Viktória belevetette magát a könyvtárazásba, miután a diákigazolvány birtokában végre sikerült beiratkoznia. Míg nem kezdődött el az informatika tanfolyam, Nuno segített neki néhány könyv számítógépben való megkeresésében. Csak ne lett volna olyan körülményes, lassú, álmosító tanár. Minden lépést többször magyarázott el, és olyan felesleges részletességgel, amitől Viki a falra tudott volna mászni. Nagyokat pislogott, hogy ne kelljen ásítania.

Szerencsére Nuno elég elfoglalt volt ahhoz, hogy ne tudjon sok időt szánni Vikire. Újra indult a tanítás és ott volt a brácsa, meg a zenekar. Ráadásul Nuno elég messze lakott Lisszabontól, Azeitão-ban, egy sajttermelésről híres községben: ezzel magyarázta, hogy este soha nem tud elmenni sehová. Csak nagyon különleges alkalmakkor tett kivételt, ha kihagyhatatlannak tartott egy-egy komolyzenei koncertet: olyankor egy barátjánál aludt.

Mafalda és Amália odahaza különlegesen kedvesen viselkedtek Vikivel. Úgy tűnt, megtört a jég, Mafalda még a női tuna egy próbájára is elhívta, Amália pedig rátukmált egy vasárnapi programot, melynek során egy ismeretlen szekta lelkigyakorlatán volt alkalmuk részt venni. Amáliának tulajdonképpen a botcsinálta lelkész tetszett, egy vöröshajú és –szempillájú német fiú, aki civilben egy portugál cégnél mérnökként gyakornokoskodott. Viki arra kellett Amáliának, hogy Paulo ne gyanakodjék túlságosan a különös vallási fellángolás láttán. Viki nem akarta újra fagypontra süllyeszteni a kapcsolatuk hőfokát, hát végigülte az amatőr angol nyelvű előadást és vitát színlelt a vallástörténetből csöppet sem iskolázott résztvevőkkel. Valójában sem a szekta, sem a német lelkész nem érdekelte: otthon épp elég szektát látott már, olykor közelebbről is, és mindegyik illúziórombolónak bizonyult, mindenesetre a katolicizmus profizmusától fényévnyire maradtak.

A tuna próbáján viszont jól érezte magát, néhány elég csúnya lány alkotta a csapatot: ezek kötelességüknek érezték, hogy a hét minden csütörtökén denevérnek öltözve grasszáljanak szerte a városban, és mivel a próbák is csütörtökön voltak, díszben vágtattak be a huzatos terembe, ahol gyűléseiket tartották. A denevéröltözéket fehér blúz, fekete szoknya, blézer és ugyancsak fekete köpeny alkotta, roppant kényelmetlen volt és csak a csinosabbakon állt jól. A köpenyt hol vállukra vetve, hol akkurátusan összehajtogatva a karjukon cipelték, erre varrták fel azon intézmények és városok címereit, amelyekhez pályafutásuk során szerencséjük volt. Mafalda szerette volna, ha Viki legalább egy Budapest városcímert szerez neki felvarrható formában, de Viki ezt nem merte megígérni, mindenesetre írt az ügyben Katinak. Utóbbi még mindig nem küldött egyetlen sort sem.

Minden arra mutatott, hogy a két lakótárs elkönyvelte: Viki és Nuno együtt járnak. Noha Viki erre egyáltalán nem tett utalást, Mafalda látta Nunót aznap este a kapuban és az azt követő napokon az egyetem különböző pontjain, a könyvtárban, a bárban (utóbbi helyen Nuno csak üldögélt, de soha semmit nem fogyasztott, és még kevésbé hívta meg őt bármire).

Egy este, mikor mind a hárman otthon voltak, Amália és Mafalda Vikit egy általuk főzött, igazi portugál vacsorára, tejszínes tőkehalra invitálta. A tőkehalat a vegyesboltokban hatalmas, besózott szeletekben árulták városszerte, émelyítő szaguk volt és minduntalan belelógtak az ember nyakába, ezért Viki nem igazán lelkesedett értük. De a tejszínes-krumplis tepsiben mást hatást keltettek. Mafalda egész jól tudott főzni. Desszertként úgynevezett csokoládészalámit ettek, amelyet Viki édesszájú révén nagyon szeretett.

Amália ünnepélyesen, egy jó kis pohár fehér bor mellett bejelentette, hogy szakított Paulóval és a német lelkésznek adta a szívét.
– Hát, nem tudom, hogy sajnáljam-e vagy örüljek neki – habozott Viki. – Azért Paulót biztos megviselte.
– Nem tudja elfogadni – felelte Amália – még reménykedik. De mit csináljak, ha ez a Thomas teljesen levett a lábamról. Megőrülök a vörös pasikért.
Viki és Mafalda nevetett.
– Még jó, hogy valaki értük is megőrül – humorizált Viki –, mert ez elég ritka. Én a magam részéről a latin típust szeretem.
– Nana, azért vannak kivételek – így Mafalda.
– Csak nem Nunóra gondolsz?
– Ki másra? A fél egyetem tudja, hogy a kedvese vagy.
– Hogy mi? Esküszöm, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.
– Ne esküdj hiába!
– Az igaz, hogy ő tett egy próbát. De ennyiben is maradt a dolog.
– Szóval arra vár, hogy választ adj az ajánlatára?

Vikinek ez eddig nem volt nyilvánvaló. Nuno olyan bizonytalanul beszélt és azóta is minden olyan képlékenynek tűnt köztük, hogy nem érzékelte a fiú várakozását. Gábor jutott az eszébe: vajon Gábor szórakoztatóbb volt, vagy ugyanilyen álmosító? Vajon fizetett neki valaha akár egy kávét? Meghívta valahová? Miért kellett neki Gábor és miért nem kell Nuno? Talán csak Sérgio miatt? Aki az életben nem telefonál többé?

Ekkor megcsörrent a telefon. Mivel a készülék a másodikon volt, valakinek rohannia kellett, hogy időben felvegye és ez most történetesen Viki volt. A lányok nem bánták, biztosra vették, hogy Nuno az.

– Igen?
– Vitória? – kérdezte egy férfihang –, te vagy az?
– Én hát. Itt (a vonal pocsék volt, de Viki úgy értette: Sérgio). Ráérsz szombat este?
Sérgio! Végre! És pont, amikor már lemondott róla!
– Persze – felelte túlságosan is készségesen.
– Lesz egy koncert a ... kolostorban, Bach orgonamuzsika.
No lám – gondolta Viki –, Sérgio is szereti a klasszikus zenét?
– Hol lesz a koncert? Nagyon rossz a vonal.
– A Jeromos-kolostorban!
– Most már hallottam, rendben. Hol találkozzunk?
– Ott, a kolostor főbejáratánál. Este hétkor.
– Hétkor? Jól értettem?
– Igen, igen, hétkor!
– Akkor szombaton!
– Szombaton hétkor! Csók! – és letette.

Vikinek akkor jutott estébe, hogy meg kellett volna kérdeznie, mit vegyen fel. Biztos valami elegáns koncert lesz. De most nem ez volt a fontos. Sérgio végre telefonált! Viki elnyomott egy sikolyt, besietett a szobájába és rávetette magát az ágyra. Sérgio, Sérgio! Mégiscsak telefonált.

– Vitória! – hallatszott lentről. – Ki volt az?
A lányok! Nekik nem mondhatja meg, hogy Sérgióval találkozik. Jobb, ha a boldogság nyomait is letörli az arcáról. Hadd higgyék, hogy Nuno volt az. Úgyis ezt akarják gondolni.
Viki az elsőn még betért a fürdőszobába, hogy hideg vizet permetezzen égő arcára, aztán visszament az ebédlőbe.

– Milyen piros vagy! – vette észre azonnal Mafalda. – Kivel beszéltél?
– Nuno hívott.
– És még azt mondja, hogy nincs köztük semmi! – lökte oldalba Amália Mafaldát.
Viki inkább nem válaszolt.
– Tudod ám, Vitória, mekkora szerencséd van? – folytatta a froclizást Mafalda.
– Szerencsém?
– Nuno a bölcsészkar egyik leghelyesebb pasija.
– Ezt komolyan mondod?
– Nem értem, mit csodálkozol. Belenéztél már a szemébe? Hülye vagyok, persze, hogy belenéztél. Eszméletlen kék szeme van.
– Egészen olyan, mint a tiéd, Vitória ...
– Akkor az enyém is eszméletlen?

Nevettek. Mafalda és Amália megint egymást bökdöste.
– Na, de várj, Mafalda, Thomasnak is kék a szeme! Szerintem az övé szebb, mint Nunóé! A hátsójáról már nem is beszélve!
– Na, már azt is megfigyelted? – nevetett Mafalda.
– És Nunóé hogy tetszik? – kapcsolódott be Viki.
– Nuno úgy jó pasi, ahogy van! Magas, izmos, jó a feneke is, ha még nem vetted volna észre. És imádja a zenét – állapította meg Mafalda. – Én nem bánnám, ha nekem tenne ajánlatokat.
– Szívesen szólok neki – ajánlkozott Viki.

Ezen aztán megint nyihogtak. Teljes egyetértésben boroztak még késő estig és nézték az aktuális brazil sorozatot az ócska, régi, szellemképes tévén az udvarház földszintjén.

A szombat hét óra nehezebben jött el, mint valaha bármely megelőző szombat este. Amália és Mafalda péntek délután buszra illetve vonatra ült és hazautazott. Viki végigjárta a belváros üzleteit, hogy megfelelő ruhát találjon, valami sötét, decens, de kissé kivágott, rövid ruhát, amely jól áll neki, tulajdonképpen pont olyat keresett, amilyet Mafaldán látott egy alkalommal. De persze se ilyet, se hasonlót nem sikerült fellelnie. Vagy csiricsárék voltak, vagy buggyosak, vagy túl hosszúak vagy túl rövidek, akadtak szúrósak, átlátszóak, méregdrágák és rossz minőségűek, csak olyan nem, amilyen keresett. Legyen egyszínű és a lehető legegyszerűbb szabású – túl sokat kívánt.

Miután lejárta a lábát a városban, majdnem üres kézzel ért haza. Csak azért nem teljesen eredménytelenül, mert sikerült egy pár szép fülbevalót vennie, olyan kék kővel, amely illett a szeme színéhez. Volt egy pont ilyen színű nyaklánca is, jól illett a kétféle ékszer egymáshoz.

Üldögélt egy ideig a saját szobájában, lement a mosdóba, felpróbálta a fülbevalót, nézte magát a tükörben. Aztán hallgatózott. Fellopózott a másodikra. Tudta, hogy a lányok elutaztak, mégis rossz érzéssel nyitotta ki a szobájuk ajtaját. A telefon miatt járt már itt, persze, egyedül is, de most azért jött, hogy belenyúljon Mafalda ruhásszekrényébe. Úgy döntött, hogy azt a fekete ruhát, amelyhez hasonlót hiába keresett, ő bizony kölcsönveszi. Felvette, megint lement a fürdőszobába, megnézte magát benne. Elégedett volt az eredménnyel. Rajta jobban állt, mint Mafaldán. Egy piros kardigánnal megfelel a koncertre. Nem lesz nagyon elegáns, inkább kislányos, de valahogy mégis kihívó.

A szombatot szépítkezéssel és idegeskedéssel töltötte. Keresett a közelben egy kozmetikust, megcsináltatta a körmeit, a lábát, kifesttette a szempilláját. Délután még egyszer megmosta a haját, úgy döntött, hogy szabadon hagyja, csak két ugyancsak kék színű csatot tűzött bele.

Fél hatkor teljesen készen állt, és még túl korán volt az induláshoz. Ha gyalog megy, akkor is ott van fél óra alatt. Nem akart Sérgio előtt érkezni, de arra sem volt képes, hogy otthon maradjon. Óvatosan lement a lépcsőn, át a konyhán, ellenőrizte, hogy jól be van-e zárva a konyhaablak, majd a bejárati ajtó. Végigment a lassan homályba boruló kerten, beszívta az illatát. Délelőtt esett egy kicsit, még minden nedves volt. A tavasz egyre erőteljesebben éreztette jelenlétét, általa sosem látott virágok nyíltak a fákon, valószerűtlenül nagy és friss virágok.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr191393637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.22. 14:20:27

Női csevej, hapsik feneke. Készülődés a randira egy napos program, vásárlás. Bele látattál a lányok világába.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.05.23. 11:51:26

@gallusz: Csak fontos randira készül az ember ilyen komolyan - illetve első randikra, különben csődbe menne. :)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.23. 12:32:37

@Gloria Mundi:
Gondoltam. Nunó nem "kapott" új ruhát.