Raquel és Juli néni nagyszerűen szórakoztak, míg Viki Antónióval odafent kínlódott. Mikor visszaértek, teljesen átfagyva, épp süteménymajszolás és portói-iszogatás közben találták őket. António türelmetlen volt, semmi kedvet nem érzett a kedélyeskedéshez, de visszafogta magát. Kiment az étterem elé cigarettázni. Vikit meg a két süteményező befogta tolmácsnak. Mindent el akartak mondani egymásnak rajta keresztül, amit tolmács nélkül nem tudtak. És nagyon jó kedvük volt a portóitól.


Végül Vikinek kellett őket noszogatni, hogy Antónióra való tekintettel, akinek ennyi szószátyár nő nyilván végképp az idegeire megy, főleg úgy, hogy ő nem is ihat, induljanak már vissza Lisszabonba.

Juli nénit mindenre rá lehetett venni, csak meg kellett ígérni neki, hogy a képeslapjai már holnap postára kerülnek, mert ha az összes gyerekkori, ifjúkori, fiatalasszonykori, asszonykori és öreglánykori barátnője nem szerez egy héten belül tudomást legújabb kalandjairól és gasztronómiai élvezeteiről, akkor összedől a nehezen fenntartott látszat, miszerint ez a világ a világok legjobbika és Juli néni benne a koronázatlan királynő.

Csak István bácsi elég hálás legyen – gondolta ünneprontóan és cseppet sem nagyhéthez illően az épp rosszmájúságra beállt Viktória. Még mindig ott a csütörtök, amit magányosan kell végiszenvednie Juli nénivel. Sérgio nélkül. A kocsiban ülve Lisszabon felé úgy megrohanta a Sérgio utáni vágy, hogy kibuggyantak a könnyei.

Mereven bámulta a tájat és sóvárgott. Az effajta szenvedésnek mindig volt valami kéjes, mazochista gyönyöre, ami semmi máshoz nem hasonlítható. A portugálok ráadásul külön szót is kitaláltak erre az életérzésre, bár a saudade talán ennél valamivel lágyabb, kevésbé intenzív bizsergést, zsongást jelent, egyfajta beletörődő nosztalgiát egy soha nem volt boldogság, teljesség után. A német Sehnsucht kifejezés jobban illett Viki érzéseihez. Mert a Sucht, a függés, ami a szenvedélybetegek függését is jelenti, még hangzásában is keményebb, erősebb sóvárgást jelent. Sucht, süchtig. Ich bin süchtig. Ha ez kitart még két hétig, akkor szerelmes.


Mikor hazaért az udvarházba, nagy meglepetés várta az ágyán: egy levél Katitól. Izgatottan bontotta fel a borítékot.



Drága Vikikém!

Nem is tudom, hogyan kérjek bocsánatot tőled ezért a hosszú hallgatásért! Ha tudnád, mennyi minden történt, mióta elmentél! És mennyit gondoltam rád! Szinte minden nap elhatároztam, ma lesz a napja, hogy írok neked, ma vagy legkésőbb holnap, de az események elsodortak. És tudod, hogy nem vagyok egy nagy levélíró.

Na, de térjünk a lényegre! A legnagyobb hír: gyereket várok. Gondolom, teljesen felelőtlennek tartasz. És persze az az első kérdésed: ki az apa? Nos, a kilétét nem nehéz kitalálni, természetesen Orlando.

Nem mondhatnám, hogy véletlenül jött össze a dolog, persze Orlando úgy tudja, hogy én mindig szedtem a tablettát, de valójában abbahagytam. Gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egy gazdag pasi feleségül vegyen. Biztos megvetsz érte, de megbocsátom, mert kedvellek. És tudom, hogy nem rossz szándékból teszed.

Én nem vagyok olyan erős meg intelligens, mint te, nem tudom eltartani magam, és őszintén szólva nem is akarom, semmi kedvem egész életemben gürcölni, neveletlen kölyköket angolra tanítani, éhbérért. Nem, ezt nem nekem találták ki. Mikor megtudtam, hogy Orlando szerződése a nyár végén lejár, és visszamegy Milánóba, elhatároztam, hogy lépni fogok.

Össze is jött rögtön, úgy látszik, elég termékeny vagyok. Persze sejtettem is, mert egyszer már voltam terhes, tizenhét évesen, ezt neked sose meséltem, de most őszinte hangulatomban vagyok, és úgyse mondhatom el másnak. Szóval azt a gyereket elvetettem. Egy teljesen hülye kamasz szerelem volt, a szüleim nem is tudták, sőt, még a srácnak se mondtam el. Akkor az orvos megnyugtatott, hogy simán teherbe tudok esni másodszor is, csak ne csináljak sportot a dologból.

Szóval itt vagyok én egy gyerekkel a hasamban, el tudod képzelni? Persze nem látszik még. Alig három hónapos. Nem mondom, hogy odavagyok az érzéstől, bár eddig – lekopogom – hányinger sehol, de ha arra gondolok, milyen dagadt leszek öt-hat hónap múlva...

Persze már alig várod, hogy megírjam, végül is mit szólt az egészhez Orlando! Nagyon megterveztem ám a jelenetet, mintha kétségbe lennék esve, hogy történhetett ilyen, mikor én mindig szedtem a tablettát, zokogtam, összeziláltam a hajamat, csak annyira, hogy még jól nézzek ki, és arra is figyeltem, nehogy elkenődjön a szemfestékem, a szüleimet emlegettem, hogy ők milyen hagyománytisztelők és agyoncsapnak, és hogy én is milyen vallásos vagyok, noha nem látszik rajtam, végül is Orlando úgy meghatódott és annyira sajnált, hogy azt se tudta, hogy járjon a kedvemben, nagy ünnepélyesen megkért!

A hivatalos eljegyzés két hét múlva lesz, Milánóban, a szüleinél. Eddig nem sokat beszélt róluk, de most ömlik belőle a szó, fényképeket is mutatott, jó gazdagoknak néznek ki. Az anyja kissé vaskalapos, de az apját az ujjam köré fogom csavarni. Szerencsére testvérei nincsenek, úgyhogy egyedüli örökös. Nem, mintha magától is nem lenne pénze bőven. De jobb, ha az embernek a felmenői is módosak, hátha beüt a ménkű. Kár, hogy nem lehetsz majd ott az eljegyzésemen, mert biztos találnék neked megfelelő férjjelöltet. (Nem olyan bénákat, mint amilyenekről a leveleidben írsz!) De majd látogass meg Milánóban, ha már kint fogok élni!

Na, de most térjünk a te dolgaidra. Viki, meg kell őrülni tőled! Eddig csupa csóró lúzer pasiról írtál! Nincs köztük egy komolyan vehető sem, akinek perspektívája lenne! Ne a proletárokkal barátkozzál már! Ott van az a tanárod, Ribeiro, az legalább valaki. Hogy néz ki? Gazdag? Kiderítetted már, hogy nős-e? Egy ilyen pasinak te főnyeremény lennél, okos és szép feleség, diskurálhatnátok az ágyban mindenféle középkori borzalmakról! Képzeld csak el! Én a helyedben biztos ráhajtanék.

De te hülyékre pazarlod az idődet és az összes energiádat! Egy az ifjúsági szállós krapek, ne is haragudj, aki harminc évesen ilyen helyen dolgozik, abból soha nem lesz senki. Ráadásul még impotens is! Te meg mindent fordítva csinálsz! Egyrészt: mi a francnak vallottad be, hogy még szűz vagy? (Mitagadás, ez engem is meglepett, mert ilyen nyíltan sose mondtad, azt gondoltam, nincs is huszonéves szűz Magyarországon, kivéve persze a csúnyákat és bigottakat.) Másrészt: minek mentél el vele egy ócska garniszállóba? Ha már lefekszem valakivel, vagy a lakására megyek, vagy egy négycsillagos hotelbe, alább nem adom! Ha valaki egy garniba is elmegy, akkor arról azt hiszik, hogy olcsó kurva. Márpedig rólad ezt különben senki nem hinné el ránézésre. De remélem, ezt az Antóniót az életben nem látod többé.

A brácsás Nuno, hát mit mondjak, a legnagyobb lúzer az összes között! Aki még egy kávét is sajnál a nőjétől! Ráadásul azt mondod, nem is tetszik. Egy pillanatot sem kell az ilyenekre szánni!

Utoljára hagytam azt, akibe szerintem már rég belezúgtál, csak nem akarod magadnak bevallani (talán mostanra rájöttél, bár elég lassú a felfogásod, ha pasikról van szó). Ez a Sérgio. Nekem ugyan törpének tűnik, ha akkora, mint te (valljuk be, ez nőben még elmegy, de egy pasinál elég tragikus), de ha neked bejön, az a te dolgod. Használd ki a helyzetet, ha annyira tetszik, és ha te is tetszel neki, mert ezt eléggé nyilvánvaló. De ne szeress bele!!!

Persze eső után köpönyeg, nyilván túl késő, mégis, ha egy mód van rá, legalább annyira légy észnél, hogy tudd: ez átmeneti állapot, ez a pasi minden csajt lefektet, aki hajlandó rá, aminek megvan az az előnye, hogy valószínűleg jó az ágyban és tanítómesternek éppen kapóra jön, mert erre nagy szükséged van, de ennél többet ne várj tőle. Nehogy elkezdjél szerelmes verseket írni hozzá (vagy, ha írsz is, nehogy elküldjed!), ne nézz rá úgy, mint egy istenre, és ne hívogasd! Érted, Viki? Ne hívogasd!

Ha telefonálhatnékod van, hívd fel azt a barátnődet, akiről írtál, a francia kiscsajt! De pasit ne! A pasiknak kell nyomulni, vagy legalább is azt kell hinniük, hogy ők nyomulnak. Elégszer mondtam már neked, de mint a falra hányt borsó. Ahogy te szoktad mondani, gyöngyöket a disznók elé szórni. Ez nem a Bibliában van?

Vikikém, hallgass a te tapasztalt barátnődre, aki csak jót akar neked! A pasikat csak akkor szabad komolyan venni, ha szerelmesek beléd és vagy pozíciójuk vagy pénzük van (általában a kettő együtt jár), illetve, ha olyan zseniálisak, hogy előbb-utóbb pozíciójuk és pénzük is lesz (de nem ám zseniális írókra gondolj)! A szerelem szép dolog, de csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Az ilyen szegény csajok, mint mi, legyenek észnél és gazdálkodjanak a szépségükkel, a testükkel, a puncijukkal. Ezt teljesen komolyan mondom.

Tudom, hogy most ki vagy akadva, mert mindig olyan prűd voltál, még akkor is, ha épp azt bizonygattad, hogy szeretnél elcsábítani egy pasit. Remélem, már átestél a tűzkeresztségen és nem jössz nekem haza szűzen, főleg, mert nem leszek itt, hogy szerezzek neked egy jótékony lelket, aki megszabadít ettől a fogyatékosságtól.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr201446359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.23. 19:28:21

Puszi Katinak! Van elméleti oktatód Viki.
Durva, de igaz amit ír. Csak abban nem értek vele egyet, hogy a szerelem csak a gazdagoknak való.