– Köszönöm, Sérgio.
Viki is felnézett. Hidegnek érezte magát, számítónak.
– Sziasztok.
– Mióta dohányzol? – kérdezte Viki Sérgiótól.
– Nem dohányzom, de mindig van nálam öngyújtó. Just in case. Valami baj van? – biccentett Raquel felé.
Viki a szemével jelezte, hogy jobb nem beszélni róla.


– Menjetek csak – mondta Raquel – szeretnék egyedül maradni.
Viki felállt és elindult az épület felé.

– Mi a baja? – kérdezte a fiú, mikor hallótávolságon kívül értek.
– Szakított vele a barátja.
– Értem. Kellemetlen dolog.
– Eléggé.
– Te ismered a barátját, ugye?
– Igen.
– Nem voltál benne ebben a szakításban?
– Én? – Viki akkora elánnal kérdezett vissza, hogy az biztosan gyanússá tette.
– Te hát.
– Én aztán nem.
– Jó, ha te mondod, elhiszem.
– Nem is tudom, hogy jut eszedbe ilyesmi.
– Olvasok az arcodban. Nem tiszta a lelkiismereted. Rosszul hazudsz.

Viki megvonta a vállát.
– Te aztán nagyon odavagy az emberismeretedtől! Azt hiszed, mindenkin átlátsz.
– Hú, de ellenséges vagy!
– Csak nehezen bírom az öntelt pasikat.
– Mint engem?
– Például.

Viki maga sem tudta, miért ilyen ideges. Pedig korábban eldöntötte, hogy nem érezteti Sérgióval a haragját amiatt a lány miatt, akivel reggel hetyegett.
– Hagyjuk ezt – tette hozzá engesztelőleg –, felidegesített ez a történet. És ahogy a pasi szakított.
– Szakítani mindig kellemetlen. Azt nem lehet jól csinálni.
– Te aztán biztos ebben is nagy szakértő vagy.
– Látom, hogy ma nem vagy hangulatban.
– Miért is lennék? Mit várhatok még ettől a két hónaptól, ami hátravan?
– Az ösztöndíjad végére gondolsz? Két hónap múlva mész haza?
– Igen, és a jelek szerint dolgomvégezetlenül.
– Nem haladsz a kutatással?
– Ugyan már, Sérgio, leszarom a kutatást! Tulajdonképpen összesen két könyvet olvastam el, mióta itt vagyok. Már nem is érdekel az egész téma. Tudod jól, hogy másra gondolok.
– Ja, már értem. És tőlem várnád, hogy azt a dolgot elvégezzük.

Viki megállt. Egészen addig gyors léptekkel haladt a kertben. Körülnézett. A kert egy félreeső, dús aljnövényzetű zugában voltak, embereket csak messzebb lehetett látni. Viki hirtelen átfogta Sérgio nyakát és megcsókolta. De a fiú szája nem nyílt ki, lefejtette magáról a lány karjait. Pont, mint António csinálta Raquellel.


– Ne itt! – suttogta a fiú.
– Mással bezzeg a bárban is csókolózol – ahogy kimondta, meg is bánta. Elfordult.
– Hát te voltál az reggel?
– A francba.
– Most már értem, miért vagy ilyen pipás.
– Felejtsd el, tudom, hogy nincs jogom szemrehányást tenni.
– Azt hittük, túl korán van még ahhoz, hogy valaki arra járjon.
– Ki az a lány?
– Ó, senki, nem számít.
– Senkikkel csókolózol?
– Nézd, az a lány a fél bölcsészkarral lefeküdt már.
– Ezt erősen kétlem. Hacsak nem leszbikus.
– Még azt se zárnám ki.
– Jó, hagyjuk, nem akarom tudni, ki az a lány. Térjünk vissza a mi dolgunkra. Csak annyit kérek tőled, hogy szeretkezz velem. Egyszer. Elég egyszer. Aztán békén hagylak.

Sérgio ellágyultan nézte.
– Vade retro – mondta halkan.
– De miért nem?
– Mert ezt nem így kell megoldani. Nem is értem, miért olyan sietős neked. Vagy miért nem olyannal kezdesz, aki szerelmes beléd.
– Nekem az a fontos, hogy én kibe vagyok szerelmes.
– Ezt már tisztáztuk.
– Szóval nem vagy hajlandó rá.

A fiú megrázta a fejét.
– Megszakad a szívem és utálom magam miatta, de nem. Nem tehetem.
Viki haraggal nézett rá. De tudta, hogy minden hiába.
– Akkor keresek magamnak valaki mást.
Sarkonfordult és elindult visszafelé.
– Vitória! – hallotta még, ahogy Sérgio utána kiabál, de nem állt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr31465777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 07:09:06

Ez a tavasz nem a szerelemről, a szakításokról és csalódásokról szól. Remélem jön valami szellő és elfújja ezt a levegőt.