Csak akkor érzékelte, valójában mennyire nyomasztja új szállása, mikor kiléptek a kapun az utcára. Lógott az eső lába. Viki mégis fellélegzett. Nem szerette azt a házat, és ha arra gondolt, hogy sokáig kell majd ott laknia, tompa rossz hangulat lett rajta úrrá.


Úgy döntött, hogy bemerészkedik az egyetemre. Egy hét telt el a botrány óta, mindenkinek bőven volt ideje arra, hogy megnyugodjon. Nagyon szerette volna látni Carlost, de rettegett is ettől a találkozástól. Legvalószínűbb, hogy a fiú még csak szóba sem állna vele.

Két emberrel azonban mindenképp akart beszélni: Alíciával a vizsga miatt, hátha megengedi, hogy bepótolja, Josuéval pedig azért, hogy megtudja, mi minden történt a szégyenletes epizód után. Az is eszébe jutott, hogy talán próbálták keresni az udvarházban, levelei is érkezhettek, ha Mafaldával nem is sikerül szót értenie, Amáliára számíthat. Bár ahogy legutóbb viselkedett vele, mikor olyan beteg volt, nem sok jót remélhetett.

Antóniónak ismét be kellett mennie az ifjúsági szállásra, de előbb még hazaugrott az albérletébe zuhanyozni: nem mert a lányházban levonulni a fürdőszobába. Viki egyedül reggelizett, aztán szorongva, öklömnyire zsugorodott gyomorral besétált az egyetemre. Alíciát egyedül találta az informatika-teremben.

– Szervusz, Alícia – oldalgott be az ajtón.
– Vick! Hát téged még lehet látni? Miért nem jöttél vizsgázni a múlt héten?
– Nem hallottál a botrányról?
– Volt valami verekedés ...
– Elég csúnya.
– Nézd, nekem semmi közöm a magánéletedhez. Raquel tücsköt-bogarat összehordott rólad, de ez az ő dolga.
– Raquelnek igaza volt. De most már mindegy, ami történt, megtörtént. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megkérdezzem, letehetném-e a vizsgát így, utólag.

Alícia sóhajtott.
– Nézd, elvileg csak akkor van rá lehetőség, ha valaki betegség miatt mulaszt. De most nem fogok tőled orvosi igazolást kérni. Ha akarsz, akár most rögtön nekiülhetsz, a feladatlap itt van nálam.
– Komolyan? Nagyon rendes tőled. De ... Gondolod, hogy nem jön ide senki, aki esetleg kiráncigálja a maradék hajamat?


Alícia nevetett.
– Legalább egy jó pasi miatt vesztetek össze Raquellel?
– António ..., hát igen, hogy jó pasi, az biztos. De ennél sokkal több.
– Szóval António. Ismerem?
– Nem, nem egyetemista.
– Mindig azt hittem, hogy a szociológusok valamelyikét fogod választani. Igaz is, Carlos Couto, a Diákszövetség alelnöke többször érdeklődött felőled.
– Carlos ... Ő a Diákszövetség alelnöke?
– Igen és így az én egyik főnököm. Nagyon jó fej pasi. Ismered?
– Egy kicsit. És mit kérdezett?
– Hogy jártál-e itt. De mivel egész héten a színedet sem láttam ... Csalódottnak tűnt. Biztos fontos ügyben keresett.
– Mikor volt itt legutóbb?
– Azt hiszem, csütörtökön.

Szóval Carlos még csütörtökön is szeretett volna beszélni vele. De lehet, hogy csak azért, hogy sértéseket vágjon a fejéhez. Bár ez nem az ő stílusa. Újabb elszalasztott lehetőség.
– Majd csak összefutok vele.
– Mostanában biztos nem, mert a tuna Portóba ment. Egy hétre.
Viki még csak nem is csodálkozott. Jobb így. Mire visszajön, el is felejti. Mármint Carlos őt. Mert fordítva lehetetlen.
– És a lánytuna is ment?
– Igen, valami fesztivál a Szalagégetés előtt.
– Ja, a Szalagégetés. Mikor is lesz?
– Jövő héten. Nagy felhajtás ám! Ne hagyd ki!

Viki gyorsan végzett a vizsgával, egyszerűnek találta. De még ott maradt a teremben, élvezte, hogy az egyetem épületében van, még egy kicsit diáknak érezheti magát. Az élet, amely António mellett vár rá, nem gondtalan diákéletnek ígérkezik. Persze gondtalannak eddig se nevezhette, se otthon, se, mióta Lisszabonba érkezett ... De diákélet volt, az órák, a vizsgák, a könyvtárban töltött délutánok, a beszélgetések, kávézások, ugratások, a fiúk. Különös idegenséget érzett most annak a tudatában, hogy mindez félbeszakad. Hogy eltűnik az a kellemes lustaság, amely egy jó tanár mellett elfogja az embert, mert csak inni kell a szavait. Hogy nem lógathatja többé a lábát a bárban, ha nincs kedve órára menni. Hogy mégse lesz diplomája. Legalább is nem egyhamar.

Valami ellenséges világot képzelt el odakint, a munka univerzumát, amely nem ismer könyörületet. Főleg egy külföldivel szemben nem. És mindezt egy férfi kedvéért, akit nem is szeret? Igaz, még mindig úgy dönthet, hogy hazamegy Pestre. Folytatja a diákéletet. De micsoda diákélet várná odahaza? Szánalmas Gáborfélék után ácsingózzon és hagyjon itt egy ilyen jóképű, férfias pasit, aki tényleg szereti? Pesten semmi nem lenne másképp, mint azelőtt. Visszacsúszna a magányba, az önbizalomhiányba. Nem mehet vissza. Most már nem. Vagy még nem.

A bárban alig lézengett valaki. Vagy csak azért tűnt úgy, mert biztos volt benne, hogy Carlost nem fogja látni semmiképp? Leült egy kávé mellé és nézett maga elé. Mégis megremegett, mikor feltűnt Sérgio. Nunóval és Josuéval beszélgetett, nem vette észre Vikit, aki legszívesebben elsüllyedt volna. Sérgio és Josué odament a pulthoz kávézni, Nuno a mosdó felé indult. Sérgio egy lány mellé furakodott, és élénken magyarázni kezdett neki valamit. Josué asztalt kezdett keresni magának. Meglátta Vikit. Egy pillanatig habozott, aztán a kávéjával egyenesen odament hozzá.


– Vitória! Végre! Leülhetek?
– Persze, Josué. Hogyhogy végre?
– Hová tűntél?
– Gondoltam, jobb, ha egy kicsit jégre teszem magam. Amíg lecsillapodnak a kedélyek.
– Ugyan, mindenki hamar magához tért.
– És ő? – Viki Sérgio felé intett a szemével. – Tényleg elhagyta a kedvese?
– Bármily hihetetlen, elhagyta. Salomé meglepett mindnyájunkat.  
– Azért sajnálom, hogy én borítottam ki a bilit.
– Az ilyesmit nem lehet örökké titkolni.
– És Raquel?
– Raquel mérgében kígyót-békát kiabált rád, persze.
– Azt hallottam.
– Különben meg összejött Gonçalóval.

– Mafalda mit szólt hozzá?
– Mafalda? Semmit. Nekem úgy tűnt, hogy Mafalda csak Carlossal foglalkozott. Carlos Coutóval. Nem is igazán értem, mi köze volt Carlosnak ehhez az egész botrányhoz. Hogy került ő a képbe? Volt köztetek valami?
Viki nem válaszolt. Megvonta a vállát. Elképzelte, ahogy Carlos és Mafalda Portóban sétálgatnak, csókolóznak. Carlos nem mer Viki felől kérdezősködni. És Mafalda nem beszél a volt lakótársáról.
– Josué, te mennyire ismered Carlost?
– Elég jól. Szomszédok vagyunk a kollégiumban.
– Komolyan?
– Olyannyira, hogy van egy ajtó a szobáink között. Persze általában zárva tartjuk, de néha megnyitjuk és úgy beszélgetünk, ki-ki a saját ágyában fekve.
– Soha nem említett engem?
– Mi nem szoktunk nőkről beszélni.
– Csak Sérgióval? Mindenki vele osztja meg a gondolatait?

– Mire gondolsz?
– Mindegy. Nézd, a botrány előtti vasárnap találkoznom kellett volna Carlossal. De nem tudtam elmenni, mert beteg lettem. Képtelen voltam értesíteni. Most azt hiszi, hogy direkt hagytam várni. Muszáj elmondanom neki, mi történt. Vagy megírni. De úgy hallom, most Portóban van.
– Igen, egy hétig.
– Ha írok neki egy levelet, átadod neki?
– Persze. De miért nem beszélsz vele személyesen?
– Könnyebb levélben. Így nem tud kérdéseket feltenni. Kellemetlen kérdéseket. Hisz te is hallottad, miket üvöltözött Raquel meg Sérgio.
– De a felét sem hittem el.
– Noha a dolgok nem pont úgy történtek, ahogy ők állították, valahol mégiscsak igazat mondtak. Nem vagyok szent, Josué. Ha igazi pap lennél, volna mit meggyónnom.
– És ez az António, akivel végül elmentél? Ő a kedvesed?
– Ebben a pillanatban igen.
– Ebben a pillanatban.
– Tegnap este óta, hogy pontos legyek.
– És akkor mit akarsz még Carlostól?

– Nézd, Josué, ha egy kicsit is reménykednék abban, hogy Carlosnak kellek ezek után, nem fogadtam volna el António ajánlkozását. De erre nem látok semmi esélyt. Viszont úgy érzem, legalább meg kell magyaráznom neki, mi történt. Hogy soha nem akartam megbántani, megalázni. Elkövettem hibákat, igen, nem is keveset. De azt hiszem, ő is. Hónapokig manipulálta Sérgiót, ahelyett, hogy elém állt volna és megmondta volna, hogy kellek neki. Még csak nem is sejtettem, hogy érdekelhetem.
– Nem mindig olyan könnyű odaállni egy nő elé.
– Ti legalább odaállhattok. Mi meg várhatjuk, hogy ki kegyeskedik észrevenni bennünket. Én sokkal szívesebben lennék férfi. Azt hiszem, nem totojáznék ennyit.
– Ki tudja ... De ez, hogy Carlos manipulálta Sérgiót ... Honnan veszed?
– Sérgiótól.

– Mégis, hogyan manipulálta?
– Azt hajtogatta neki, hogy hagyjon békén. Ezért volt állandóan ez a húzd meg, ereszd meg, hol kellettem Sérgiónak, hol nem. Az ilyesmi meg tudja őrjíteni az embert. És Carlosnak egyszer sem jutott eszébe, hogy odajöjjön, bemutatkozzon ... Na, de mindegy, úgyis késő bánat.
– Én a helyedben mégis inkább személyesen beszélnék vele.
– Ha utána még látni akar ... Csak előbb olvassa el a levelet. Péntekre megírom és elhozom neked. Megadnád a számodat a biztonság kedvéért?
– Persze. A kollégiumban egy folyosón csak egy telefon van. Tehát ez Carlos száma is.

Se Sérgio, se Nuno nem jött oda hozzájuk. Amália viszont igen. Bár csak megállt az asztal mellett és köszönés nélkül mondta:
– Légyszíves közöld az ismerőseiddel az új címedet és számodat, mert nincs kedvem utánad rohangálni.
– Persze. Hívott valaki a múlt héten?
– Egy csomóan hívtak, de Mafalda beszélt velük. Nehogy azt hidd, hogy titkárnőt játszunk a kedvedért.
– Nem várok el ilyesmit. Levelem nem jött?
– De, egy jött, itt is van nálam. Tessék.
Juli néni levele volt, Viki érdeklődés nélkül vette át.
– Köszönöm.
– De többet nem hurcolom ám a leveleidet. Menj el értük magad, ha akarsz.
– Jól van, megértettem.
Amália méltatlankodó képpel távozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr761604736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2009.12.19. 15:39:39

Tücsköt-bogarat szerintem összehord, nem kiált rá. Utána már kígyót-békát szerepel, ezt kéne megcifrázni, hogy ne legyen ismétlés. Gondolom én... :)

Birthba 2010.06.27. 07:48:42

Szerintem meg benne maradhatnának a tücskök eredeti felállásban is, nem hiszem, hogy a ennyire szigorúan kéne kezelni a szófordulatokat. De ez is csak egy vélemény. Hamár billentyűzetet ragadtam:
- tetszik a könyved
- az első fejezet párbeszédével kapcsolatos kritikával egyet értek, nem életszagú.
- érdekesnek találom katolicizmus kritikát, olyan igazán belülről jött kiábrándulás, még ha nekem néhol túl éles
- jó kultúrális kirándulás
- külön ötös a képekért
És a végére egy érzés: hagyd megszületni a végét. Nem tudom, h hol tartasz, mert én még csak itt, de bízhatsz a regényedben, mert elég erős.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.27. 15:40:50

@Birthba: Üdv, új kommentelőm :)
De rég írtam azt az első fejezetet! Már máshol is említettem, h változtatni fogok rajta, de előbb a végére akarok jutni.
Az itt-ott előforduló stilisztikai hibák egy jó szerkesztővel megoldhatók lesznek, ha eljutok odáig, h papíron is megjelenjen ...
Hagyom megszületni a végét, a terv már megvan, de még valamennyi hiányzik a konkrét befejezéshez. És írás közben érnek a legnagyobb meglepetések :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.27. 15:42:11

@Birthba: Ami a katolicizmus kritikáját illeti, még vissza is fogtam magam. :) De ez a regény nem erről szól.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.26. 08:33:52

Érdemes végig vinni a történetet. Szerintem is jó könyv van születőben.