– Most pedig következik a Kisjézus-vásárlás – jelentette be António, mikor visszatértek a keresztútról.
– Miféle Kisjézusról van szó?
– Ami azt illeti, egy elég terjedelmes Kisjézusról. Legyen akkora, mint egy igazi gyerek. Ez anyám nagy álma.


– És mit akar vele csinálni?
– Kitenni a nappaliba.
– És ha ott lesz a nappaliban?
– Akkor áldást fog osztani a házban. Talán még Teresa nénit is szólásra bírja. Ha már jobblétre szenderíteni nem akarja ...
– És tudod, hol lehet ilyen csodát kapni?
– Persze, hogy tudom. Körülbelül ezer kegytárgyboltban a környéken. Teljesen mindegy, melyikbe megyünk, de anyám a lelkemre kötötte, hogy Vargas bácsi boltjában vegyük meg a Kisjézust.
– És az hol van?
– Itt, nem messze.

Vargas bácsi boltja kis, kerek üvegkalicka volt, a padlótól a plafonig tele ízléstelen kegytárgyakkal. Volt itt gumi Szűzanya, műanyag Jézuska, darabok az igazi keresztfából, elektromos mécsesek Szentantallal, Jézuskával és aranyos glóriával, apró és templomi gyertyák, meg az összes méret a kettő között, szentképek, matricák, rózsafüzérek (Jeruzsálemben, Rómában, Fátimában vagy mind a három helyen megáldottak), énekeskönyvek, imakönyvek, teljes és kivonatos bibliák, útikalauzok fátimai zarándoklatokhoz, térdvédők a csúszkáláshoz, szoborcsoportok minden méretben a három kis pásztorról, képek a vastag keretes szemüvegben járó Lúciáról (aki életben maradt a pásztorgyerekek közül), plafonról aggatható napcsodák, Iria-barlangok műanyagból és fából Szűzanyával és anélkül, kiskanalak és golyóstollak Fátima-felirattal, és persze II. János Pál képei, szobrocskái, imádságai, meg megszámlálhatatlan olyan tárgy, amit nem lett volna ennyire egyszerű beazonosítani.

Mindezek fölött azonban, fizikai értelemben is, a Kisjézusok uralkodtak. A kisebb termetűek műanyagból, a nagyobbak fából. De mind pontosan egyforma volt. Vikit gyermekkori fröccsöntött Mici babájára emlékeztették ezek a fehér ruhásra festett, szőke Jézuskák. Ugyanolyan tömzsi lábuk volt, ugyanolyan rózsaszín bőrük és kék szemük, stilizált loknis hajuk.


A kis alapterületű kalickában egy zajos család alkudozott az egyik, középtermetű Jézuskára.
António a legnagyobb fröccsöntött formátumú Megváltóra mutatott, amely a plafonról lógott alá.
– Az kell anyámnak. Kiadta parancsba, hogy a legnagyobbat vigyem haza.
– Ijesztő.
– Szerinted is? És ha tudnád, milyen drága!
– De miért szőke hajú és kék szemű? Az igazi Jézus zsidó kisfiúként nyilván sötét hajú és szemű volt. Ez a baba inkább úgy néz ki, mint egy rossz vicc, mintha a nácik találták volna ki: igazi árja gyermek címmel.
– Psszt, Vick, még kidobnak minket a boltból! Miket mondasz!
– Talán nincs igazam?
– A te szempontodból talán. De ezek az emberek másképp gondolják. A szőke haj és a kék szem számukra az előkelőség jele. Rád is úgy néznek, mint valami előkelő, finom dologra.
– Ugyan már!

António nevetett. Szeretett volna valamit ajándékozni Vikinek a közös fátimai zarándoklat emlékére. Egy rózsafüzért? Egy skapulárét? Legalább nézze meg a kínálatot, amíg a zajos család nem jut megegyezésre az eladóval, aki nem akart engedni a közepes fröccsöntött Jézuska árából. Viktória belement a játékba, komolyan nézelődött a boltban, bele-beleütközve a nagyhangú, alkudozó család egy-egy testes tagjába. Végül kiválasztott egy kis Jó pásztor-bronzdomborművet, amely sokkal ízlésesebb volt, mint a kínálat nagy része, és asztalra lehetett állítani. Latinul volt ráírva: Ego sum pastor bonus.
– Ezt kérem. Ez legalább szép.
– Ahogy gondolod.

A zajos család úgy döntött, hogy még nem határoz a vásárlás felől, más boltokban is körülnéz, és megtanácskozza az ügyet a família többi tagjával. Mikor végre elhagyták a terepet, az apró termetű, bajuszos Vargas bácsi Antóniónak szentelte a figyelmét. Vele könnyű dolga volt, António nem is próbált alkudozni, már tudta a Jézuska árát és felkészülten jött. Hamar végeztek az anyagiakkal, már csak le kellett ügyeskedni a hatalmas Kisjézust a plafonról, alaposan bebugyolálni selyempapírba és elcipelni az autóig.
Hazafelé Vikinek kellett vigyáznia a monstrumra. Olyan volt, mintha régi Mici babája lényegült volna át: felemelt kézzel feküdt a hátsó ülésen és várta, hogy átvehesse az uralmat Dona Aparecida tudathasadásos nappalija fölött.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr141588651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fülemile 2009.12.24. 01:41:37

Szia!
Nagyon tetszik a stílusod, rengeteget nevettem ezen a fejezeten, hamarosan tovvábbolvasok! :)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.25. 10:06:42

Bazári hangulat, kegytárgy vásár. Irtózok a kis nippektől, hát még a nagyoktól.