Nem tudta volna megmondani, hogy miért tagadta le a meghívót. Egyszerűen csak kicsúszott a száján a hazugság, talán, mert idegesítette, hogy Carlos azonnali választ vár tőle. Vagy, mert akkor jött rá, hogy mégsem döntött ebben a kérdésben. Időközben kicsit távolabb került…

Felébredni Diogo mellett különös, mégis otthonos érzés volt. Nem érintették egymást alvás közben, Viki szerette, ha kinyújtózkodhat, és ebben Carlos mellett tényleg semmi esélye nem volt. Ezúttal tisztességes franciaágyban alhatott, és ezt valóban élvezte is. Örült neki,…

Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Viki becsukta a szemét, az ablaküvegnek támasztotta a homlokát, vágyott arra, hogy ismét elnyomja az álom, de a férfi némasága túlságosan feltűnő volt ahhoz, hogy képes lett volna aludni. Diogo nyilván teljesen abszurdnak érzi a viselkedését, és…

  – Nem csaltam meg – suttogta São. – Nem? – Nem. Csak majdnem. Aztán mégsem. – Mi történt? Ha megkérdezhetem. – Csókolóztunk Josuéval. Nagyon jó volt, annyira ... Annyira más, mint Márióval. Végre úgy éreztem, hogy tényleg kellek egy…

Tíz körül ültek le végre reggelizni, miután a bojlert újra bekapcsolták és újra lefürödtek. Az esti rossz hangulat elmúlt, vagy legalábbis Carlos úgy tett, mintha meg se történt volna. Vidám volt, de azért kicsit távolságtartó. – Tudom, hogy nagyon éhes vagy, de ne…

süti beállítások módosítása