Az informatika óra második részére ért vissza az egyetemre. Alícia kérdőn nézett rá, de Viki egyszerűen elintéznivalókra hivatkozott. Az órán már a szövegszerkesztést gyakorolták, kis színes képeket kellett beilleszteniük dokumentumokba és feliratokat készíteniük hozzá különböző betűtípusokkal.


Vikinek ehhez nem kellett gondolkodnia, automatikusan csinálta. Raquelnek több gondja volt, próbált segítséget kérni tőle, de Viki ezt elég bosszantónak találta és csak némán klikkelt valahová, ha Raquel megakadt.

Alícia közben magyarázott, írogatott a táblára is, de semmi olyat, ami felkeltette volna Viki érdeklődését.
– Hol voltál eddig? – kérdezte Raquel, mikor Alícia behatóbban kezdett foglalkozni egy ügyetlenebb diákkal.
– Sétáltam – hangzott a lakonikus válasz.
– António szakított velem.

Viki ettől kicsit magához tért. Ránézett Raquelre, most látta csak, hogy vörös a szeme a sírástól, a bőre pettyhüdtnek látszott, a szája fénytelen volt. Nem vibrált, mint máskor.
– Sajnálom. Megmondta, hogy miért?
– Már nem szeret.
– Lányok, órán vagyunk! Legyetek szívesek.

Viki megvonta a vállát, ő úgyse akart beszélni. Szóval António nem bírta tovább. Lehet, hogy még mindig nem oldódott meg az impotencia-gondja? De hogy kérdezhetne ilyet Raqueltől?
Kinyitotta a füzetét hátul és odafirkantotta:
„Nem voltak problémáitok?”
A füzetet Raquel elé csúsztatta.
„Miféle problémáink?”
„Gondolkozz!”
Raquel Vikire nézett, aztán egy kicsit elpirult. Visszahúzta a füzetet.
„Igazad van.”

Viki becsukta a füzetet. Nem kellett több részletet kérdeznie. Szóval António nem hazudott. És igazán tisztességes tőle, hogy ha már Vikitől várja a megoldást, Raquellel szakít. Ha nem téved nagyot, António hamarosan felbukkan és számon kéri rajta az ígéretét. De hát nem ígért semmit, csupán annyit, hogy gondolkodik a dolgon.

Alig ért véget az óra, Nuno tűnt fel a teremben, Josuéval a sarkában.
– Milyen volt a koncert? –kérdezte a két fiútól.
– Nem is mentünk el rá – vallotta be Nuno.
– Nem volt kedvünk nélküled – mondta Josué és szerényen mosolygott, de közben kutatón nézett a lány szemébe. Milyen szép ez a fiú – gondolta Viki, de mintha üvegből volna. Biztos mindig hideg a keze.

– Még egyszer elnézést kérek tőletek, legközelebb bepótoljuk, jó?
– Ne haragudjatok, szeretnék valamit megbeszélni Vitóriával – vonta el tőlük Vikit Raquel. – Nagyon fontos.
A fiúk beoldalogtak a hátsó sorba és leültek a legtávolabbi géphez, még mindig vagy már megint szemináriumi dolgozat-ügyben. Előbb-utóbb Sérgiónak is fel kell tűnnie ezek szerint.
– Vick, én ezt nem bírom ki. Nem tudom elfogadni, hogy otthagyott.

Raquel szemében megjelent az első könnycsepp.
– Gyere, üljünk le ide és meséld el, hogy volt! Mióta is vagytok együtt?
– Voltunk együtt. Majdnem egy éve.
– Az jó hosszú idő. És mikor kezdődtek a problémák?
– Nem sokkal azelőtt, hogy megismertelek, vagyis hogy beindult a tanfolyam.
– Hogy vetted észre, hogy valami nincs rendben?
– Tudod, azelőtt nagyon szenvedélyes volt. Belopóztunk az ifjúsági szállásra, ahol dolgozik, mindig volt üres kétszemélyes szoba, ha akarta. Nekem még sose volt ilyen pasim. Pár óra alatt háromszor is képes volt és nagyon figyelt rám. Azt hittem, megfogtam az isten lábát. Aztán kezdett arra hivatkozni, hogy nincs hely a szállóban, fáradt, kiégett, túlórázik, fáj a feje, meg ilyenek. Én komolyan aggódtam, hogy valami bújkál benne. De valahogy mégse látszott betegnek.


– És arra gondolsz, hogy szexuális természetű a problémája?
– Most, hogy rákérdeztél, lehet, hogy igen. Elég valószínű.
– De soha nem beszéltetek erről.
– Nem, persze, hogy nem. Egy franciával talán meg lehetne beszélni, de egy portugállal! Inkább azt hittem, hogy már én nem vagyok vonzó a számára.
– A nők mindig magukat hibáztatják, ismerős.
– Szerinted most mit tegyek?
– Mondd el, hogy folyt le ez a szakítás! – mondta Viki, csak, hogy beszéltesse Raquelt. Ő aztán igazán nem volt illetékes szakítások terén, mert egy tisztességes kapcsolatig se jutott el soha, de ismerte António titkát, nem kellett találgatnia, viszont kénytelen volt valamiféle tanácsot adni a barátnőjének.

– Rendben. Sintra óta egyre kevesebbet találkoztunk.
– Már nem keresett?
– Ritkábban hívott, egyre inkább én telefonálgattam neki.
– És mit mondott, ha telefonáltál?
– Kifogásokkal jött. Mindig valami mással.
– Aztán?
– Aztán tegnap beleegyezett, hogy találkozzunk egy kávézóban. Nem is rendelt. Leült az asztalhoz, kihúzta magát és kijelentette, de teljesen hidegen, hogy nagyon sajnálja, de már nem szeret és szakítani akar. Még hozzátette, hogy remélte: magamtól is rájövök abból, hogy már nem telefonálgat, akkor megspórolhattuk volna ezt a kellemetlen jelenetet.
– Mindegyik utál szembenézni a nővel, akit ott akar hagyni. Inkább sumákolnak. És te? Hogy reagáltál?

– Elbőgtem magam. Kértem, hogy ne hagyjon el, megalázkodtam, könyörögtem, hogy gondolja meg jobban. Még a nyakába is belecsimpaszkodtam, mikor felállt és elindult az ajtó felé.
– És ő?
– Lerázott magáról. Rámrivallt, hogy hagyjam abba a hisztit. Aztán mérgesen elment.
– Nem beszélt másik nőről?
– Nem, pedig rákérdeztem. De csak azt felelte, hogy úgysem érteném. Szerinted mit tehetnék? Van még valami esélyem?
Viki megrázta a fejét.
– Nem akarlak áltatni, ezek alapján nem tűnik úgy, mintha átmeneti hangulatváltozás miatt szakított volna veled. Én nem reménykednék.

Raquel a kezébe temette az arcát és csendesen sírt. Viki nem mozdult. Most biztos jót tenne egy baráti érintés, de nem szokott senkit megsimogatni. Nem volt benne erő. Ráadásul annak tudatában, hogy valamiképp ő okozta ennek a kapcsolatnak a végét, kifejezetten undorodott a gondolattól, hogy most eljátssza a bánkódó barátnőt. Persze sajnálta Raquelt, és átérezte a fájdalmát, vagy legalább is úgy vélte, el tudja képzelni, milyen lehet ez a veszteség, bár soha nem volt olyan kapcsolatban senkivel, hogy pontosan modellezhette volna a zűrzavaros érzéseket. Biztos más egy sosemvolt szerelmet siratni, még ha az ő részéről nagyon is létezőnek tűnt, mint egy olyat, amely valaha kölcsönös volt.

Raquel remegő kézzel előhúzott a táskájából egy csomag még érintetlen cigarettát és fogával feltépte a műanyag fóliát. Mikor rá akart gyújtani, odalépett hozzájuk valaki és kérés nélkül tüzet adott. Raquel felnézett.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr541465730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 07:03:27

Szegény, sajnálom Raquelt. Áldozat. Viki megkaptad a feladatot. (Mit tehetsz?)