Viki ugyanúgy bejárt az egyetemre azon a héten, mint máskor. Mivel új szállásában semmi vonzót nem talált, igyekezett minél több időt házon kívül tölteni. António, hacsak nem volt éjszakás, nála aludt. Ahogy az első éjjelen, mindig letették a felső matracot a földre, és meg se bírtak mozdulni a szobában.


A férfi hozott egy fekete-fehér tévét, az ördög tudja, honnan szerezte, de a kép általában futott, mint a nyúl ... Elég fárasztó volt a képernyőre nézni, hát inkább csak hallgatták a híreket és a filmeket. Viki ekkorra már elég jól értett angolul a sok feliratos amerikai film megtekintése alapján, a fekete-fehér tévénél már csak a hallására szorítkozhatott.

António is főként a tévéből tudott annyit angolul, amit tudott, a középiskolában nem volt valami nagy a nyelvtanítás sikere. Franciául is gagyogott valamit, de inkább csak értette, mint beszélte. Spanyolul, mint a legtöbb portugál, tökéletesen értett, de beszélni csak torzított portugál „dialektusban” volt képes, amit mindenütt a világon portunyolnak hívnak és attól függően, hogy kinek mi az alapnyelve, mennyit tud a másikból és mennyire hajlandó megerőltetni magát, millió változata van.

Vikit meglepte, mennyire tájékozott António a politikában és a társadalmi kérdésekben. Olykor könnyedén túlszárnyalta az egyetemistákat, akikkel a lány valaha ilyesmiről beszélt. A tudása kissé rendszertelen volt, de mindenről határozott véleményt alkotott, és elég jól érvelt. Sokat olvasott az ifjúsági szállás recepcióján, mikor épp nem volt semmi más dolga, és nem külföldi lánykákat hajkurászott.

Leginkább persze történelmi könyveket falt szinte válogatás nélkül, de második világháborús regények is érdekelték: elsősorban a háború katonai, nem társadalmi vagy humanitárius oldala. Viki mesélt neki a magyarországi vonatkozásokról, a zsidók elhurcolásáról, az ostromról, Juli néni erdélyi kalandjairól. António olyan részleteket is tudni akart, amelyekről a lány nem tudott beszámolni, ilyenkor sajnálta, hogy nem olvasott utána jobban, vagy nem figyelt eléggé, mikor a családtagjai, ismerősei akkor unalmasnak tartott történeteiket mondták el ezredszer.


Minden másnak tűnt így, kívülről, háromezer kilométer távolságból. Semmi nem volt magátólértetődő, az abszurditásokra sokkal élesebb fény vetült, mint odahaza. António például megkérte, hogy Viki fordítsa le neki a magyar himnuszt, miután elénekeltette vele. Mindjárt azon döbbent meg, hogy melankólikus a dallama, cseppet sem indulószerű, mint a portugál:

Fegyverbe, fegyverbe!
Szárazon és tengeren,
Fegyverbe, fegyverbe!

Nem tart vissza semmi sem,
Nemzetünkért menetelünk ágyúk ellen lelkesen!


És a magyar himnusz szövege! A férfi szerint nem csoda, hogy a magyarok minden szabadságharcukat és forradalmukat elbukták. Ilyen hozzáállással, amely eleve vesztesen néz a jövő elébe és nem önmagától, hanem Istentől várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok ...

Még a portugálokat tartják pesszimistának! Mert a luzitánok is előszeretettel hozakodtak elő minden lehetséges statisztikával azt bizonyítandó, hogy az Európai Unió akkor ugyan még nem túl sok taggal büszkélkedő közösségében, bármiről is légyen szó, az utolsó helyen állnak. Úgy tűnt, ez különös gyönyört szerez nekik. Ahogy Salazar egykor mondta: Büszkén és egyedül. Nagyon férfias. És hatalmas baromság. Pedig ez a nagyon férfias, barom hozzáállás valahol ott volt Antónióban is. De Viki inkább nem bosszantotta ilyen párhuzamokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr591605207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 15:39:17

Vikinek ma van a névnapja, és még fel se köszöntötte senki :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 19:12:49

@Gloria Mundi:

Akkor gyorsan bepótolom: Muitas felicidades!

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.24. 15:30:12

@tiboru: Köszi a nevében is :) vagyis obrigada em seu nome

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.24. 15:46:36

@tiboru: Írtam 1 kis szösszenetet a belinkelt szövegedhez :)
Itt még annyit tennék hozzá, h kissé gyomorforgató, ahogy az Egyház és Salazar együttműködött, de jobboldali diktatúráknál előfordul.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.24. 20:00:14

@Carmesina:

Persze, szándékosan túloztam egy kicsit Salazar vonatkozásában, de összességében úgy látom (innen, nagyon messziről és meglehetősen hézagos ismeretekkel a hátam megett), hogy nélküle talán még nehezebb lett volna (gazdaságilag) áthidalni azokat az éveket-évtizedeket.

Egy ország életében vannak periódusok, amikor nem liberalizmusra és lazaságra van szükség, hanem kemény kézre és fogcsikorgatásra.

De ez nem egy népszerű vélemény, úgyhogy máris elhatárolódom saját magamtól :-)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.12.24. 21:40:35

@tiboru: A kezdeteket illetően igazad van, a folyamatos kormányválságok nem jelentettek megoldást, akkor kapóra jött az "erős kéz". De túl sokáig maradt. Nehéz lemondani a hatalomról, ha már egyszer megragadtuk. Gondolom én, mert saját tapasztalatom nincs, max az őrsvezetői, mint említettem. És annak is puccs vetett véget ... Azóta úgy gondolom, jobb, ha nem törekszem magasra :) Max irodalmi babérokra pályázom. :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.29. 23:46:05

@Carmesina:

Hát szerintem meg a hatalomról nem olyan nehéz lemondani, ha az embernek végig ott lebeg a szeme előtt, hogy azon túl (kívül) is van élet.

De ez a téma már túlcsordul a portugál szeretőkön :-)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.26. 09:10:27

Magam részéről egy babérlevelet már most felajánlok a koszorúdhoz.
A történelmi és a himnusz párhuzama tetszett.