Viki utóbb csak halványan emlékezett arra, ami történt, talán, mert a legkevésbé sem akart részletesen emlékezni. A kispap arcán nyoma sem volt a délelőtt tapasztalt kedvességnek, és a viselkedése sem volt kétértelmű egyáltalán. Udvariatlanságnak nem lehetett nevezni, ahogy…

Kati először nem is hagyta szóhoz jutni, elkezdte mesélni a maga baját, szipogva, kipirult arccal, Viki biztosra vette, hogy az eset délelőtt történt, a barátnője hirtelen felindulásból állított be hozzá, és most azonnal mindent ki akar adni magából. De erre neki nem volt ideje.…

Mikor hazaért, valóban főzött egy teát. Talán csak azért, hogy megtegye, amit a fiú mondott neki, mintha ezzel is közelebb kerülhetne hozzá. Ha azt ajánlotta volna, hogy hajtson fel egy kis pohár pálinkát, még arra is hajlandó lett volna, csak a kedvéért, pedig ki nem állhatta a…

Viki félrehúzódott, de a fiú, vagy férfi, ki tudja, éppen a kettő között volt valahol félúton, akit a reverenda karcsúbbnak mutatott, mint amilyen valójában volt, nem sietett tovább, hanem udvariasan megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. A lány úgy érezte, rajtakapták.…

Elbámészkodott, miközben arra várt, hogy elkezdődjék a mise. Mióta nem volt misén? Hát persze, legutóbb António kedves családjával volt kénytelen részt venni egy falusi szertartáson. Mennyire más volt annak a templomnak és annak a napnak a hangulata! Miért jött be ide…

"Lehet, hogy ezzel végképp elrontottam az egészet." Ez járt Viki fejében, ahogy hazafelé tartott Pétertől. "Pedig csak azt tettem, amit mindenki tanácsolni szokott, akitől egyáltalán tanácsot kérnek. Pszichológusok, például. Legyünk őszinték, mondjuk el a…

süti beállítások módosítása