– Vitória! Gyere be inkább, ha már itt vagy.
Sérgio farmerben és piros pólóban nyitott ajtót. Szemüveg volt rajta. Még sosem látta szemüvegben. Kicsit alacsonyabbnak is tűnt, mint máskor. Mezítláb állt a hideg kövön: az előszobában ugyanis kőburkolat volt. Megpuszilták egymást.


– Szia. Könnyen idetaláltál?
– Igen, nem volt semmi gond. Te szemüveges vagy?
– Amint látod. Egyébként kontaktlencsét használok. De még nem volt időm betenni.
– Engem nem zavar a szemüveg.
– Engem meg igen. Különben is, ahhoz szoktál, hogy zöld a szemem és az csak a kontaktlencsétől van.
– Ne hülyéskedj már.
– Nem hiszed? Nézd csak meg!

A konyhán át kellett menniük, Sérgio a nappaliba vezette Vikit.
– Na jó, megnézem. Mégis, milyen a színe egyébként?
– Hát, olyan sárgás, mint a macskának.
Levette a szemüvegét és mélyen belenézett Viki szemébe azzal a hihetetlen zöld tekintetével.
– Valóban sárgás – nevetett a lány. – Vajon kitől örökölted?
– Még nem említettem, hogy az apám nem is az igazi apám? A Csizmás Kandúrtól származom.

Vikiből kibuggyant a nevetés. A nappali nem volt valami szép, egy barna bőrdívány, két ugyanolyan fotel, dohányzóasztal mütyürökkel, horgolt terítő a tévén, polcok, kevés könyvvel, hatalmas hifi-berendezés, kazetták, bakelit lemezek, cédék. Az ablak előtt zöld növények, a falon vallásos témájú rossz festmények illetve megkopott reprodukciók, egy részlet Raffaello Sixtusi Madonnájából, persze a két pufók angyalka.


– Kispolgári nappali, sajnos csak ez van – kínálta hellyel Sérgio a lányt.
– És a te szobád?
– A nővéremmel együtt lakunk. Képzelheted. Inkább nem mutatom meg.
– Szokatlan, hogy két különböző nemű testvér egy szobában lakjon.
– De hát itt csak két szoba van meg a nappali. Nem tudjuk másképp megoldani.
– Ha a szüleid a nappaliban aludnának ...
– Micsoda?
– Ez Magyarországon bevett dolog.
– Hát itt nem. A nappali szent és sérthetetlen. Tényleg, hogy van a híres Juli néni? Vagány öreglánynak tűnik.
– Az is.
– Kísérgeted széltében-hosszában?
– Lisszabon összes templomát meg akarja nézni.
– Húha, akkor maradhat egy hónapig is. Igaz is, kérsz valamit inni? Ha jól emlékszem, szereted a fehér bort.
– Ha te is iszol ...
– Én is, csak vöröset. Maradj, behozom.

Amíg várt, Viki felállt és a könyveket kezdte tanulmányozni. Nagyrészt Sérgio könyvei lehettek, szocilógia, filozófia, pszichológia, politológia. Regényt egyet sem talált. Zenei könyvek voltak még, meg pár autós kiadvány. Egy angol-portugál nagyszótár.

– A könyveket nézed? Nincs valami nagy kínálat.
Időközben Sérgio nyilván betette a kontaktlencséjét és másik pólót is húzott, egy sötétkéket.
– Regényeket nem olvasol?
– Nem jellemző. Korábban olvastam, de inkább sci-fit meg kalandregényeket.
– A klasszikusokat?
– Mit nevezel klasszikusnak?
– A nagy XIX. századi angol, francia, német, orosz regényeket.
– Párat még a gimiben olvastam. De a XIX. század nem érdekel túlságosan. Akkor inkább a XX.
– És abból mi?
– Például Sartre, Kafka.
– Nehéz szerzők.
– Talán, aminek köze van a szociológiához. Társadalmi kérdésekhez. Gyere ide, Vitória, ülj le mellém – mutatott a bőrkanapéra.

Viki odament és leült. Koccintottak. A bor nagyon jó volt, érződött benne valamilyen gyümölcs intenzív, részegítő íze.
– Honnan vetted ezt a bort? – kérdezte a lány.
– Be kell vallanom, fogalmam sincs. Valaki ajándékba adta apámnak. Azt hiszem, spanyol.
– Nagyon jó.
– Tényleg? Örülök, hogy ízlik. Milyen zenét szeretsz?
– Milyen van?
– Gondolom, a kemény rock nem a te eseted. Mondjuk bossanova?
– Azt nem ismerem.
– Lágy brazil zene. Tetszeni fog.
– Akkor legyen az.

Sérgio betett egy cédét. Látszott rajta, hogy büszke a hifi-berendezésre.
– Egy kis süti? Anyám csinálta.
Piskótaszerű sütemény volt, nagyon morzsálódott. Viki udvariasságból vett egy darabot.
– Látom, fel vagy készülve a vendégfogadásra. Minden lányt ide szoktál hozni?
Sérgio megvonta a vállát.
– Tényleg erről akarsz beszélni?
– Miért? Annyira meglep? Érdekelnek a szokásaid.
Sérgio közelebb húzódott.
– Más szokásaimról könnyebben megbizonyosodhatsz. És még kérned sem kell.
– Ez biztos nagy kegy – mondta Viki, és még egyszer kortyolt a borból, amely egészen betöltötte már a tagjait.

Szóval nincs több bevezető beszélgetés. Az idő is szűkre van szabva. Mikor jöhetnek meg a többiek a munkából? Hat körül? Még előbb? Nincs esély arra, hogy valaki hirtelen megjelenjen? Mert elfelejtett valamit, mert rosszul van? Sérgiót ezek a gondolatok nem foglalkoztatták. Mutatóujját végighúzta a lány ajkán, aztán az állán, a nyakán, le egészen a ruhakivágásig.


Aztán másik kezével magához húzta és végigcsókolta a szemét, a halántékát, az arcát, míg végül megállapodott a száján. A félig nyitott ajkak közé forrón és öntudatosan hatolt be a nyelve, a csók hosszú volt és egyre intenzívebb, közben Sérgio keze céltudatosan kalandozott a lány tarkóján, mellén, a combján. Vikin piros blúz volt és sötétkék, térdig érő, de bő szoknya, amit könnyen fel lehetett hajtani.

A blúz szinte magától gombolódott ki, a fekete melltartó csipkén átütött rózsaszín bőre és világos, kemény mellbimbója. Sérgio a melltartón keresztül csókolta, a heverő mellé térdelve, két karjával átfogva a derekát. Aztán felálltak, újra egymás száját keresve, úgy fonódtak össze, a fiú farka mereven nyomult a lány öléhez, mert szinte egyforma magasak voltak.

– Leveszed a harisnyádat?
Viki már korábban megszabadult a cipőjétől, most felhajtotta a szoknyáját és óvatosan lehúzta a harisnyát, nehogy elszakítsa. Sérgio közben megitta a maradék borát.
– Ülj le, és csukd be a szemed.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr971435458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2009.10.08. 14:53:35

Hát..ööö... igen, a klasszikusok, mondani Sartre, Camus, de olvasni Molnár Évát. Már ifjabb Dumas se az a matyóhímzés, de még az ő olvasása is segít az ember fejéből kipucolni az ilyen kiskegyed-szintű mondatokat, hogyaszongya:
>>a fekete melltartó csipkén átütött rózsaszín bőre és világos, kemény mellbimbója<<
Carson McCullers olyan kedves kis nő volt. Meg mondjuk Katherine Anne Porter.
Meg magyarokat is lehetne olvasni, mondjuk Vathy Zsuzsát. Vagy Erdős Virágot.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.08. 15:48:35

@magyar-magyar szótár: Vannak más ízű mondatok is, asszem. És nem biztos, h mindenki úgy akar írni, mint Erdős Virág, én pl nem bírom a stílusát. De elég sok női írót olvasok (magyarokat is). Azt sztem nem vetheted a szememre, h rózsaszín köd a regény. Olvasgass egy kicsit még bele, kiderül, h nagyon is kemény dolgok vannak benne. Nem hard core, nem egy Spiegelmann Laura stílus, az tuti.

Lollypopp 2009.10.08. 20:30:23

Nem tudom nekem kicsit olyan mintha ez veled történt volna és egy szimpla leíró fogalmazásban megírnád. Persze ha ez volt a célod akkor kimondottan jó.

Csuri / Bariildi 2009.10.09. 13:34:00

@Lollypopp:
Hát csodálkoznék, ha nem lenne benne semmi saját tapasztalat, mert ahhoz túl realisztikus és hiteles.
Na de hogy lehetne ilyen jeleneteket a MÁSOK tapasztalata alapján leírni??
A szimpla leíró fogalmazás szerintem ennek a stílusnak a szimpla (szimplifikáló) leírása :))
Hálistennek egyszerűen ír, nem ragozza túl - de a lényeg szerintem abban van, hogy ezekből az egyszerű szavakkal leírt jelenetekből nagyon jól kiérződnek a háttérben mozgó érzelmek, szenvedélyek, indulatok, fájdalmak, satöbbi. Na, ez az, ami enm indenkinek megy ilyen könnyedén....

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.09. 14:02:13

@Csuri / Bariildi: Azt mondják, minden első regény önéletrajzi. És miért tagadjam, hogy ez is nagyrészt az, de azért fikció. (Egyébként valószínűleg nem csak az első regények önéletrajziak, ahogy Babits írta, "csak én bírok versemnek hőse lenni" - remélem, jól idézem, bár a líra még a prózánál is egoisztikusabb.)
Ha reálisnak tűnik, akkor boldog vagyok, mert nem az a célom, h posztmodern irrealitásokat írjak, ez nem az a regény. Hagyományos történetvezetésű, akár lektűrnek is nevezhető, nem sértődöm meg. :)

magyar-magyar szótár 2009.10.13. 08:06:03

@Carmesina: Hát, a Spiegelmann nem is nőknek való ;)
A nőknek interaktív cuccok kellenek, amit fejben aztán sokkal érdekesebben egészítenek ki, mint a férfiak teddszét-beverem síkpornója. Csak az a baj, hogy ebben a csajos ágazatban egy csomó mondatot agyonkoptattak már.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.13. 15:06:30

@magyar-magyar szótár: Ezek szerint vannak nőknek és ffiaknak való olvasmányok külön-külön? Sztem értelmes pasik nem csak síkpornót olvasnak. Bár olykor, ha elnézem, h mi jön be még az irodalomkritikusoknak is (miért sztárolnak olyanokat, akik "kúrós" irodalmat művelnek?), kezdek kételkedni.
Az elcsépelt mondatokat tényleg jogos irtani, amire múltkor utaltál, ki fogom szedni. Érdekes ez az interaktivitás ... Ha a nőknek ez kell, én nagyon interaktív vagyok :)) Egyébként szerencsére ffiak is olvasnak, és kapok pozitív visszajelzéseket.

magyar-magyar szótár 2009.10.14. 08:38:29

@Carmesina: Egyértelműen vannak. A legszebb példa, a legigényesebb, valódi irodalmi érték, az Závada Pál Jadviga párnája c. regénye, amit speciálisan a kedves női olvasóknak készített. Egy férfi kezéből azért nem esik ki, mert történelmi regény is, de egészen lent, a hétköznapokban, egy már majdnem kész parasztpolgári réteget virágzásában ábrázol. Míg azonba a férfiak barlangostesteji alig feszültek meg, az olvasó nők bizonyos pillái párásan nehezültek el és kicciccájuk is akár kidugta éhes kis nyelvetskéjét, mert a nemdirekt ábrázolások a nőket nemhogy nem riasztják, de egyenesen továbbgondolásra késztetik gyöngéden:
Másfelől:
Házaspár nézi az Emanuelle-t. A hardpornófogyasztó férfinak uncsi, amikor a főhősférfi a repülő WC-jében kb hasközép táján a nőnek mímeli a dumdum-öt, de a nő ÁM közben huncutkásan ÁTGONDOL egy másik, egy valódi, egy megesett történetre a Kossuth-park fái között, hátánál a nőspasija farmerdzsekije (mert egy diákpasinak arra nincsen esze, mi lesz a fa törzsénél a lány hátával)

magyar-magyar szótár 2009.10.14. 08:40:07

@Carmesina: A férfi ilyen: ha dugni akar a feleségével az este, akkor nem mondja meg, hogy a szinházi estélyijében, hát, izé, hátulról egy töltött galamb...
Férfitől bármi egysíkon mozog ám (sőt, egyfelé!!! mocorg...) ;)))

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.14. 17:31:14

@magyar-magyar szótár: Érdekes eszmefuttatás, de némileg leegyszerűsítő, nem? Persze lehet, h a pasik többsége képtelen vmi finomabb erotikus szöveget élvezni, de én azért ismerek olyanokat, akik képesek rá. Plusz érdekli őket, hogy mit gondol egy nő, és hogyan fogalmazza meg! Jó szerető abból lesz, akit ez érdekel. És ők is tudnak asszociálni. Érzelmi intelligencia kérdése. Akiknek abból kevés van, azok az ilyen szövegeket nem fogják értékelni, de nem is nekik írom :) Gyakran megesik, h a pasik csak nem mernek ilyeneket olvasni, mert mit szólnának hozzá a többiek, ez olyan snassz, stb. De hát nekik is vannak érzelmeik, nem csak a dugásról szól a fantáziájuk. Én pozitívabbnak látom a dolgot, mint te, asszem. Kíváncsi lennék mások véleményére is az ügyben :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.14. 17:32:43

@magyar-magyar szótár: Egy férj ne is mondjon ilyet :P Egyébként pedig éppen hogy felizgathatja egy jó kerek segg. Nem baj, ha méretes :)

magyar-magyar szótár 2009.10.15. 08:22:54

@Carmesina: Dehogyis a hogyanfogalmazás érdekli! A titok, ami, mint utas számára a Hold képe az éjszakaiexpresszből is, elérhetetlen. Hogy.. lennie kell.. valami.. még annálisizgatóbbnak. Pedig a nőiség bévül van és annak titka a nők számára is titok marad, mint ahogy a fogantatás nem akkor, hanem 12-24 (sőt!) órával későbben történik a mitsesejtő nőben, aki épp tanít, villamost vezet egyéb éspedig (diákpasijával dug).

Sajnos az evolúció terveiben nem szerepelt az ész, meg a spekulálás. A cél a szaporodás, és lényegében minden, (tehát a férfia KI-KI csúcsrajárós türemkedése és a nő hosszas-domboslankás sokáigelhúzódó-ja is mind-mind a szaporodás parancsa, meg még a szerelem, flört, meg az orgazmus és az összes bonyodalom célja (beleértve a fokhagymagerezdalakú popsit és a kockás has alatt azt a fél-íj ívet a férfi alhasa-oldalán, amit a nők szeretnek a képernyővédőjükön nézegetni VISZONT beszélni erről NEM.
Sőt, még a monogámia és a házastársihűség, meg a sírigtartó is (egy Daphnisz és Chloé -szerelemből ám!!) semmi más, csak biosz-parancs...

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.24. 22:46:59

@magyar-magyar szótár: Sorry, h eddig nem reagáltam, tkp reméltem, h vki még beszáll ebbe a "vitába", bár nem is tudom, h vita-e.
Arra még mindig nem tudok biztonsággal rájönni, h fiú vagy-e vagy lány :) Ügyesen csinálod. De nem kötelező elárulni :)
Szóval ez a diákpasis dolog vhogy nagyon megmaradt benned, látom.
Mit szeretünk a képernyővédőnkön nézegetni? Kockás alhasat? Hát, nemtom, engem ez eléggé hidegen hagy, de szívesen beszélek róla :) Egyébként gyerekeimet szeretem a képernyővédőn nézegetni. De ez is biosz, tudom. :P A pasikat illetően sokkal inkább az összhatás számít, mint az egyes testi jegyek. Sztem ...

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.23. 15:32:19

Érzékletes a leírás, és az előző fejezetekből kiderült, hogy Viki tudja mire számíthat. Ez vigasz.
A hozzászólások olvasása viszont elszomorított.