Viki arca lángba borult. Nem is igazán tudta, mit szégyell és ki előtt.
– Majd megtapasztalja ő maga, nem, Vick?
– Mit tudom én! Nem is kellek majd neki.
– Ó, már emiatt aggódsz? Hát ő kell-e neked?
– Kicsit félek tőle. Ha olyan nagyon erkölcsös ... Lehet, hogy nekem túlságosan is az.


– Azt nem hinném. Aszerint, amit eddig megismertem belőled, te alapvetően mintapéldánya vagy a jókislánynak. Csak az utóbbi időben voltak kilengéseid. De ha úgy döntesz, hogy Carlos nője leszel, mert tudom, hogy erre fog kérni, akkor vége a kalandozásnak, az idegen pasiknak, hallod? – Sérgio felemelte a mutatóujját és viccesen megfenyegette Vikit. – Arról már nem is beszélve, hogy számomra tabu leszel. Félig-meddig már most is úgy tekintek rád, mintha az lennél – nevetett és egy kicsit távolabb húzódott Vikitől.

– Na, ha legközelebb tükörbe nézek, legalább látok egyszer egy két lábon járó tabut – válaszolta a lány – De én jobban szeretném, ha most még nem egészen számítanék annak – tette hozzá és közelebb húzódott a fiúhoz.
Sérgio felállt és visszament játszani.
– Az a vonat már elment, kislány. Köztünk vége minden játéknak. És abban a pillanatban lett vége, hogy Carlos találkára hívott. Ezért is akadtam ki annyira a leveleden. Pont most kellett odadobnod magad egy idegennek, amikor Carlossal megismerkedtél? Tényleg pocsék időzítés volt.
– Én azért nem bánom. Lehet, hogy elég nagy hülyeségnek tűnik, de nem bánom.

Sérgio megint abbahagyta a labdaütögetést és közelebb jött.
– Na és mondd, milyen volt? Vigyázott rád az a pasi?
– Komolyan érdekel?
– Persze, hogy érdekel.
– Mitagadás, nagyon szar volt. Olyan, mintha tüzes vassal felnyársalnának.

Sérgióból kibuggyant a nevetés:
– Jaj, ne, ez borzasztóan hangzik! Valami nagy pancser lehetett!
– Bár ez nem igaz, mert a nyárs még félig sem ment be szerintem.
A fiú megint leült Viktória mellé és tovább nevetett.
– Istenem, legalább van humorod – mondta elismerően. – De előjáték nem sok volt ezek szerint ...
– Nem igazán.
– Öreg hiba.
– És aztán?
– Nem volt aztán. Nem engedtem, hogy még egyszer megpróbálja. De megkönnyebbültem attól, hogy túlvagyok rajta.

– Elképesztő vagy – csóválta a fejét Sérgio. – Miért kellett ennyire sietned?
– A sietség relatív. Te csak néhány hónapja ismersz és alig tudsz valamit az eddigi életemről. Hidd el, hogy annak a fényében indokolt volt ez a lépés.
– Most már úgyis mindegy. De egy dologra figyelmeztetlek: ez egy kis világ. Azt hiszed, hogy Lisszabon hatalmas város, de tulajdonképpen sok kicsi falu és ha egy lányról elterjed, hogy bárkivel lefekszik, akkor egyenesen csúszhat lefelé a prostitúcióba.


Viki nevetni kezdett.
– Ez teljesen abszurd, Sérgio!
– Lehet, hogy nálatok, odahaza, abszurd. Portugáliában nem. És most itt vagy.
– Te viccelsz velem.
– Eszem ágában sincs viccelni.
– Rendben, akkor tudomásul vettem a figyelmeztetésedet. Szép kettős erkölcseitek vannak, mondhatom! Te talán nem fekszel le bárkivel?
– Mára befejeztem, menjünk be az öltözőbe!

Összeszedték a labdákat és elindultak befelé.
– Egyrészt, Vick, tényleg kettős erkölcsök uralkodnak ebben az országban. Én személy szerint sajnálom, hogy így van, de nem tudok rajta változtatni. Másrészt: nem fekszem le bárkivel. Te magad is megtapasztalhattad: nem feküdtem le veled. Vannak bizonyos elvek, amelyekhez ragaszkodom.
Sérgio az öltözőbe érve elővette a törölközőjét, ledobta a ruháit és úgy magyarázott tovább.

– Néhány hónapja például egy tizenhárom éves lány könyörgött, hogy vegyem el a szüzességét. Ne hidd, hogy valami alulfejlett kiscsajról van szó, én biztos voltam benne, hogy megvan tizenhat, csakis ezért kezdtem ki vele. De mikor megtudtam, hogy mennyi idős valójában, azonnal hazaküldtem. Szerencsétlen, azóta biztos talált már valami barmot, aki megtette neki ezt a kétes szívességet. Na, megyek zuhanyozni.

Viki leült az öltöző egyik padjára, bár rálátott Sérgióra, beszélgetni nem tudott vele. A fiú úgy meztelenkedett előtte, mintha a lány az ő rég megunt felesége lenne vagy egy másik férfi. Viki nem volt képes felfogni, hogy lehet így lekapcsolni a szexualitást egyik pillanatról a másikra. Ugyanakkor ő sem érzett semmi különöset Sérgio láttán. És ezt szinte sajnálta.

Olyan nyugodt volt, mint akinek végleg eldőlt a sorsa. Carlos ott vár a belémi HÉV-megállóban. Persze nem most, hanem öt nap múlva, de biztos ott vár. És nincs több kalandozás. Ez viszont nem volt ennyira szívderítő. Eszébe jutott, hogy még Josuénak is tetszik. Mi lenne, ha kikezdene Josuéval? Milyen kár, hogy most, amikor végre nem megszeppent szűzlány többé, nem kezdhet ki a férfiakkal kedvére, nem fizethet nekik vissza mindent. A baj csak az, hogy soha nem azoknak fizetné vissza, akiktől kapta. Josuét ugyan minek bántaná? Szegény Josué, az a jóravaló fiú egy szép kis katolikus lányt érdemel.

– Min gondolkodsz? – kérdezte Sérgio, amint visszajött.
– Hogy mennyit kérek majd egy menetért. Te például mennyit fizetnél?
A fiú abbahagyta a hajszárítást és Vikihez hajította a törölközőjét.
– Még én fizessek neked!
Kívülről hangokat hallottak. Viki felugrott a padról.
– Jön valaki!

Sérgio lazán húzta fel az alsógatyáját.
– Hadd jöjjön. Nem épp kuncsaftokat keresel?
– Nekem kuncsaftnak te is bőven elég vagy.
– Sajnálom, hölgyem, de én már nem vagyok érdekelt. Elfelejtette, hogy ön számomra tabu?

Két magas srác lépett be az öltözőbe, mindketten elég helyesek voltak ahhoz, hogy Viki zavarba jöjjön. Ők is megtorpantak egy pillanatra. Sérgio még alsógatyában volt, de legalább a pólóját felvette már.
– Elnézést, én kimegyek és ott megvárlak, jó?
És már ott se volt.
– Kisasszony, tőlünk ugyan maradhat! – hallotta még az egyik idegen fiú hangját és az azt követő nevetést, aztán elslisszolt a portásfülke előtt, és kisietett az utcára.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr221539921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 23:16:49

Erkölcs tanoda. Erkölcstelen látszattal. Kettős mérce. Lekapcsolt erotika.
Ne ítélkezzünk.