Viki nem kérdezett tőle semmit, csak odavetette, hogy szia. Monika tán nem is válaszolt, annyira le volt sújtva. Megbuktatta őt is? – villant át Viki agyán, aztán belépett a terembe.

Bognár az üveges könyvespolcok előtt ült, a szokott helyén, bal oldalt, nem messze a tanáriba vezető ajtótól. Épp akkor tett be a szájába egy cigarettát és a egy gyufásskatulyával babrált. A terem egyébként hosszúkás volt, az ajtóval szemben két magas ablak, ezekből a Dunára és a Gellérthegyre lehetett látni.

A terem két hosszanti fala tele volt klasszikusoktól roskadozó üveges könyvszekrényekkel, középen meg három sor összetolt asztal, a tanárt és a diákokat két sor asztal választotta el egymástól. Bognár hátradőlt és mosolygott.


Á, maga az, Vadászy kisasszony! – a tanszéken mindenkit kisasszonynak és úrnak szólítottak a tanárok, nem volt tegeződés, mint a portugálon.


Bognár rágyújtott, a keze alig reszketett.


– Azt hittem, már nem jön ma. De csak ki akart fárasztani, mi?


Viki félszegen mosolygott és felakasztotta a kabátját. Bognár asztalán egy rakás cetli feküdt. Viki már hajolt volna egy tételért, de Bognár, miután húzott egy slukkot a cigarettából, megrázta a fejét.


– Hagyja csak, Vadászy kisasszony. Majd szabadon beszélgetünk.


Viki leült, görcsösen magához szorította a táskáját. Nem tudta, hogy a szabad beszélgetés nem rosszabb-e, mint a tételhúzás. Várt.
Bognár nem siette el a vizsgát, pedig ebédidő volt, ráadásul karácsony, biztos lett volna jobb dolga is.


– Nem éhes, Vadászy kisasszony? Ha jól látom, már jócskán elmúlt dél.
– Nem tudok enni vizsga előtt – válaszolta rekedten.
– És beszélgetés közben? Na, jöjjön, vegyen ebből a bonbobnból, karácsonyra kaptam az egyik kollégától – és odatolt Viki elé egy nyitott dobozt, különböző bonbonokkal. Vikinek alaposan előre kellett hajolnia, hogy elérje a dobozt. Illedelmesen kivett egy mogyorósat, megköszönte és betette a szájába. A csokoládé valahogy megnyugtatta.


Bognár mosolygott és szívta tovább a cigarettáját.
– Irigylem magát, még érzi az ízeket – mondta aztán. – Ettől a bagótól én már nem érzek semmit.
Viki nem válaszolt.


– Nos, Vadászy kisasszony, mit gondol a karácsony eredetéről?


És a lány beszélni kezdett misztériumvallásokról, Íziszről és Hóruszről, Mithraszról, feltámadó istenekről, éji napfordulóról, Vergilius IV. eclogájáról.


Bognár olykor félbeszakította, visszakérdezett, pontosított, helyesbített valamit, lassanként átvette a szót, teljesen elfeledkezve arról, hogy ki vizsgázik, sokszor megesett vele, hogy órákon is eltért a tárgytól, de a diákjai ezeket a preambulumokat szerették legjobban és ezekből tanultak legtöbbet. Viki így képzelte az ókoriak filozófiatanulását, bár a filozófia általában üres szócséplésnek tűnt számára, tipikus férfiaknak való szőrszálhasogatásnak.

Bognár elkezdett mesélni egy latin szóról, visszament az eredetéig, a konkrét jelentésig, újra és újra felhívta a diákok figyelmét arra, hogy a rómaiak a világ legföldhözragadtabb népe voltak, a görögök tökéletes ellentétei, ami a nyelvükben is minduntalan megnyilvánult, fogalmaikat konkrétumokból vezették le, aztán össze-vissza idézett szöveghelyeket különböző auktoroktól, mintha művek százait tudná fejből, belekavart egy kis történelmet, egy kis vallást, egy kis filozófiát, asztrológiát, és persze előjött a saját életéből valami meghökkentő párhuzammal, általános derültséget aratva.

Olyanok voltak ezek az eszmefuttatások, mintha az ember intellektusát hájjal kenegették volna, Viki számára izgalmasabb, mint egy krimi, vagy egy szerelmes regény, mit nem adott volna azért, ha beköltözhetett volna Bognár agyába, hogy mindent olyan színesen láthasson az ókori Róma eltemetett világából, mint ő, mintha karnyújtásnyira lenne.

Ha a csúnya, családapaként és férjként csapnivaló Szókratészbe (akivel Viki cseppet sem szimpatizált, mélyen megértve Xantippét) beleszerettek fiatal tanítványai, akkor Bognárba miért ne? Bognár valószínűleg ugyanolyan csapnivaló férj és családapa volt, az ivászatával és folyamatos bagózásával, de elméje olyan ragyogást tudott árasztani és annyira férfi maradt még roncsaiban is, hogy nehéz lett volna ellenállni neki. Viki már most sajnálni kezdte, és ez volt az egyetlen dolog, amit sajnált az elutazásával kapcsolatban, hogy a következő félévben nem vehet részt Bognár óráin.


Hosszan beszélgettek még, közben felöltöztek, először nyitott kabátban álltak, aztán már a sálat is a nyakuk köré kanyarították, hogy ismét levegyék, végül észbe kaptak, hogy az indexbe még bele se került a jegy, Viki felfalta a fél bonbonos dobozt és teljesen kipirult az arca.


– Miért buktatott meg a tanár úr annyi vizsgázót ma? – kérdezte, mikor elindultak a folyosón a kijárat felé.


Bognár már megint egy újabb cigaretta meggyújtásával foglalatoskodott.


– Nem buktattam meg őket – mondta, – csak kirúgtam a fél társaságot, mert nem készültek fel rendesen. Az indexükbe nem írtam semmit. Jöhetnek januárban.


Miután három körül nagy nehezen kijutottak az épületből (a portás már bezárt és a karácsonyfadíszítés mellől kellett elrángatniuk, ugyanolyan morózus volt, mint máskor, ha este hat után próbált távozni bárki), Bognár kezet nyújtott és boldog karácsonyt kívánt.

Viki meg se említette neki az ösztöndíjat. Valahogy félt elrontani ezt a tökéletes találkozást, amelynek hangulata még hetekig melegítette belülről.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr311308146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodli 2009.09.11. 11:54:47

Ez a rész tetszett eddig a legjobban

TalkCafe del Mar 2009.10.22. 22:10:43

Nekem is ez a rész tetszik eddig a legjobban.
Főleg az előző post összevisszasága után... abból nem sokat értettem. :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.10.24. 22:33:02

@TalkCafe del Mar: OK, látom, h az 1. fejezetet muszáj lesz újraírni. Jól elkezdeni 1 regényt nem egyszerű. Remélem, másodszorra menni fog.