Péter épp jókor hívta. Mintha ráérzett volna, hogy szüksége van egy barátra, akivel megbeszélheti, ami hirtelen rászakadt. Vagy két órán át szorították a kagylót, Viki beszélt és beszélt, a nagyiról, az anyjáról, a lakásról, hogy mennyire nem tudja most, mit gondoljon önmagáról, és hogyan intézze az ügyeit. Péter nagyon megértően, türelmesen hallgatta, és nem csak együttérzően hümmögött. Két óra elteltével felajánlotta, hogy találkozzanak, nem akarja erőltetni, hogy Viki felmenjen hozzá, sietett leszögezni, csak mégis könnyebb lenne személyesen, meg a füle se fájdulna meg, és végre kimehetne WC-re. Viki nem állta meg nevetés nélkül, de a találkozás ötletét elvetette. Nem volt kedve se kimozdulni, se vendéget fogadni.

Másnap reggel Szalai tanár úrral volt órája, és kivételesen egy szót se beszéltek szakmáról. Vikit meglepte, mennyire gyakorlatias tanácsokkal tud szolgálni az az ember, aki egyébként a legkevésbé sem prózai dolgokkal foglalkozik az órákon: mivel azonban nem olyan rég maga is önkormányzati lakást vásárolt a feleségével, mégpedig azt követően, hogy kifizette a feleség rokonait, akiknek ugyancsak elővásárlási joguk lett volna, rendkívül részletes információk álltak a rendelkezésére. Felajánlotta Vikinek a segítségét, bármiben is elakadna, de hozzátette: nem hiszi, hogy a dolog hivatalos részével lennének problémák. A szülők meggyőzése azonban nem lesz feltétlen egyszerű, ha ők továbbra is abból indulnak ki, hogy a nagyi lakásához nekik van joguk, bár törvény szerint nem ez a helyzet.

- Nagyon finoman kell ezt felvetni, Viktória, ne vesszen velük össze még jobban. Lehet, hogy maguktól is rájönnek, valójában kit illet a lakás, bár valószínűleg feltételezik majd, hogy magának nincs pénze a megvásárlására. Még azt se zárnám ki, hogy felajánlják a vételárat - kölcsönbe vagy örökbe.

Viki a fejét csóválta.

- Kizártnak tartom még a kölcsönt is, de hogy megajándékozzanak ennyi pénzzel, az teljesen lehetetlen.
- Egyetlen lányukat ne ajándékozhatnák meg? Ha jól sejtem, nem éppen szegény emberekről beszélünk.
- Egyáltalán nem szegények, de az nem fér bele az életfelfogásukba, hogy ilyen ajándékokat adjanak. Különben nem is volna jó, ha ezt tennék, mert utána úgyis azt hallgathatnám, hogy ők vették nekem a lakást.
- Nem tudok kiigazodni rajtuk.
- Én sem, de ennyire ismerem őket. Csodára nem számítok.
- Akkor szerencsés, hogy a portugál barátja ennyire nagylelkű volt magához. Igencsak kedvelheti, ha kölcsönadta a pénzt.
- Nagyon kedvel. Csak nem eléggé - tette hozzá Viki egy szomorú félmosollyal.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr922982007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittleBear 2011.06.14. 20:20:53

Péter, a gáláns lovag mégiscsak megbékélt?
Milyen jó ma már a mobiltelefon - azzal simán lehet menni pisilni, csak a hangokat meg kell magyarázni :-))
süti beállítások módosítása