Késő délután volt, mire Estorilba értek, Vikinek nehezebben ment a pakolás, mint gondolta. Volt holmija a konyhában, a fürdőszobában, a nappaliban, sőt, még a szárítókötélen is, kiteregetett ruháit majdnem otthagyta, úgy fordult vissza értük a kapuból. Szerencséjére senkivel nem találkozott. Dona Deolindának hagyott egy kis levelet, de sejtette, hogy Mafalda úgyis a saját verziójához fog ragaszkodni.


Miután beengedte a lakásba, António a kezébe nyomta a kulcsot, és rohant vissza a kocsihoz, hogy időben odaérjen az ifjúsági szállásra műszakváltásig.

Viki leroskadt a szivacsra. Sose gondolta volna, hogy még visszatér ebbe a lakásba. Milyen különös, hogy szerette volna maga mögött hagyni annak az éjszakának az emlékeit. És újra itt volt, újra nézte ugyanazt a plafont, ugyanazokat a falból kilógó, semmiben végződő drótokat. Felállt és kiment a fürdőszobába, a tükörhöz. A karmolás még mindig égővörös volt. Jó sokáig meg fog még látszani a nyoma.

Levette a szoknyáját és megvizsgálta a szakadást. Hátul a varrás mentén a feneke vonaláig ért, szép látvány lehetett, ahogy ott térdel a porban és cibálják a haját. Soha nem fogja elfelejteni, mennyire megalázottnak érezte magát. Teljesen levetkőzött és beguggolt a kádba. Megeresztette a zuhanyt. A térdén csípett a horzsolás. De jólesett a melegvíz, mintha a szégyen egy részét is le tudta volna mosni magáról.

Újra és újra lepergette az eseményeket. Mialatt Raquel cibálta a haját, nem látta, mi zajlik Carlos és Sérgio között, de érzékelte, hogy mekkora az indulat bennük. Otávia, hát persze, ez az, amit Mafalda elhallgatott: Otáviát Sérgio csábította el Carlostól. Mégis barátok maradtak. Mostanáig. Vajon ezentúl ellenségek lesznek?


Elmosolyodott. Csak most ébredt rá, hogy a két fiú miatta verekedett. Carlos biztos
an. De annál keserűbb, hogy nem tudta megbecsülni Carlos szerelmét. Ha szerelem – volt. Vagy még az. És nem tudott beszélni vele, egy szót sem válthattak. A fiú most nem csupán azt gondolja róla, hogy kurva, hiszen Sérgio annyiszor hangoztatta, hogy a szó nyilván beleégett a tudatába, de azt is, hogy szándékosan hagyta várni előző nap. Hogy soha nem is akart elmenni arra a találkára. Ez gyötörte leginkább.

Fürdés után felvett egy tiszta hálóinget és elrendezte az ágyneműt a szivacson. A lepedőn észrevett egy vérfoltot. Hosszan nézte. Milyen különös, ha nem jön oda vissza, sose tudja meg, hogy vérzett az első alkalommal.


Antónióval bevásárolt néhány dolgot, hogy legyen mit ennie. Nem volt ugyan sok étvágya, de a vasárnapi rosszullét miatt fontos volt, hogy ne gyengüljön le még jobban. A konyhában állva, mert székek sem voltak még a lakásban, egy António által otthagyott bicskával megvajazott két kétszersültet: olyan, porciózott sózott vajjal, amilyeneket a hotelekben vagy a repülőgépeken szoktak adni. Előkotort egy nylonzacskót és kinevezte szemetesnek, abba d
obta a vaj csomagolását. Se tányérja, se pohara nem volt, dobozos kakaót ivott és a mosogató felett morzsázott. Aztán megmosta a fogát és noha még csak este nyolc körül járhatott, lefeküdt a heverőre. Várta a megváltó álmot.

Valamikor éjszaka felriadt, vagy az volt a benyomása, hogy ébren van, ebben nem volt biztos. Mintha Antóniót látná a fürdőszobában, ahogy maszturbál. Ezt annyira abszurdnak érezte, hogy ráfogta felfokozott fantáziájára, és tovább aludt.


Hajnalban megint felébredt. Cigarettaszagot érzett. Tehát António mégis ott van? Felült a szivacson, és a félhomályban kivette a férfi alakját: a szoba egyik sarkában ücsörgött kinyújtott lábbal és egy kis pont parázslott a kezében.

– Mióta vagy itt? – kérdezte Viki.
– Már két órája.
– Akkor nem álmodtam az előbb?
– Az előbb? Mikor?
– Te maszturbáltál a fürdőszobában? Jól láttam?
– Jól. Zavartalak?
– Csak nem értem, minek jössz ide az éjjel közepén maszturbálni. Elvégezhetnéd otthon is.

António halkan nevetett.
– Hát, eredetileg nem maszturbálni jöttem. De mikor ideértem és láttam, hogy alszol, összegömbölyödve, mint egy kiscica, elszégyelltem magam.
– És azóta itt ülsz?
– De eddig kibírtam bagó nélkül. Valóságos szent vagyok, látod?

– Nem aludtál semmit?
– Nem. Gondolkodtam.
– És, jutottál valamire?

– Semmire. Az életem úgy szar, ahogy van.


Viki felkelt és kiment a mosdóba. Mikor visszatért a szobába, António még mindig ugyanott ült, a sarokban.
– Gyere, feküdj le és pihenj – mondta a férfinek.
– Odafekhetek melléd?
– Jaj, António, ez talán nem a te szivacsod? Nem a te ágyneműd?

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr571562121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.25. 05:32:05

Ezek a váltások!
Talán nem a te szivacsod, ...
Küzdelmes élet.