy rúzs leesett az asztalról, és messzire gurult. Volt, aki ezen elkezdett nevetni, Raquel rákiabált az illetőre.

Viki szinte futott kifelé, először a kertbe, aztán tovább, a kapu felé. Úgy tűnt, a megaláztatások nem akarnak véget érni. Megbánta, hogy egyáltalán szóba állt Raquellel, főleg, hogy elmesélte neki mindazt, amit talán jobb lett volna nem tudnia. Lehet, hogy ebből még nagyobb baj lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr791627179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.01. 13:16:42

Pffff, nők egymás közt, hangos veszekedés és anyázás közben... Kevés ennél hervasztóbb dolgot tudok elképzelni, pedig vannak pasik, akik egyenesen gerjednek az ilyesmire.

Én még a női pankrációt is csak ímmel-ámmal nézem :-)

Bodli 2010.01.01. 14:41:14

@tiboru: Valahogy én sosem vettem komolyan azokat, akik ennyire képtelenek uralkodni magukon a nagy nyilvánosság előtt. Nem ütnek meg egy szintet (az emberré válás folyamatában) - ami sajnálatra méltó, egyébre nem. Lehet ezen jót mulatni, én inkább húzom el a csíkot, ha ilyet látok. Ezen gerjedni - perverzió. Ami persze nem ritka, és ez még viszonylag ártatlan formája.
De jó, hogy Te is libabőrös leszel!

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.02. 10:27:06

@tiboru: @Bodli: Azért azt tegyük hozzá, hogy Viki szenvedő alanya volt a dolognak, nem ő provokálta ki a nyilvános veszekedést. Van úgy, h az ember nem tud kitérni, mert megtámadják.
A pankráció meg abszolút másról szól, és sztem mindkét nembéli élvezhetetlen ... Éppen, mert semmi sem igazi benne.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.08. 13:05:07

@Carmesina:

Hogyhogy nem igazi?! Azt akarod mondani, hogy valójában nem verik félholtra egymást?

:-)

Miért, a mozi vagy a színház igazi?

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.01.08. 14:14:40

@tiboru: Még csak nem is próbálnak úgy tenni, mintha verekednének. Egy bokszmeccs legalább, ha nincs megbundázva (hehe) igazi. A mozi v színház cselekménnyel is rendelkezik (kivéve pornó és hasonlók), ott a drámai hatást a cselekmény hordozza. A sportban a küzdelem bizonytalan kimenetele. A pankrációban nincs semmi drámai, lehet, h ezért rühellem. Miért, te szereted?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.01.08. 15:16:55

@Carmesina:

Dehogy, csak cukkoltalak egy kicsit.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.26. 10:30:43

Jó volt olvasni! Féltem az ismételt tettlegességtől. Vikit is féltettem, de számomra Raquell is szimpatikus és szeretetre méltó. Ellenfelek, de sajnos ilyen az élet vagy az irodalom?