Egy ideig megint hallgattak. Viki arra gondolt, hogy miért kellett neki már megint beülnie egy kocsiba, ahol semmi keresnivalója, de élvezte a köztük vibráló feszültséget. A férfi nyilván tudatában van annak, hogy nagy butaság lenne kezdeményezni, mégis szeretné, és valószínűleg meg fogja tenni. Ezt a bizsergést élvezte a lány, a határozatlanságot és a vágyat: ezért ült be a kocsiba. Tetszett neki a férfi, ez nem volt kétséges, ahogy az sem, hogy ő is tetszik annak, legalább annyira tetszik, hogy kísértésbe essen miatta.

A férfi nem volt irigylésreméltó helyzetben, de tudta, hogy nagyon rossz fényt vetne rá, ha panaszkodna a feleségére, ha egy szóval is többet mondana, mint amennyit már sejtetni engedett. Pedig biztos kikívánkozott belőle, mert úgy nézett ki, mint akit nyomaszt valami, de nyilván úgy érezte, nem szólhat róla, mert az árulás lenne. Főleg, ha Vikinek mondana bármit is. Egy nőnek, egy csinos nőnek, aki nyilvánvalóan tetszik neki, és akivel nem mellesleg üzletet akar kötni. Tehát még kevésbé kellene támadási felületet adnia. De nehezen tartotta magát.

- Igazán nem szükséges, hogy egészen  munkahelyemig vigyen.
- Tessék? Mit mondtál? Mit mondott? Ja, hogy nem szükséges. Ugyan már, nekem olyan mindegy, merrefelé megyek.
- Nem akar inkább egyedül maradni?
- Pocsék társaság vagyok, ne haragudj.

Már ki se javította magát, folytatta a tegezést.

- Nem is várom, hogy szórakoztasson.

A férfi elmosolyodott, és vetett egy oldalpillantást Vikire.

- Pedig nem vagyok benne rossz. Nem szokott rám panasz lenni. Már azelőtt. Hogy megnősültem volna.

Beleharapott az ajkába, már így is túl sokat mondott. Viki nem tudta, mit reagálhatna erre.

- És neked van állandó barátod? - kérdezte a férfi egy kis szünet után.
- Hát, ez nem egyszerű kérdés.
- Gondoltam.
- Miből?
- Ne haragudj, semmi közöm hozzá.
- Pletykálnak rólam?
- Hallottam ezt-azt, illetve Renáta mesélt valamit. Ostobaságokat.
- Rossz a hírem, mi?
- Attól függ, honnan nézzük. Független nő vagy, szerintem azt csinálsz, amit akarsz.
- Persze. Azt csinálok.
- Nalátod. Egyébként egészen másnak gondoltalak.
- Mihez képest?
- Hát, a híredhez képest. Teljesen más vagy.

- De hát milyennek gondolt?
- Tegezz már vissza, légy szíves. Úgysem vagyok képes a magázódásra. Nos, valami végzet asszonyát képzeltem.
- Végzet asszonya én? Ez nagyszerű.

Viki szívből nevetett.

- Persze, miért is ne? De egyáltalán nem olyan vagy. Hogy is mondjam, van benned valami... szűzies? Ez hülyén hangzik. De mégis.
- Nem is hangzik annyira hülyén.

A férfi mosolygott.

- Otrombaság volna megkérdezni, hogy mikor vesztetted el a szüzességed. Így nem is teszem.
- És az is otrombaság volna, ha bizonygatnám, hogy nincs már bennem semmi szűzies.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr393383542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mégsem én voltam? 2011.11.15. 07:10:18

Érdekes beszélgetés.
Tényleg van pasas, aki így udvarol?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.15. 19:25:26

@Little.Bear: Mindenféle pasas létezik. De ez még csak el se döntötte, h udvarol-e. ;-)

mégsem én voltam? 2011.11.15. 21:35:36

@Gloria Mundi: Az értetlenségemet a "mikor vesztetted el a szüzességed" kérdés váltotta ki - ilyet nem kérdez egy férfi, ha azt akarja, hogy kultúrembernek tartsák. Tőled kérdezte már pasas pár napos ismeretség után?

Egyébként nagyon el tudom képzelni, hogy a fickó felesége féltékeny, a kettejük kapcsolatára a terhesség miatti szexmegvonás még csak rátesz egy lapáttal, ráadásul a kikapós szomszéd lánynak nagyon rossz a híre. Teljesen valós élethelyzet, hogy éppen azt vágták otthon Zoltán fejéhez, hogy már biztosan lefeküdt a szomszéd k....-val, és amikor elrohan otthonról, pont összefut Vikivel. Gondolom, elhatározta, megnézi magának, hogy akkor már legyen oka annak, hogy otthon ezzel keserítik az életét...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.15. 22:03:30

@Little.Bear: Tőlem már mindenféle cifrát kérdeztek :-P
Sztem ezt is, de nem mernék megesküdni rá :-)

A terhesség miatt ugyan nem feltétlen kell szexmegvonást alkalmazni, de ez is egy lehetséges hipotézis, nekem is eszembe jutott. :-)

mégsem én voltam? 2011.11.15. 22:11:57

@Gloria Mundi: "A terhesség miatt ugyan nem feltétlen kell szexmegvonást alkalmazni," kelleni nem kell, alkalmazódik az magától, ha kicsit is bonyolultabb a helyzet... (tudod, farkas-póz: ül a lyuk mellett és vonyít :-)) )

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.15. 22:14:22

@Little.Bear: Persze, én is hallottam már olyanról, akinél alkalmazták :-P De egy normális lefolyású terhességnél nincs semmi gond a szexszel.

mégsem én voltam? 2011.11.15. 22:26:59

@Gloria Mundi: jó neked, hogy csak hallottál róla :-)) (mondjuk szülés után is ott van az a 6 hét absztinencia - van fickó, aki azt is nehezen tűri)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.20. 22:54:18

@Little.Bear:

"Az értetlenségemet a "mikor vesztetted el a szüzességed" kérdés váltotta ki - ilyet nem kérdez egy férfi, ha azt akarja, hogy kultúrembernek tartsák."

De ha egyszer kíváncsi rá... Cserébe legfeljebb a pasas is elmondja, hogy ő mikor és hogyan.

mégsem én voltam? 2011.11.23. 19:56:27

@tiboru: Hát, nem tudom. Pár alkalmas ismeretség után ilyesmit felhozni... Maximum, ha szexológus az illető...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.28. 12:04:30

@Little.Bear:

Egy férfi ab start szexológus :-)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.07. 05:33:18

A beszélgetés jó, a hozzászólásoknál csak tátom a szám.
süti beállítások módosítása