Éppen indultak volna már, amikor Nuno, Raquel és Sérgio lépett be az ajtón. Sérgio egy pillanatra megtorpant, de éppen csak egy pillanatra, a tekintete egyik nőről a másikra vándorolt. Aztán Josué szeméből próbált kiolvasni valamit. De Nuno és Raquel már oda is lépett Vikiékhez.


– Ugye, nem mentek még? – kérdezte Raquel. – Nézzétek, van ott egy üres asztal, leülhetnénk együtt. Igyatok még ti is valamit!
Viki gonosz örömmel egyezett bele a dologba. Salomé zavartan álldogált, nem tudta, hogy a meghívás rá is vonatkozik-e. De Viki nem kegyelmezett neki.
– Salomé, gyere te is! Raquel, ez itt Salomé. Ő is francia szakos. Nem ismeritek még egymást?

Raquel kérdőn nézett Vikire, nem értette, hogy miért kell ezt az idegen csajt is bevenni a társaságba. Kijelentették, hogy eddig még nem találkoztak és megpuszilták egymást.
Mind a hatan leültek egy asztalhoz, két széket külön kellett odahúzni, Nuno és Sérgio kerítettek maguknak egy-egy ülőalkalmatosságot. De valakinek el kellett intéznie a rendelést, hát Sérgio felpattant és körbekérdezett mindenkit, mit kér. Nuno persze semmit nem kért, Raquel egy kávét, Salomé ugyancsak semmit, de Sérgio erősködött, hogy válasszon, meghívja, erre egy pohár csapvizet rendelt, Viki és Josué egy-egy pohár narancslevet.

– Várjál, a pénz! – szólt az elsiető Sérgio után Viki.
– Majd utána elrendezzük – felelte a fiú.
Néhány pillanatig csönd volt. Aztán Nuno kezdett el beszélni valami unalmas témáról, Viki szinte nem is hallotta. Minden idegszálával Saloméra figyelt és Sérgio visszatértét várta. Raquel mellett ült, aki az asztal alatt megbökte és amikor Viki ránézett, felemelte a szemöldökét, mint aki magyarázatot vár. Josué feszengett: a saját térdét símogatta, és folyton a pult felé pislogott, mint aki él-hal azért, hogy odamenjen Sérgióhoz és elmondja neki, hogy lelepleződött.

– Ki ez a csaj? – suttogta Raquel Viki fülébe.
– Raquel, nem illendő társaságban sugdolózni – válaszolta Viktória hangosan.
Raquel megvonta a vállát és rágyújtott.
Nuno még mindig beszélt. Valószűleg senki nem hallotta, mint mond, legalább is reagálni senki nem reagált rá.

Visszajött Sérgio, hozta a narancsleveket meg a vizet, de még visszament két kávéért. Mikor Viki megkérdezte, mennyivel tartoznak, legyintett.
– A vendégeim vagytok.
– Látod, Nuno, sajnálhatod, hogy nem rendeltél semmit – cukkolta Viki a brácsást. Bár rögtön meg is bánta. Nuno nem tehet róla, hogy most ilyen harapós kedvében van. – Odaadom neked a narancslevemet.
– Nem kérem, köszi.
– De tényleg.
– Nem kérem.
– Te iszol valamikor?
– Igen, ebédnél iszom. Meg vacsoránál.
– Hagyd már azt a szegény Nunót – szólt rá Sérgio.
– Igaz is, mire jutottatok a portugál felsőoktatási rendszerről szóló vitában? – kérdezte Viki szemtelenül Sérgiótól. – Kimaradtam valamiből?
– Nem hiszem. Utána már nem sokat beszéltünk erről.


– Salomé, neked mi a véleményed a portugál felsőoktatásról? – fordult a szoborszerű szépséghez Viki.
– Nekem? – Salomé mintha állandó álmodásból riadt volna.
– Igen, neked. Azt hiszem, a többiek már mind elmondták a véleményüket az informatika-teremben. A tiédet még nem hallottam.
– Nem is tudom ... Milyen szempontból?
– Bármilyen szempontból.
– Vitória, nem hiszem, hogy ... – kezdte Sérgio.
– Valami véleményed csak van ... – vágott közbe Viki. – Az órák menetéről. A vizsgáztatásról. A tanárokról. Te Franciaországban jártál iskolába, nem? Ahhoz képest itt milyen az oktatás szerinted?
– Honnan tudod, hogy Franciaországban jártam iskolába? – kérdezte Salomé.
– Azt hiszem, Sérgio mondta az előbb, a vitában. Nem, Sérgio? Saloméről beszéltél, ugye?

Salomé szeme tárgra nyílt, mintha képtelen lenne elhinni, hogy Sérgio beszélt róla. A kedvese a kávéját kavargatta.
– Vitória, nem látod, hogy mennyire zavarban van? – szólt közbe Josué halkan, hogy lehetőleg csak Viki hallja.
– Nos, mi a véleményed? – erősködött Viki csakazértis.
– Nem is tudom ... – hangzott a válasz. – Elég jó, azt hiszem.
– Elég jó?
Viktória hangja metszőnek tűnt.
– Érdekes, a kedvesed szerint épp az ellenkezője.
A „kedvesed” szóra mindenki reagált. Sérgio pimaszul Vikire nézett, Salomé riadtan Sérgióra, Raquel egyfajta „aha”-tekintettel Saloméra, Josué kezébe temette az arcát, Nuno meg bámult körbe-körbe.

– Salomé nem köteles egyetérteni velem mindenben – jegyezte meg Sérgio.
Viki felnevetett. Ideges, kellemetlen nevetés volt. Most már ő is szabadulni akart az általa kialakított helyzetből. Attól tartott, hogy valamit hozzávág Sérgióhoz. Raquel a fejét csóválta és felállt, cigarettát tartó kezével tolta hátra a széket.
– Gyere, Viki, menjünk, még gyakorolnunk kell a vizsgára.
– Menjünk – mondta Viki –, remélem, legközelebb részletesebben kifejted a véleményedet – szúrt még egyet oda Salomének, aztán felállt és búcsút intett.
A kertben már szivárogtak a könnyei.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr961540559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita24 2009.11.24. 11:13:56

Szia!

Az utóbbi részek közül ez tetszett a legjobban. Az előzőekben picit leült az izgalom szerintem.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.25. 00:33:21

Újabb szín a palettáról! Ez is Viki!