A Szalagégetés hete másnap este kezdődött, az úgynevezett szerenáddal, amelyben a tunák természetesen fontos szerepet töltöttek be. Viki egyedül ment el rá, de olyan hatalmas volt a tömeg, és a civileket annyira nem engedték közel, hogy tíz perc nyújtózkodás után a távozás…

Mikor a brácsás végre úgy döntött, hogy befejezettnek tekinti az ebédet, már senki nem volt a menza hodályában, csak az alkalmazottak. A kasszánál ülő öreg bácsi borzasztó hangosan rózsafüzér-imát hallgatott a rádióban. Viki kétségbeesetten próbált figyelni arra, amit Nuno…

A menzára vezető úton többször is megakasztotta őket valaki. Először Sérgio elegyedett beszédbe egy lánnyal, kicsit félrevonulva: egy szót se lehetett hallani a társalgásukból, de a lány szinte mindvégig hallgatott, míg Sérgio arckifejezése és testbeszéde is azt sugallta, hogy…

Az első havi ösztöndíjjal a számláján betért az egyetem jegyzetboltjába. Addig is, amíg képtelen a könyvárat használni, vesz néhány könyvet a kutatásaihoz. Nyugodt, kellemes kis sziget volt ez a jegyzetbolt az egyetemen, nem csak portugál, hanem spanyol, angol és német…

süti beállítások módosítása