A következő telefon a konyhából riasztotta, éppen mosogatott egy szegényes ebéd után. Magában a Sérgiónak írandó levelet fogalmazta, keserű elégtétellel. Szinte mindegy volt, mivel bírja rá Sérgiót egy újabb találkozásra, de kettesben akart lenni vele. Még akkor is, ha hozzá sem érhet.


Nem szaladt az emeletre, normális tempóban ment föl. Biztos Kati az. És nincs valami nagy kedve beszélni vele.
De nem Kati volt.
– Szervusz, Vitória, nem bírtam estig várni.
Carlos.
Nem bírt várni.
Ez agyrém.

– Szervusz. Kedves tőled. Hogy vagy?
– Az attól függ, hogy akarsz-e velem találkozni ma este.
– Ma este?
Sóhajtott. Nem, ez túl sűrű lenne. Fáradt és végre egy éjszakát aludni szeretne. Igazán aludni, a saját ágyában.

– Sajnálom, de ma nem fog menni. Nem érzem jól magam.
– Beteg vagy? Remélem, nem!
– Kicsit kimerült. Rosszul aludtam az éjjel.
– Értem. Hát, nagy kár. Reméltem, hogy viszontláthatlak.
– Nagyon kedves tőled.
– Még egy kávéra sem érnél rá? Ott, a közeletekben? Egy fél órára?

Vikinek tetszett ez a kitartás. Korábban, Sérgio előtt, António előtt, mindezen zavaros viszonyok előtt biztos azonnal igent mondott volna. De már más ember volt.
– Tényleg nagyon fáradt vagyok. Ne haragudj. Nem halaszthatnánk holnapra?
– Persze, nem akarok erőszakoskodni. Megértem, ha fáradt vagy. Akkor holnap jó lenne? Holnap délelőtt?
Randi délelőtt? Ez új. Ennyire türelmetlen ez a fiú?

– Mégis, mire gondoltál?
– Kimehetnénk a tengerpartra.
– A tengerpartra.
– Nem szereted a tengert?
– De, nagyon is. Ahogy gondolod. Menjünk ki a tengerpartra.
– A Costa da Caparicán jártál már?
– Nem, ott még nem.
– Akkor sétáljunk egyet ott. Mondjuk érted megyek tízre.
– Lehet tizenegy?
– Persze, legyen tizenegy. Holnap tizenegykor. Nagyszerű. Alig várom! Pihend ki magad!
– Köszönöm, úgy lesz.

Visszament a konyhába. Carlos nyomul. Ez egyértelmű. De hogy ez neki mennyire tetszik? Nuno az első napot kivéve soha nem volt ilyen határozott, különben is elfolyt valahogy az egész udvarlása, úgy szétterült, mint egy folyó, mikor eléri a tengert. Carlos nem ilyen. Sokkal határozottabb. Vagy türelmetlenebb? Nem nyugisan megy neki a dolognak. Viki nem tudta eldönteni, hogy ez az attitűd mennyire szimpatikus.


Mosogatás után leült a tévé elé egy mappával, egy tollal és egy darab papírral.
Éppen hozzáfogott volna a levélíráshoz, amikor megint csörgött a telefon.
Ez már Kati lesz – gondolta.
Megint felment az emeletre.
És megint nem Kati volt.
– Szia, Vitória. Itt Nuno.
– Nuno? Ez aztán a meglepetés!
– Annyira meglepő, hogy felhívlak?
– Éppen más hívást vártam.
– Valahogy az a benyomásom, hogy mindig mást vársz, ha én kereslek.

Viki rágni kezdte a száját. Ezt nem kellett volna. Ez azért nem volt szép.
– Ne haragudj, egy barátnőm ígérte, hogy telefonál, Olaszországból.
– Értem. Csak azért hívlak, mert szó volt róla, hogy a múltkori elmaradt koncert helyett elmegyünk egy másikra.

A lány visszatartotta a lélegzetét. Csak ne ma estére akarja hívni!
– Igen ... – mondta bizonytalanul.
– Ma este van egy koncert. Mozart, Corelli, Paganini. Most tudtam meg, teljesen véletlenül Gonçalótól. Ő is jön, hoz egy lányt, de nem mondta, kit.
– Hát ez nagyon jól hangzik, de ... Ne haragudj, ma nem megy.
– Már elígérkeztél.
– Nem, csak nagyon fáradt vagyok. Fáj a fejem. Korán le akarok feküdni és végre ki szeretném aludni magam.

Nuno hallgatott egy ideig.
– Vitória.
– Igen?
– Nem azért mondod ezt, mert valójában nincs kedved találkozni velem?
Most erre mit lépjen?
– Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy találkozzunk ...
– De?
– De ma tényleg nem vagyok formában. Te vagy most sorozatban a harmadik ember, akinek ezt mondom.
– Hajaj, nagy a forgalmad!
– Véletlenül így alakult. Máskor napokig nem hív senki. Sőt, hetekig.

Nuno megint hallgatott.
– Igazad van – mondta végül. – Elég ritkán telefonáltam.
– Eszembe sincs szemrehányást tenni emiatt, Nuno. Ne vedd magadra. Egyszerűen így van és kész.
– Jól van ... – sóhajtott a fiú. – Akkor hétfőn látjuk egymást az egyetemen.
– Rendben.
– Szia és pihend ki magad!

Vajon most megértette, hogy nincs értelme erőltetni a dolgot? Viki tulajdonképpen azt remélte, hogy ez már rég nyilvánvaló számára. De ez a srác lassú víz partot mos, illetve azt hiszi, hogy ki is mossa azt a partot. Hát, nem, ezt a partot nem.

Ha nem mondta volna mindenkinek, hogy otthon marad és pihen, talán még ki is merészkedik, csak ne kelljen felvennie a telefont, de fölöttébb kínos lett volna mégis összefutni valakivel véletlenül.
Kati még mindig nem telefonált. Bárcsak elfelejtené! Ahogy általában mindent elfelejt, amit megígér. Erre azért lehet számítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr801496351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.