Dona Aparecida hétkor keltette Viktóriát, kijelentvén, hogy misére mennek, és nem tűr ellentmondást. Antóniót hagyta aludni, a férfiak úgyis csak a templomtéren lézengenek a mise alatt, és a szegény fiú ki tudja, mióta nem aludt már.


Viki a maga jókislány-énjét elővéve bűnbánó Magdolnaként öltözött templomlátogatáshoz, miután a lavórba készített hidegvízzel lemosakodott. Nagyon csinosan, visszafogottan öltözött fel, és engedelmesen karolt bele az egyenes tartású Dona Aparecidába. Az asszony másik oldalán Teresa gyalogolt, de hol megtorpant, hol visszafelé indult el, és húzta magával a másik kettőt. Olybá tűnt, mintha többet toporognának, mint haladnának, de valahogy csak elvergődtek a templomig.

Viktória érezte, hogy az asszonyok figyelme feléjük fordul. Dona Aparecida egy fiatal, szőke lánnyal. Ki lehet az? Vajon egy rokona? De ilyen szőke rokona honnan lenne neki? Esetleg az ikrek fiú tagja, Joaquim hozott magával egy lányt Amerikából? De senki nem hallotta, hogy az ikrek itthon lennének. Az idősebb fiú, António kocsiját viszont látták templomba menet a ház előtt. Tehát a lány Antónióhoz tartozik. És biztos külföldi.

Sápadt teremtés. De legalább jó katolikus, tudja, mikor kell felállni, letérdelni, keresztet vetni. A szöveget nem mondja, biztos csak a saját anyanyelvén ismeri a misét. Vajon António elveszi? Ha lehozta bemutatni az anyjának ... Szegény asszony, azzal a gyengeelméjű Teresával! Micsoda kereszt! A szőke lány nem áldoz. Bizonyosan bűn nyomja a lelkét. Valószínűleg paráználkodott Dona Aparecida fiával. És a fiú képes egy ilyen riherongyot lehozni az anyjához? Persze, ha úgyis összeházasodnak ... A fiataloknak heves a vérük. És a külföldi lányok nem olyan szigorú erkölcsűek, mint az itteniek.


A feketekendős asszonyok és a fedetlen fejű fiatalabb nők abban a tudatban vonultak ki a templomból, hogy immár alaposan kiismerték Dona Aparecida leendő menyét. Volt, aki féltékeny pillantásokat vetett a szőke ismeretlenre, mert titokban majd’ elepedt a Lisszabonban élő, csinos Antónióért. A falu legszebb férfijaként tartották számon. És még nőtlen! A remény hal meg utoljára, gondolta némelyikük. Hátha ez a lány megijed Teresa néni iázásaitól.

Mindjárt elkámpicsorodtak, mikor észrevették António autóját a templom előtt. A férfi vasárnapi öltözékben, vagyis fehér ingben és sötét öltönyben támasztotta az egyik kávézó ajtófélfáját. Kezében az elmaradhatatlan cigaretta. Kényelmesen sétált oda a családjához.

– Ne haragudjék, anyám, de ha megengedi, elrabolom Vitóriát. Elviszem Fátimába, ez ellen igazán nem lehet kifogása. Megveszem magának azt a szobrocskát, ami miatt olyan régen rágja a fülemet.
– A Kisjézust?
– Pontosan, a Kisjézust.
– És biztos tudod, hogy milyet szeretnék?
– Nálam van a fénykép arról a Kisjézusról. Ne aggódjék, pont olyat hozok. Nos, Vick, van kedved elkísérni?

A lány kutató pillantást vetett a férfira. Vajon mit forgat a fejében? Hálás volt neki, amiért megszabadítja ettől a nyomasztó falutól, bár Fátimánál izgalmasabb kirándulási célt is el tudott képzelni. De nem arról van szó megint, hogy valami elhagyatott erdőben szeretkezni akar vele? Tulajdonképpen akkor lett volna megsértődve, ha António nem próbálkozik. Noha a mise egészen más irányba terelte a gondolatait, meleg elégtétellel töltötte el, hogy a férfi egy hét őrület után még mindig kívánja. Az éjjel olyan gyengének látta. Olyan tehetetlennek. És vonzónak.

Beültek a kocsiba és némi porveréssel gyorsan maguk mögött hagyták a templomteret meg a pletykálkodó, kávéházba áramló népeket. António kicsit szótlan volt, néha ugyan felhívta a lány figyelmét egy-egy fára, kisebb épületre vagy dombra, de leginkább csak hallgatott. Viki feszülten várta, mikor térnek le az országútról. Nem is tudta, akarja-e, hogy letérjenek. A fogadalom, hogy úgymond tisztességesen viselkedik, csak magára a falura vonatkozott. Ha António egy kicsit is határozott, nem állt volna neki ellent. A férfi azonban nem tért le sehová. Valóban Fátimába mentek.


– Miért hoztál el ide? – kérdezte a lány, mikor kiszálltak az autóból. Hatalmas parkolóban voltak, ahol számos turistabusz is állt, kókadozva unatkozó sofőrökkel.
– Azt gondoltam, érdekelni fog a hely. És a hidegrázás kerülgetett attól, hogy egész vasárnap otthon üljek. Szegény anyám ugyan nem menekülhet onnan, de mi igen. Vagy inkább Teresa néni képét szeretted volna nézni?
– Dehogy. A kérdés inkább az, miért pont ide hoztál. Nem hiszem, hogy zarándoklatot szeretnél tenni.
– Pedig egy kicsit erről is szó van.
– Te hiszel a fátimai Szűzben?
– Mit tudom én. Sose gondolkodtam rajta. Anyám hisz benne. És gyerekkoromban többször is elhozott. Persze gyalog, mert egy igazi zarándok gyalog jár.
– Ez mind nagyon szép, de milyen célból zarándokolnál ide? Fogadalmat tettél talán? Tudom már: hálát akarsz adni a Szűznek, amiért visszanyerted a férfiasságodat.

António zavartan rúgdosta a parkolót fedő kavicsokat. Viki nem merte tovább cukkolni.
– Akkor menjünk. Hol kell lerónunk a hálánkat?
– Hálánkat?
– Én is hálás vagyok. Miért, mit gondoltál?
A férfi elmosolyodott és gyengén meglökte a lányt.
– A szentélybe megyünk.

A szentélyhez vezető út a hatalmas tér legtávolabbi pontjától szőnyeggel volt lefedve. Többen térden csúszva közeledtek a templom épületéhez. Valami puhát azért a térdük alá tettek, de így is épp elég kényelmetlen lehetett a csúszkálás. António azonban nem lépett rá a szőnyegre, egyenest a szentélybe vezette Viktóriát. A lány számára, aki elsősorban a barokk előtti egyházi építészetet értékelte, ez a szentély egyszerűen csak csúnyának tűnt. Volt benne valami monumentalitás, de leginkább rongyrázás, hivalkodás.

António nem törődött az épület esztétikájával. Megállt a bejárat közelében, belenyúlt az egyik szenteltvizes medencébe és keresztet vetett. Viki csöndben állt mellette és várta, hogy a férfi elvégezze az imáját. Juli néni jutott eszébe, és az ismeretlen templomokkal kapcsolatos hiedelme. Ha elmond egy Miatyánkot ... Mindig abszurdnak tartotta ezt a mániát, most mégis azon kapta magát, hogy belekezd a Miatyánkba. Pedig aznap reggel már megvolt a napi jámborsági dózisa. Talán a szokatlan helyzet, hogy António, akiről sejtelme sem volt, hogy ennyire vallásos, és egy ilyen frivol problémával, mint a szexuális diszfunckió, pont a Szűzanyához fordul ... Vagy rá is hatással volt a zarándokhely hangulata, ronda szentély ide vagy oda ...


Csak Carlosnak mondhassa el, mi történt valójában! Csak láthassa viszont! Olybá tűnt, mintha egy örökkévalóság választaná el attól a Costa da Caparica-i délutántól, amelyen olyan ostobán megszökött a fiú csókja elől. Csak azért, hogy azzal a nyomorult, hazug Sérgióval tisztázza a dolgokat! Carlos elmaradt csókja jobban izgatta, mint az Antónióval végighajszolt minden szeretkezése összesen. Lopva a férfira pillantott. Milyen abszurd, hogy itt áll mellette. Tagadhatatlan, hogy jóképű, vonzó, hogy olykor fel tudja korbácsolni a vágyait. De túl egyszerű. Nincs benne az az intellektuális rafinéria, ami Carlosból sugárzik. És António anyjának igaza van: a fia olyan nőt érdemel, aki felnéz rá. Vagy legalább is egyenrangúnak tartja önmagával.

A szentély után elsétáltak a keresztúthoz, a magyar kálváriához. Viki soha nem hallott róla, de magát a keresztutat nagyon hangulatosnak találta. António arca békésebb volt, mint általában, mintha áthatotta volna az imádság. Keveset beszélt. Kézen fogva sétáltak. Aztán a férfi átfogta a lány vállát, kissé ránehezedett. Mintha a világ tudtára akarta volna adni, hogy ez a nő az övé. Az ő birtoka. Viki kissé terhesnek érezte ezt a súlyt, de nem szólt semmit. Annyi minden volt már mögöttük, hogy egy ilyen fikció miatt igazán nem volt értelme tiltakozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr581588592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.25. 09:56:41

Meg térsz? Nem hat át a vallásos révület? Saját gondolataidban mélyülsz el Viki.