São-val mégiscsak sikerült találkoznia. Kicsit azért is akarta látni, hogy Torresben utána úgy tehessen, mintha kifejezetten miatta utazott volna el, senkinek semmi köze a valódi indokaihoz. A vonat indulása előtt egy órával futottak össze az állomás büféjében, amelynek félig-meddig zárt terében fel-alá járkáltak a galambok. Vikit ez nagyon zavarta, és 10 perc múlva megkérte a barátnőjét, hogy menjenek ki a peronokhoz, mert idegbajt kap a madaraktól. Zaklatott és nem túl jó hangulatú találkozás volt, olyan, amelynek minden pillanatában érződik a feszültség. Viki soha nem mesélte volna el a lánynak azt, hogy valójában miképp él az utóbbi időben, például az utóbbi pár napban... Pedig már azt hitte, legalább önmaga előtt nem szégyelli magát, de az igazság az volt, hogy mégiscsak nagyobb volt a szégyenérzete, mint gondolta.

São kiegyensúlyozottsága és elégedettsége nem örömmel, hanem nyugtalansággal töltötte el: ez a lány nem vágyott olyan erősen másra, többre, mint ő. Nagy nehezen, félreértések sorozata után mégiscsak szerelmet vallottak egymásnak Josuéval és azóta együtt jártak. Viki képes volt ennek örülni is, de nem annyira egyértelműen és őszintén, mint ahogy megpróbálta megjátszani. Egyrészt emlékezett rá, hogy egykor Josué is érdeklődött iránta, legalábbis Sérgio ezt állította, bár miért is kellett volna bármit elhinnie Sérgiónak, annak a notórius hazudozónak. De ő persze nem látta Josuét elég érdekesnek, nem volt meg benne az az intellektuális csillogás, ami Carlosban, de sokkal inkább Diogóban. Vajon ő ítélte meg tévesen, vagy São? Vagy az arabos szépségnek nem az volt a fontos egy férfiban, ami neki? Másrészt fájt, hogy a többiek, Diogo és Otávia, António és a tanárnője, meg São és Josué sikerrel jártak valamiben, ami neki sehogyan nem akart sikerülni. Lehet, hogy végképp lekésett róla? Lehet, hogy Carlossal kellett volna megélnie, és elrontotta? Helyre kellene hozni? Vagy ez már olyan nyögvenyelősen menne, hogy nem érdemes? És valójában nem is hisz benne?

Örült, mikor végre felszállhatott a vonatra, és kissé kényszeredett mosolyok és integetések után magára maradt. Pedig kedvelte São-t és csupa jót kívánt neki az életben, csak úgy érezte, nem lehet ennyire más értékrendek mentén barátkozni, mert alapvető kérdésekben eltérő a véleményük, és Viki nem akart folyton konfrontálódni, főleg nem védekezni. Még szerencse, hogy erre semmi szükség, hiszen jó messze élnek egymástól.

Mikor leszállt Torresben a vonatról, Carlos már várta. Viki nem készült rá, mit fog majd az utazásáról mondani, márpedig Carlos biztosan kíváncsiskodik, de a lánynak még arra se volt energiája, hogy valami hihető történetet összehozzon. A fiú azonban nem kérdezősködött, inkább ő mesélt mindenféléről, fociról, meg az egyetemmel kapcsolatos bürokráciáról, Vikinek nem is kellett egyebet tennie, mint hallgatnia, és olykor egy-egy szóval vagy mondattal jeleznie, hogy figyel, csak rajta. A panzióban Carlos magától értetődően felkísérte Vikit a szobájába és úgy vetkőztette le, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Viki pedig hagyta. Csak mikor Carlos már kielégülve feküdt az ágyon, félálomban, Viki akkor vette észre a hálószoba tükrében, hogy Tarak valami elképesztő módon kiszívta a nyakát, és ezt természetesen Carlos is biztosan látta. Érdekes, talán épp emiatt nem kérdezett semmit. De ezek szerint nem is zavarja?

A bejegyzés trackback címe:

http://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr414597122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.09. 08:50:53

Újabb szálak elvarva.
Rossz érzésem van.