Viki kétszer is visszakérdezett, valóban Sérgióval beszél-e. A fiú nem tudta mire vélni ezt a különös viselkedést, nevetve bizonygatta, hogy ő az, Sérgio Mendes, és Vitóriát keresi, talán rossz helyen jár? Másnapra beszélték meg a rég esedékes találkát, ugyancsak a Jeromos kolostor bejárata elé, Viki nem akarta, hogy a házbeliek lássák, ki jön érte kocsival. Ki tudja, nem ismerik-e még abból az időből, mikor Mafalda volt a kedvese.


Ugyanúgy készülődött, mint a legutóbb, csak ruhát nem keresett szerte a városban. Megint Mafalda szekrényéből vette elő. Az sem izgatta, hogy Sérgio minden valószínűség szerint ismeri a darabot, más nőn más kiegészítőkkel egy ilyen egyszerű szabású ruha teljesen más hatást kelt. Azt hitte, a múltkori hosszas várakozás tapasztalatai megtanították arra, hogy el tudjon késni, de megint hajszál pontosan tíz perccel a találka ideje előtt ért oda. Sérgio persze nem volt még sehol. Kezdődött az idegőrlő várakozás, a fel-le sétálgatás, a cipő kopogása.

Sérgio nem késett, pontosan hétkor kanyarodott a kolostor elé, a már ismert ócska, harmadkézből szerzett ezüstszínű Forddal. Kiszállt a kocsiból, úgy nyitotta ki az ajtót Vikinek. Egyszerű fekete zakó volt rajta, és fehér ing.

– Mi volt ez a nagy kérdezősködés a telefonban, hogy én vagyok-e? – kérdezte, miután megpuszilták egymást.
– Múltkor félreértettem valakinek a nevét.
– Mégis, kiét?

Viki megvonta a vállát. Talán nem kellene elmesélnie.
– Két hete Nuno hívott fel, de azt hittem, hogy te vagy. Bár csodálkoztam, hogy egy Bach-orgonakoncertre hívsz.
Sérgio nevetett.

– Ha jobban ismernél, tudtad volna, hogy nem én vagyok az ...
– Talán sejthettem volna, de eszembe se jutott, nem tudom, milyen zenéket szeretsz.
– A klasszikus elég távol áll tőlem, mindenesetre. Ha egy Doors-koncertre hív valaki, akkor az lehettem volna én. Persze a felvetés abszurd, mert a Doors már több mint húsz éve nem létezik. Meséld csak tovább, végül is mi történt?
– Semmi különös, én már százszor elátkoztalak, mert fél órával a megbeszélt időpont után még mindig nem voltál sehol.
– Remélem, nem fognak az átkaid. Egyébként én nem szoktam késni. De képes voltál ennyit várni?
– Igazad van, nem kellett volna. De még soha nem bírtam rászánni magam, hogy valakit ne várjak meg, ilyen hülye neveltetést kaptam.
– És mikor végre megjelent Nuno?
– Mikor végre megjelent Nuno, akire nem számítottam, első megdöbbenésemben azt kérdeztem tőle: Hát te vagy az?
Sérgio nevetett.
– Szegény Nuno! Ezt azért nem érdemelte meg! Megmondtad, kire számítottál?
– Dehogy mondtam. Bár lehet, hogy sejtette.
– Nézd, tudom, hogy már nagyon régen megígértem ezt az alfamai kirándulást, de mikor láttam, hogy Nuno mennyire rádkattan, nem akartam bezavarni.
– Igazán nem zavartál volna semmit, mert Nuno teljesen hidegen hagy.
– Valóban? Elég sokat találkoztál vele az utóbbi időben.
– Ő erőltette. De maximum barátságot érzek iránta. Mintha nem is lenne férfi.
– Ijesztő dolgokat mondasz.
– Ugyan miért?
– Hát, kezdek kételkedni abban, hogy engem férfinak nézel.
Viki felszabadultan nevetett.

Az Alfamában nem volt érdemes autózni, a kocsit egy kisebb téren hagyták, és gyalog indultak a lokál felé. Viki botladozott a macskaköveken, Sérgio megfogta a karját. A lány érezte, hogy a fiú legkönnyebb érintése is képes abba az állapotba visszahelyezni, amelyet az első este érzett. Maradéktalanul boldog volt, teli várakozással. Nem sokat törődött azzal, hová mennek, milyen lesz a fado-est. Csak az volt fontos, hogy végre kettesben van Sérgióval és az este még nagyon, de nagyon hosszú.

A fado-lokál egy alagsorban volt, még kevesen ültek a homályba merülő asztaloknál. Gyertya és fáklyafény mindenütt. A zenészek már hangoltak a háttérben, de még nem jöttek ki a kis pódiumra, amely nyilván a fellépőhelyük volt. Az itallapról portóit kértek, meg egy kis sósmogyorót, Sérgio úgynevezett tremoçót, egyfajta sárga babfélét, amely szintén sós volt, nedves, halvány héjától kellett megszabadítani, hogy ehető legyen.

– Hallgattál már fadót? – kérdezte Sérgio.
– Kazettáról már otthon is. Még az órákra is behoztak a tanáraink néhány Amália-dalt.
– De élőben még nem?
– Nem, ez lesz az első alkalom.
– És egyébként szereted? Ezt meg se kérdeztem, mikor meghívtalak.
– Megvan a maga érdekes hangulata. Ma este például illik a lelkiállapotomhoz – mosolygott.
– Mert, milyen a lelkiállapotod? Annyira melankólikus?
– Nem, melankólikusnak nem nevezném. De túlságosan aktívnak sem. Nem igazán diszkózenei hangulatban vagyok.
– Kétlem, hogy valaha abban lennél.
– Ebben tévedsz, szeretem a könnyűzenét is, a körülményektől függ.
– És mint egy őrült, rázod magad a diszkóban?
– Nem, ez nem jellemző rám. Azt hiszem, életemben csak kétszer vagy háromszor voltam diszkóban összesen.
– Én se vagyok oda érte.
– Mit szoktál csinálni hétvégén? Ha el akarsz menni valahová?
– Inkább beülök egy kávéházba, vagy elmegyek egy bárba. Ahol jó a zene.
– Mint a Doors?
– Nem, az nem bárzene. Nem ismered a Doorsot?
– Őszintén szólva nem. Nem nagyon ismerem az együtteseket úgy általában, főleg az olyanokat nem, amelyek húsz éve megszűntek.
– Majd megmutatom, milyen a zenéjük, ha eljössz hozzám.
Viki nyelt egyet. Ezt vegye meghívásnak?
– Persze, ha nem félsz eljönni.
Viki nem tudott olvasni Sérgio csúfondáros, nevetős tekintetében.
– Miért félnék? – kérdezte.
– Nem tudom. Csak tippelek. Nem tudom eldönteni, hogy szűz vagy-e még.
Viki majdnem félrenyelt egy mogyorót. Kivörösödve köhögött. Sérgio hozatott neki egy pohár vizet.
– Meglep, hogy ilyen nyíltan szóba hozom?
Viki bólintott. A köhögéstől könnybe lábadt a szeme.
– Nem vagy hozzászokva, hogy az emberek nevükön nevezzék a dolgokat. Főleg nem az első randevún.

A lány széttárta a kezét. Tulajdonképpen semmihez nem volt hozzászokva, mert az első randevúk elég kaotikus képet mutattak. Nem látott bennük rendszert.
– Nézd, egy portugál lánynak ezt így nem is mertem volna előadni. De nem is kellene, mert náluk egyértelműen meg tudom állapítani, melyik szűz és melyik nem az.
– Mégis, honnan?
– Megérzés. Vannak bizonyos támpontok. A mozgásukból, a tekintetükből.
– És nem szoktál tévedni?
– Nem, nem szoktam. Eleget tanulmányoztam az itteni nőket.
– Értem.
– De te más vagy. Nem lehet rajtad kiigazodni. Ezért is érdekelsz az első pillanattól kedzve. Még nem volt dolgom külföldi nővel. Azt mondják, az északiak sokkal szabadosabbak, tapasztaltabbak. Nincs rajtuk az a társadalmi nyomás, ami itt.
– Milyen társadalmi nyomás?
– Nézd, itt, Lisszabonban nem olyan vészes, de minél kisebb helyen él valaki, annál szigorúbbak az elvárások. Egy portugál pasi normális esetben nem akar olyan lányt elvenni, akin már átmentek néhányan. Így aztán a szexuális tapasztalatokra nagyrészt prostituáltakkal és férjes asszonyokkal tesz szert. Vannak kivételek, de aki megengedi magának, hogy jó családból való lányként a pettingen túl menjen, az elég sokat kockáztat.
– Ezek szerint a petting viszont megengedett?
– Változó. Ismerek olyan helyeket, ahol csak vasárnap, a lányos háznál találkozhatnak a szerelmesek, a szülők jelenlétében. Igen, ilyen még van. Jó kis házasságok szoktak kijönni az egészből. De ha a lányok elmennek más városba tanulni, és ügyesek, elég sokat megengedhetnek maguknak úgy, hogy a családjuk ne sejtse.

Időközben kivonultak a zenészek, két férfi gitárral és egy feketébe öltözött asszony, nagy kendővel a vállán. Az egyik pincér csendre intette a beszélgető vendégeket. A fadót csak némán szabadott hallgatni.

Viki hátradőlt a süppedős fotelben, amelyben eddig egyenes háttal ült, kinyújtotta a lábát. Becsukta a szemét. Örült, hogy egyelőre nem kellett válaszolnia Sérgio kérdésére. Nem, nem könnyíti meg ennyire a dolgát. Derítse ki ő maga, amit akar.

Az énekesnőnek kicsit érdes, mély hangja volt. Viki által is ismert, népszerű fadókat adott elő. Három dalt egymás után. Sérgio is hátradőlt a saját fotelében, kinyújtott lába Vikiét érintette. Viki összerezzent az érintéstől, de nem vette el a lábát. Nem mozdultak.

A fadók végeztével ismét lehetett beszélni. Sérgio odaintette a pincért és rendelt két pohár fehérbort. Az alkoholtól Viki lebegni kezdett, ugyanakkor elnehezült a feje, a végtagjai.
– Ez a bor a lábamba száll – mondta.
Sérgio felállt és átült Viki foteljába, ahol kényelmesen elfértek ketten is. Nem kért engedélyt.
– Jó az illatod – mondta halkan. – Még nem válaszoltál a kérdésemre.
– Milyen kérdésre? – értetlenkedett a lány.
– Vagy azt akarod, hogy magamtól jöjjek rá?
– Mindig ennyire rámenős vagy?
– Miért, zavar?
– Nem, azt hiszem, nem.
– Megérinthetem a melled?
Viki mélyen elpirult, védekezően összefogta magán a kardigánt.
– Ó, máris elárultad magad – suttogta Sérgio. – Ilyen szemérmes csak egy szűz lehet.

A lány nem tiltakozott. Mintha kiszaladt volna a vér a testéből.
– Ha azt kérdeztem volna, megfoghatom-e a kezed, nem találtál volna benne semmi kivetnivalót.
– Az nem ugyanaz.
– Szerintem ugyanaz. A kezed semmivel sem kevésbé intim testrészed, mint a melled.
– Ez ostobaság. Bárkivel kezet foghat az ember.
– Neveltetés kérdése. Lehet, hogy van olyan társadalom, amelyben a kéz erotikusabb testrészt, mint a mell.
– Kötve hiszem.
– Mert nagyon erősen ragaszkodsz az európai gondolkodásmódhoz.
– Jó, lehet, hogy ragaszkodom. De végül is egyikünk se vonhatja ki magát a hatása alól.
– Csak én nem vagyok annyira a foglya, mint te.

Viki nem várt ilyen akadémikus vitát. Valójában sokkal jobban szerette volna, ha nem csupán vitatkoznak, hanem történik is valami. De nem mozdulhatott.
– Tulajdonképpen nagyon szeretnéd, ha megfognám, ugye?
– Miért kérdezel ilyeneket? Mindenáron zavarba akarsz hozni?
– Te miért félsz ennyire a szavaktól? Még nem mondtam semmi illetlent. Egyetlen trágárságot sem.
– Nem tudok erről beszélni.
– Dehogynem. Ahogy a pasik beszélnek róla, a nők is megtehetik. Hidd el, hogy nagyon felszabadító érzés.
– Vannak olyan dolgok, amelyeket egy nő csak akkor mondhat ki, ha már jól ismer valakit. Nem egy ilyen helyzetben.
– De ki szabja meg, mit mondhat egy nő és mikor? Miért ne mondhatná ki, hogy majd megőrül egy símogatásért? Ahogy most te?

Viki a kezébe temette az arcát. Elhúzódott a fiú mellől, aki eddig hozzá sem ért, csak nagyon, nagyon közel volt hozzá, a leheletével cirógatta. A lány egyrészt menekült volna, másrészt szívesen beismerte volna azonnal, hogy szinte fizikai fájdalmat érez az érintés e tüntető hiánya miatt. Mit akar ez a Sérgio? Micsoda különös módja ez a vágyak felkorbácsolásának?

A fiú felállt és visszaült a másik fotelbe.
– Márpedig amíg te magad nem kéred, nem érek hozzád.

Viki nem válaszolt. Sajgott az egész teste. Elviselhetetlen volt a vágy, a gyönyör és a félelem furcsa keveréke. Nem mondhatja ki, hogy kell neki ez a férfi, jobban, mint bármi más a világon, hogy képtelen hazamenni ezzel a nedvességgel az ölében, ezzel az erőtlenséggel a tagjaiban. Nem mondhat semmit, mert minden, amire valaha tanították, ellenkezett Sérgio kívánságával, hogy ő kérje az érintését.

Percek teltek el. Megint bejöttek a fado-zenészek és előadtak három dalt. Aztán az énekesnő körbejárta az asztalokat, hogy megpróbálja eladni a cédéit. Viki kicsit felengedett, a nő megjelenése kiszakította abból az önkívületből, amelybe Sérgio taszította. Esze ágában sem volt cédét venni, de azért úgy tett, mintha tanulmányozná a borítót. Sérgio figyelte. Mosolygott. Viki végre megköszönte az énekesnőnek, és visszaadta a cédét. A nő bosszúsan ment tovább.

– Menjünk, Vitória, hazaviszlek – mondta a fiú.
Ilyen korán? – szeretett volna tiltakozni, de akkor beismerte volna, hogy Sérgio társasága úgy kell neki, mint a levegő, amit beszív. Önmagától is idegenül figyelte, ahogy a fiú odainti a pincért, fizet, feláll, felveszi a kabátját. Ő is felkelt, hagyta, hogy Sérgio felsegítse a kabátját. Nagyon bizonytalanul állt a lábán. De a fiú most nem érintette meg, nem karolt belé.

Szótlanul tették meg az utat a kocsiig.
– Sérgio, miért kínzol így? – kérdezte végül, mikor már nagyon közel jártak az udvarházhoz.
– Én kínozlak? Csupán azt próbálom megmutatni, hogy a gyönyör legnagyobb akadálya mi magunk vagyunk. Ami a fejünkben van. Hogy minden az agyunkban játszódik le.
– Igenis kínzol. Olyasminek a kimondására akarsz kényszeríteni, ami ellen mindenem tiltakozik.
– Mert le kell győznöd ezt a tiltakozást. Ilyen egyszerű. Én soha egyetlen nővel sem csinálok semmit, amit ő maga nem akar. Sose értettem a nemi erőszakot például. Csak a hülyék lelik örömüket abban, ha egy nő egyáltalán nem élvez. Nekem a legnagyobb gyönyör az, ha a nő élvez. Nos, megjöttünk. Nem akarok a kapuig elmenni, nehogy kellemetlen legyen neked.
– Sérgio ...
– Igen?
– Talán legközelebb. Talán akkor képes leszek rá.
– Te tudod.
– Biztosan képes leszek rá.
– Akkor legközelebb. Majd megbeszéljük. Légy jó!

Viktória kiszállt, és elindult a kapu felé. Úgy érezte, hogy élete legnagyobb esélyét szalasztotta el.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr331405254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuri / Bariildi 2009.09.28. 09:52:38

Sergio nagy életfilozófus, ami a korához képest eléggé meglepő (ha jól emlékszem max 30-as lehet, vagy még annyi sem).
Ez a felütés, hogy csak akkor teszek bármit ha te kéred, mert minden az agyunkban történik, és a gyönyör legnagyobb akadálya mi magunk vagyunk.... szóval ezek nagyon letisztult gondolkodást mutatnak, ami érzésem szerint inkább a középkorú ffiakra jellemző (már amelyikre, persze.... van aki sosem jut el idáig :))
Mindenesetre egy Vittoria-szerű leányzónak annál inkább vonzó, sőt elbűvölő ez az attitűd.
Nagyon jól érzékelteted hogy mennyire akarja, és mégsem tud felülemelkedni a neveltetése korlátain.
Még???? Majd kiderül :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.09.28. 14:30:52

@Csuri / Bariildi: Sérgio 22-23 körül van :) Lehet, h valóban koraérett, de a nőcsábászok is elkezdik valahol. :) A legtöbb ffi nem jut el eddig, mert nem nőcsábász, vagy még ha az is, nem űz ebből sportot és nincs hozzá filozófiája.
Viki lassan majd sokmindenen felülemelkedik, de ez nem megy egyik percről a másikra.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.22. 21:29:25

Szerintem is képzett nőcsábász és tanult technika! Nem koraérett gondolkodás. Nem filozófia hanem sport.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.05.23. 11:46:00

@gallusz: És vajon hol lehet ezt a technikát tanulni?

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.23. 12:56:05

Google ---> csábítás technika
Régebben hagyomány útján. Találkoztam vele én is.