Levették a szandáljukat és a nedves homokban gyalogoltak. Nem volt túl meleg, de hűvös sem, igazi koranyári nap, amikor a szellő valósággal simogatja a ruhától nemrég szabadult bőrt, amely még nem szokott a levegővel való közvetlen érintkezéshez.


Viki úgy érezte, megtisztul ettől a látványtól és érzéstől. Carlos még csak megérinteni sem próbálta, mindent ráhagyott a szellőre. És Viki hálás volt neki ezért. Mindig Sérgióhoz hasonlította, a kísértőhöz, aki az első pillanattól kezdve alávetette és manipulálta. Carlos nem tudta vagy nem akarta manipulálni. Nem vetett be semmilyen módszert. Csak önmaga volt. Csillogó szemű, lelkes, udvarias, üdítő.


– Mennyire ismered Nunóékat? – kérdezte Viki.
– Nunót és Sérgiót? A praxe-ról elég jól ismerem őket.
– Á, a praxe-ról. Szóval te is a kínzóik között voltál.

Carlos nevetett.
– Igyekeztem nem kínozni senkit. Nem vagyok az a náci tiszt-féle alkat.
– Akkor mit csináltál velük?
– Tulajdonképpen igyekeztem közbenjárni a többieknél, hogy ne legyenek különösebb kínzások. Tudod, minden rendszert csak belülről lehet megreformálni.
– Ó, igen, ezt mondják a katolikusok is, de én inkább otthagytam az egyházat.
– Pedig így van. Gondolkoztam rajta, hogy nem veszek részt a praxe-ban, de akkor ki kellett volna hagynom a tunát, és az nekem túl sokat jelentett. Ha zenész akarok lenni, akkor muszáj részt vennem a tunában. Dalokat akartam írni, fellépni, megtanulni a műfajt.

– És ők hogy viselkedtek gólyaként?
– Nuno és Sérgio? Hát, Nuno igyekezett mindenből kimaradni. Például úgy, hogy elkésett. Ha valaki froclizta, inkább a bajusza alatt dörmögött, de nem nagyon vágott vissza. Akkor kezdett el brácsázni, és emiatt összebarátkoztunk. Segítettem neki megúszni néhány baromságot.
– És Sérgio?

Carlos megállt egy kicsit, Viki szemébe nézett. A lánynak az volt a benyomása, hogy a fiú tud Sérgióhoz fűződő kapcsolatáról.
– Sérgio, hát ismered, a felsős lányok egyszerűen nem tudtak gólyaként bánni vele. Állandó viták voltak a kivételezés miatt. Sérgio sorozatban randizni hívta a felsősöket. A csajok hajbakaptak egymással. Azt hiszem, Sérgio volt a legpimaszabb gólya a praxe-ok történetében.
– Kedveled őt?
Carlos megvonta a vállát.
– Tudod, hogy hívjuk az ilyeneket? Corista.
– Kórista? Olyan, aki kórusban énekel?


A fiú nevetett.
– Persze azt is jelenti. A corista, ahogy én értem, szleng kifejezés, olyan valakire vonatkozik, aki folyamatosan nyomja az ócska szöveget. Állandóan bókol minden nőnek, elhiteti velük, hogy ők a legszebbek, a legkülönlegesebbek, és a nők ezt persze imádják.
Viki elszégyellte magát. Neki is elég volt azt mondani, hogy szép és elolvadt tőle. Bevette az ócska szöveget és még bele is szeretett ebbe a ... Úgy érezte, Carlos gúnyt űz belőle. Mintha kiesett volna a tökéletes úriember szerepéből. De Viki nem érzett személyes élet a hangjában.

– Arra nem válaszoltál, hogy kedveled-e.
– Jóban vagyunk, mondhatni, hogy kedvelem. De nem veszem komolyan. És azt se értem, a nők hogy vehetik komolyan. Számomra ez mindig rejtély volt. Tudod, kilométerekről kiszagolom a fajtáját.

Miért mondja ezt? Olyan, mintha tudatosan meg akarná alázni. Vajon a férfiak nem koslatnak olyan csajok után, akiken a többi nő ugyanúgy átlát és a praktikáit ugyanannyira ócskáknak és nevetségeseknek tartja?
Egy ideig némán mentek egymás mellett.
– Megbántottalak? – kérdezte Carlos, mikor már nagyon nyomasztó volt a csend.
– Nem, csak elgondolkodtam.
– Sérgión?
– Azon gondolkodtam, mennyire bosszantja a többi férfit, ha van egy ilyen Sérgio-féle a közelükben. Hogy elhalássza-e a nőket előlük.
Carlos megvonta a vállát.
– Ideig-óráig talán. De a nők is kiismerik előbb-utóbb.
– És akkor támadhatnak a többiek?
– Például.

Érezte, hogy Carlos részéről is több minden marad kimondatlanul. Szinte biztos volt benne, hogy a fiú látta valamikor Sérgióval vagy pedig maga Sérgio mesélt róluk. Hiszen ő is mesélt a kalandjairól, érzelmeiről a barátnőinek. Mégis kellemetlen volt a tudat, hogy Sérgio beszámolt róla, mondjuk éppen Carlosnak. És mi van, ha csak képzeleg? Ha Carlos semmit nem tud, csak általánosságban beszél? Vagy azzal a szándékkal, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból?

– Furcsa, hogy annyi közös ismerősünk van és eddig alig találkoztunk – mondta Viki.
– Pedig párszor még váltottunk is néhány szót.
– Komolyan mondod? Erre nem emlékszem.
– Akkor nem hagytam benned mély nyomot.
– Nem figyeltem oda eléggé. De ami késik, nem múlik – mosolygott rá. – Ígérem, ezentúl nagyon figyelek.
– Azt remélem is!
– Van kedvesed? – kérdezte a lány váratlanul.


A fiú megtorpant, ránézett, elmosolyodott. Megint az a különös, élénk csillogás a szemében.
– Nincs. Nem hívtalak voltak meg tegnapelőtt este abba a bárba, ha lenne.
– Ó, nem te lennél az első, aki ezt teszi.
– Persze, hogy nem. Csak nem az én stílusom.
– Szeretsz nyílt kártyákkal játszani?
Carlos habozott.
– Sose mutatom meg minden kártyámat. Ostobaság lenne. De ha valakivel együtt vagyok, nem foglalkozom más nőkkel. Mint ahogy én is elvárom a nőtől, aki velem van, hogy ne foglalkozzék más pasikkal.
– Mit tennél, ha az a nő mégis megcsalna?
– Kirúgnám. Persze, ha tudomást szereznék róla. De szerintem tudomást szereznék. Az ilyesmit meg lehet érezni.
– Sose bocsátanál meg?
– Nem, nem tudom elképzelni. Persze, ha a játékszabályokat úgy állapítjuk meg, hogy mindketten szabadok vagyunk, az más. Akkor ugyanannyira megcsalhatnám és is, mint ő engem. Sőt, ebben az esetben ez nem lenne csalás.
– Gondolod, hogy az ilyen, nyílt kapcsolat működőképes lehet?
– Talán régen jobban hittem benne. De most már erősen kétlem.
– Miért, kipróbáltad valaha?
– Nem, csupán felvetettem bizonyos embereknek, hogy ki lehetne próbálni. De nagy volt az ellenállás. Még azok részéről is, akik egyébként csalják a nőjüket vagy a feleségüket. Arról már hallani sem akartak, hogy ez megegyezés szerint menjen, és kölcsönös legyen.
– Nőknek is ajánlottad?
– Csak hipotézisként. De nem jól fogadták. Valószínűleg ez az ország nincs erre felkészülve.
– Még szerencse – mondta Viki. – Németországban vannak ilyen kapcsolatok, de szerintem ez valahol nagyon rideg és embertelen. Szimpatikusabb, ha valaki titokban csalja meg a kedvesét. Van úgy, hogy a képmutatás humánusabb, mint az őszinteség.
– Furcsa, hogy ezt mondod. Úgy képzelem, Magyarország liberálisabb, mint Portugália. Ezt te nem tartod pozitívumnak?
– Azt kellene mondanom, hogy igen, de a saját tapasztalataim ezzel teljesen ellentétesek. Ha ez liberalizmus, amiben nem vagyok biztos, akkor ebben a tekintetben inkább konzervatív vagyok.
– Vagyis házasságpárti, hűségpárti.
– Igen, azt hiszem.
– Jó lesz az a grillcsikés étterem ott, a sarkon? – váltott témát Carlos hirtelen. – A teraszról lehet látni a partot, de elég árnyékos.
Viki hunyorogva nézett a fiú ujjának irányába.
– Persze, nagyon jó lesz – felelte aztán. – Imádom a grillcsirkét.


Elhelyezkedtek az egyik fehér műanyag asztalnál, amely fölött zöld napernyő feszült. A zöld-fehér kockás terítőt csipeszekkel rögzítették az asztalhoz, nehogy elvigye a szél. Carlos csapolt sört kért, Viki egy almalevet. És persze mind a ketten egy-egy félcsirkét. Ezek a félcsirkék egészen kis adagok voltak, de körettel együtt jól be lehetett lakni tőlük.
– Visszatérve a hűség témájára – folytatta Carlos, miután rendeltek –, azt hiszem, igazad van. Az emberek túlságosan sérülékenyek és túlságosan ragaszkodnak ahhoz, amit a tulajdonuknak vélnek. Hiába fogadkoznának, hogy nem zavarja őket, ha a férjük vagy feleségük mással fekszik le, zavarná őket.

– De biztos nem könnyű egy nő mellett kibírni. Túl nagy a kínálat, nem?
Carlos megszemlélte a sörét, amelyet karcsú, hosszú pohárban hoztak ki.
– Azt nézem, hogy él-e – mondta –, látod a kis, felfelé szálló buborékokat? Ha nincs mozgás a sörben, akkor nem is ér valami sokat.
– De ez nagyon is él.
– És jó hideg. Nem próbálod ki?
– Nem, köszönöm, nem szeretem a sört.
– A kínálat persze nagy – folytatta a fiú az előző témát. – De ez fordítva is igaz. Neked könnyű lenne kibírni egy férfi mellett?


Viki elmosolyodott.
– Látod, ezt a kérdést még sose tettem fel magamnak. Azt hiszem, a nők sokkal inkább arra vannak szocializálva, hogy egyetlen férfivel képzeljék el az életüket.
– A nők általában igen. De te is? Nem sajnálnád, hogy lemaradsz a többiről?
– Ez úgy hangzik, mintha végtelen sok választási lehetőségem lenne. De persze nincs. Nagyon is végesek a lehetőségeim, és általában azok közül már egy igazán jó is főnyeremény.
– És milyen az az igazán jó?
– Kinevetnél, ha most előadnék egy kívánságlistát. Nincs is értelme. A kínálat mindig pillanatnyi és korántsem teljesen áttekinthető. Mikor van kínálat, persze. Mert legtöbbször nincs.
– Azt nem hiszem, hogy számodra ne létezne kínálat bőven.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr181503490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 20:58:50

Életteli volt a beszélgetés. Meg ijedtem amikor Nunót és Sérgiót felemlegetted.
A grillcsirkét én is szeretem!