- Már én sem tudom - vonta meg a vállát Viki, és ellenállt a kísértésnek, hogy Diogóra nézzen. -  Azt hiszem, lassan ebből is kigyógyulok. De ha nem vagyok szerelmes, hiányérzetem támad. Hülye egy tulajdonság, mi?
- Érdekes, tényleg hiányérzeted van ettől?
- Mintha akkor nem is élnék. Úgy érzem, kimaradok valami fontosból.
- Így folyton szerelmes vagy?
- Ha nem is folyton, de elég gyakran.
- És nem jobb a nyugalom? Én nem szeretem, ha totálisan függök egyetlen nőtől, és nem én uralom a játékot.
- Függtél te totálisan egyetlen nőtől valaha?
- Hát, mondjuk, csecsemő koromban - nevetett Sérgio.
- Nagyon vicces.
- Komolyan. Talán említettem neked azt a lányt, akibe kissrácként voltam beleesve.
- Persze.
- Na, azóta soha nem engedtem meg magamnak, hogy egy nőtől függjek.
- Most nincs is hivatalos barátnőd?
- De, persze, hogy van. Az kell.
- Kell?
- Naná. Kell a biztos háttér.
- Ennyi? Biztos háttér?
- Nem, ennél azért jóval több. Joana nagyon kedves és szeretem - a magam módján.
- Itt van valahol?
- Most nincs az országban, különben elhoztam volna.
- Ezek szerint egyedül jöttél?
- Szomorú, de igen.
- És még nem fűztél meg senkit?
- Most veled beszélgetek.

Időközben Carlosék befejezték az éneklést, és visszasétáltak az asztalhoz. Sérgio felállt, hogy átadja a helyét az egyik tunás fiúnak. Viki kicsit tartott tőle, hogy fog Carlos reagálni régi legjobb barátja jelenlétére, de aztán rájött, hogy biztos találkoztak már reggel, és Carlos nyilván számított rá, hogy Sérgio odajön köszönni. A zenészek nagy elánnal nekiláttak az édességnek, és Viki követte a példájukat, noha nem annyira nagy lelkesedéssel, annyira azért nem volt oda a felszolgált tortáért. A kávé után jött az a csókolózós tömegjelenet, amelytől előre ódzkodott, úgyhogy, mikor elkezdődött a hercehurca, odaszólt Carlosnak, hogy kimegy a mosdóba. Nem volt egyszerű a művelet, mert a magassarkú szandálban alig tudott tipegni, meg is állapította magában, hogy puszta pénzkidobás egy ilyen szandál, amelyben még járni se lehet, és soha többé nem pazarol pénzt ilyesmire.

Ugyanabba a mosdóba ment, amelyben pár nappal korábban Diogo tisztogatta a sebét. Mintha nagyon rég lett volna az egész, akkor közel érezte magát a férfihoz, mostanra azonban megértette, hogy teljesen elérhetetlenné vált. Igazából minek maradni? A pofavizit megvolt, látták, hogy eljött a lakodalomra, evett-ivott, ettől kezdve felesleges jó pofákat vágni és végigvárni a fotózást. A hagyomány szerint ugyanis a meghívottak mindegyike készíthet fotót az ifjú párral, ami elképesztő hosszadalmas és unalmas folyamat. Minek szerepeljen ő egy közös fotón Diogóval és Otáviával? Ráadásul Carlossal párban? Persze, ha Carlost és őt egy párnak tartják, ami korántsem biztos.

Kíváncsi volt rá, mennyire duzzadt még a szeme, de már alig látszott a sírás nyoma. Mégsem volt kedve visszamenni a kertbe a vendégek közé. Vajon van valaki ilyenkor a házban, az emeleten? Nem valószínű: legfeljebb WC-re jönnek be az emberek, vagy a konyhába, mikor újabb adag ételt kell felszolgálni, de most már nincsenek újabb adag ételek, a kávét is megitták. Esetleg más is meg akarhat szökni az össznépi csókolózás elől?

Úgy osont a lépcső felé, mintha valami bűnt készülne elkövetni. Milyen magyarázattal szolgálhat, ha rajtakapják? Nem akart ő semmit, csak keresni egy csendes zugot, nem bánta volna, ha kilát a kertre, és onnan figyelheti a történéseket, biztos távolságból.

A bejegyzés trackback címe:

http://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr124711025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.09. 18:24:25

Ilyenkor lehet érdekes dolgokat látni! Mindenki azt hiszi üres a ház.