Aztán elérkezett az ünnepélyes pillanat, mikor elbúcsúzott Katitól, aki ragaszkodott hozzá, hogy kikísérje a reptérre. Vikinek egy régi bőröndje volt csak (még abban költözött el otthonról évekkel korábban), egy teletömött hátizsákja, meg a kézitáskája, amit mindenhová magával cipelt.

Január 29. volt, és meglepő módon kisütött a nap, mikorra átjutott a check in-en és az útlevélellenőrzésen. Életében először járt reptéren, odakint Kati magyarázta, mit kell csinálnia.

Viki megígértette vele, hogy ír majd neki, de nem nagyon hitt benne, Kati a cselekvő emberek csoportjába tartozott, akik inkább telefonálnak, mint leveleket írogattak, viszont Portugáliába biztos nem fog telefonálni. Ez ugyanakkor megnyugtató is volt. Szinte senki nem fog neki írni, valósággal eltűnik majd egy új életben, amelyet ebben a pillanatban elképzelni is alig tud.

Amszterdamban kellett átszállnia, azon a hatalmas repülőtéren, amelynek üvegfalait és ablakait mindenütt a szemerkélő esőcseppek homályosították el. Nem volt nehéz megtalálnia a lisszaboni járatot, noha Budapestről egészen más szektorba érkezett, mint ahonnan tovább kellett mennie, így rengeteg folyosón és kapun át gyalogolt nehéz hátizsákjával.

Megilletődve figyelte a színes forgatagot, az embereket, akik nagy részének olyan magától értetődő volt mindez, hogy van pénzük felülni egy repülőre, és körbe-körbe utazgatni a világban, sok volt a nyakkendős férfi, kisebb-nagyobb aktatáskákkal, ezek azt a benyomást keltették, hogy napjaikat tranzitvárókban töltik és duty free boltokban verik el a pénzüket, Viki is beszédült a boltokba, amelyek éles fénye bántotta a szemét, azonnal vett egy német krimit és egy tábla csokoládét, olyan márkát, amelyet otthon nem lehetett kapni, de kávézni már nem mert, bizonytalan volt az angoltudása, és a kávé hatásától is félt, mit csinál majd, ha pont akkor jön rá valami, amikor be kell szállnia vagy a repülő emelkedik, mert azt már az odaúton látta, hogy olyankor nem szabad elmozdulni az ülésből.

Mikor belefáradt a duty free boltok látogatásába és három mosdót is megjárt, végre odament a lisszaboni járat kapujához, ahol alig valaki lézengett csak.

Mindjárt megakadt a szeme egy különös páron: kb. két méteres fiatal nő majdnem ugyanakkora anyjával ült vele szemben. Hirtelenszőkék voltak és természetellenesen grillcsirkeszínűek, az anya már egészen csúnya, de a lehető legdecensebben öltözve. A lány is negyven felé járhatott már, mozgása, akár egy bakfisé, aki még nem szokott hozzá hosszú végtagjaihoz, ő sose fog már hozzászokni ... Valami skandináv nyelven beszélgettek.

Ahogy nézte őket, hirtelen elkapta a vágy, hogy az a nő lehessen, az a negyvenes, kétméteres, grillcsirkeszínű valaki, akiről az ég világon semmit nem tudott, csak azt, hogy jómódú és bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy elutazik a tengerpartra, de ő tulajdonképpen szülei hatalmas családi házában érzi jól magát, telente sífut, nyaranta biciklizik, annyit eszik, amennyi beléfér, soha egy dekát sem tud hízni, és a férfiak legfeljebb perverz kíváncsiságból csábították el, de már az is a múlté.

Valahogy biztos volt benne, hogy a nő az anyjával él. Sőt, talán soha nem is volt dolga férfiakkal. Ez megnyugtatónak tűnt, micsoda felszabadultság: olyan magasnak és olyan csúnyának lenni, hogy még csak viccből sem merül fel semmilyen viszonzott szerelem. Ha elég józan lány volt, ő maga sem esett szerelembe. Természetet védett és feminista gyűlésekre járt.

Aztán úgy döntött, a skandináv nő mégse jár feminista gyűlésekre, és természetvédő sem lehet. Ő a meggyőződések nélküli ember, az ideális fogyaszó, a konszumőr. Maga a felszín.

Leginkább a passzivitását irigyelte. Hogy nem vágyott semmire, nem akart önmagánál több lenni, ha egy irodában dolgozott titkárnőként, akkor nem vágyott arra, hogy ő legyen a főnök, ha síoktató volt, akkor nem szeretett volna olimpiai bajnokká válni.

Viki meg volt róla győződve, hogy az ilyen megelégedettséghez vagy keleten, teljes kilátástalanságban, vagy nyugaton, teljes bőségben kell élni, ahol egy teljesen banális foglalkozás is kényelmes jólétet biztosít az embernek. Nagyobb kompromisszumok, trükkök, ambíciók nélkül. A törekvés, a görcsös akarás azokat mérgezi, akiknek megvan az az illúziójuk, hogy lehet jobb életre törekedni, de ehhez túl nagy árat kell fizetniük.

A fiatalabb skandináv grillcsirke, akit magában elnevezett Helgának, észrevette, hogy Viki figyeli, merev arccal ránézett, fürkészőn, mégis hüllőszerűen, mozdulatlan tekintettel, aztán visszafordította arcát az anyja felé és odasúgott valamit, Viki elszégyellte magát és tüntetőleg elővette a krimijét, amelynek elsősorban a borítója tetszett meg neki, sejtelmes őszi táj volt rajta, a szerző angol, a cím bilbiai idézetnek hatott, de lehet, hogy nem volt az, csak ezt a benyomást akarták kelteni.

Végigsimította a hűvös borítót, megszagolta a könyvet, szerette ezt az érzést, a betűformákat, az információkat az első lapokon, ki a szerző, miről szól a könyv, mi az eredeti cím (ez köszönő viszonyban sem volt a fordítással), a könyv hátsó borítóján megnézte a szerző, egy negyves angol asszony fotóját, Elisabeth sejtelmesen mosolygott a kamerába, igen, ez az asszony bizonyosan szereti a saját életét, gondolta Viki, inkább ő szeretnék lenni, sikeres angol krimiszerző, nem ez a grillcsirke Helga.

De Helgában épp az vonzotta, hogy semmit nem tud róla, és hogy ugyanoda utazott, mint ő. Mit keres Helga Lisszabonban az anyjával? Öltözékük olyan lezser volt, hogy minden bizonnyal szabadságra mennek, de január végén minek mennének pont Lisszabonba? Talán házuk van Cascaisban, kaszinóznak, az ilyen északi nőknek még az Atlanti-óceán hideg vize sem akadály, de az is lehet, hogy Lisszabon nem a végcél, hogy még továbbmennek mondjuk Madeirára, csak eltöltenek pár napot Lisszabonban, megnézik a várost.

Ettől a gondolattól összeszorult a gyomra: ma délután ő is ott lesz, és nem ismer semmit, senkit, nem tudja, hol van az ifjúsági szállás, az egyetem, hogy néz ki a szoba, ahol ma ágyba zuhan, kikkel kell együtt aludnia (hiszen azt tudta, hogy a youth hostelben 4-6 ágyasak a szobák).

Sokkal jobban érezte volna magát, ha megérkezvén taxiba szállhat és elvitetheti magát egy jó kis szállodába, ahol egyedül lehetne egy szobában, nézhetné a tévét, összeszedhetné magát. De erről szó sem lehetett, alig volt pénze, és az első délután nem költheti el az egészet.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr431308207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.21. 07:02:51

Ez nekem való! Repülőtér és az utasok leírása. A látvány és a fantázia össze hangolása. Képszerű a leírás!