Az utolsó nap nagy része eseménytelenül telt, úgy tűnt, Diogo távoztával a többiek is eltűntek a távolban, és már senki sem kíváncsi Vikire. Soha alkalmasabb időt az önsajnálatra. Valóban bele is süppedt, de csak annyira, hogy épp ne legyen túl nagy teher önmagának. Ha nagyon elfoglalt volt, mindig vágyott egy ilyen, semmittevős, szép napra, amikor nincs feladat, nem kell senkivel találkozni, nem kell senkinek megfelelni. De ahányszor ilyen nap keletkezett az életében, szorongani kezdett. Az ürességérzettől, a magánytól, a strukturálatlan időtől, az elszalasztott lehetőségektől. Azt nevelték belé, hogy a lustálkodás bűn, és soha nem szabad elengednie magát. Ha kettesben lustálkodna valakivel, nem érezné ennyire a súlyát, mert a másik feloldozná a bűntudat alól, de így... Felesleges nap, amelyet legjobb átaludni, ha már semmi hasznosra nem képes az ember.

Késő délután azért megjelent Carlos, megbeszélték a másnapi transzfer részleteit, aztán ültek az ágyon egymás mellett sután, mint akik nem tudják, mit kezdjenek a maradék sok-sok órával. Viki direkt Rosárióról kérdezgette Carlost, valami miatt róla akart hallani, de a fiú közhelyekkel traktálta csupán, ahelyett, hogy egyenesen válaszolt volna. Aztán csörgött a telefon. Csak nem Diogo már megint? Ez elég különös lenne, ha minden nap felhívná a nászútjáról. És mi legyen, ha mégiscsak ő? Carlos jelenlétében nem tud beszélni vele. Carlos azonban nem tett úgy, mintha udvariasan félre akarna vonulni.

Végül azonban nem Diogo volt, hanem Kati. Valamely meggondolatlan pillanatában Viki megadta az ex-barátnőnek a munkahelyi számát, és mivel a melóban közölte, hol fog tartózkodni 10 napig, Katinak nem volt nehéz kiderítenie, hogy találja meg.

Nem volt túl meglepő, hogy azért szánta el magát egy nemzetközi hívásra, mert nagy bajban van. A hangja zaklatott volt, és eléggé összefüggéstelenül kezdett a történetébe, de Viki azért viszonylag hamar összeállt a kép: valamelyik ügyfelét nem jól mérte fel, és az elég csúnyán helybenhagyta. Vagy esetleg az egész megrendezett volt, és így akarták figyelmeztetni arra, hogy nem lehet szabadúszó, szüksége van védelmezőre, aki persze nem tenne mást, mint verné és elszedné a pénzét.

Viki nem nagyon tudott mit lépni az egész történetre, azt sem értette, Kati miért tőle vár segítséget, otthon sincs, és az adott területen sincs semmi tapasztalata, kihez lehet ilyenkor fordulni? Persze, tett feljelentést, de látta a rendőrökön, hogy megvan a maguk véleménye, és a prostik miatt nem szokták törni magukat.

- Ne tudom, mit csináljak, Viki, a családomat nem avathatom be.
- És az a lány, aki úgymond protezsált? Meséltél valakiről.
- Á, összevesztem vele, azt hitte, direkt elhappoltam előle egy ügyfelet.
- Az nagyszerű.
- Most a legkevésbé sincs szükségem a prédikációkra.
- Akkor mégis, mire?
- Egy helyre, ahol meghúzhatom magam.
- Mi a baj a lakásoddal?
- Félek itthon egyedül. És egy ideig nem dolgozhatok, tudod.

Ez nem lehet igaz. Ugye, nem arról van szó, hogy Kati be akar költözni hozzá? Laktak már együtt, de akkor más volt az ábra, mindketten más helyzetben is voltak. Mit szabadít magára, ha akár átmenetileg megengedi, hogy ott lakjon nála? Ugyanakkor hátat fordíthat-e neki ebben a helyzetben?

- Hazamehetnél, amíg rendbe nem jössz.
- A szüleimhez? Na nem, azt az egyet nem. Hogy mehetnék haza egy monoklival a szememen? És törött bordával? Mit mondjak, hogy leestem a lépcsőn?
- Mégiscsak a szüleid.
- Mért, te hazamennél a szüleidhez, ha valami bajod lenne?
- Az más.
- Persze, te mindig olyan más vagy. Nézd, Viki, kurva sokba kerül nekem ez a hívás, úgyhogy fejezzük be, ha nem akarsz befogadni, akkor mondd meg most, oké? Majd kitalálok valamit. Azt hittem, haverok vagyunk, hogy számíthatok rád.

Most meg ez a zsarolás. Viki vadul forgatta a szemét, Carlos meg kérdőn nézett rá.

A bejegyzés trackback címe:

http://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr754813692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.09. 19:41:03

Ez még hiányzott mint üveges tótnak a hanyatt esés!