2011.04.07. 08:00
Nyolcvanharmadik fejezet: Egyedül, aztán mégsem (5)
Carlos köröket rajzolt a terítőre. Nem nézett Viki szemébe egy ideig, aztán vállat vonva így szólt.
- Van valakim alibiből. Vagyis, mert szükségem van rá, hogy szeressenek. És arra, hogy szeretkezzem. Kicsit rossz a lelkiismeretem miatta, mert én nem szeretem a lányt. Vagyis nem úgy, ahogy megérdemelné. Úgy érzem, kihasználom. De mégis csinálom. Félszívvel, érted, csak annyira, amennyire nekem jó. Utálatos, nem?
Viki nem szólt. Ez alig különbözött attól, amit ő művelt Péterrel. De persze letagadta, most már nem mondhatja Carlosnak, hogy jaj, de megérti. Nyilván elítélni vagy megróni se fogja.
- Nem utálatos. Nem tudom. Sokszor csinálunk olyasmit, ami nem teljesen tisztességes.
- Én azelőtt nem csináltam. Vagyis nem érzékeltem. Lehet, hogy csak téves az énképem. Nem tudom. De most egy erkölcsi hulla vagyok.
- Ne túlozz. Miért lennél erkölcsi hulla? Nem ártasz senkinek. Ha a lánynak így is jó ... Ha nem akarja többé, szakít veled. Abban biztos vagyok, hogy szerelmet nem vallottál neki, mert nem a stílusod.
- Tényleg nem vallottam szerelmet, de ő mégis úgy veszi, mintha megtettem volna. Olyan energikus, olyan ... Nem is tudom, magával sodor, én meg hagyom. Attól tartok, egyszer csak nem lesz visszaút, úgy beleteker a hálójába. Néha úgy érzem, ő az áldozat, néha meg úgy, hogy csak játszik velem. Bonyolult helyzet.
Viki megint nem szólt egy ideig. Carlos tovább rajzolta a köröket a terítőre. A lány érezte, hogy előbb-utóbb beszélniük kéne a közös múltjukról is, de túl ingoványos a talaj. Valahol mélyen azt remélte, hogy Carlos még mindig belé szerelmes, mert ez imponált volna neki, pedig nem akart tőle semmit. Nem akarhatott, hiszen ott volt Diogo, este vele találkozik, és az éjjelt vele tölti. Értelmetlen lenne bármibe is belekezdeni Carlossal, bár más helyzetben, más időpontban, és mindenféle elköteleződés nélkül szívesen ágyba bújt volna vele. Miért is ne. De pont ezen a napon és pont Prágában ezt nem tehette meg.
Meghozták az ételt, Carlos kicsit magához tért különös, önmarcangoló hangulatából. Enni kezdtek, a fiú Vikit a cseh barátnője felől kérdezte, aki ugyebár nem is létezett. Viki emlékezett egy cseh lányra egy nyári táborból, és őt írta le, kitalált hozzá családot, meg valami lehetetlen nevű, Prága környéki falvat is, nehogy Carlosnak eszébe jusson hazakísérni.
- És mikor találkozol vele?
- Hatkor.
- Van kedved addig velem agyoncsapni az időt? Mit terveztél, mit akarsz megnézni? Megnézhetjük együtt.
- Miért akarsz velem tartani, Carlos? - kérdezte a lány.
- Mert mindig is szerettem veled lenni, azért. És túl kevés idő jutott nekünk. Tudom, hogy az én hibámból, vagyis nagyrészt az enyémből.
- Azért ne vedd magadra az egészet, én is hibáztam.
- Azt hiszem, elég sokminden megváltozott bennem. Nem vagyok már olyan szigorú az ítéleteimben. Éppen ezért gondolom, hogy főleg én hibáztam.
- Magaddal is lehetnél megengedőbb.
- Tudom, de már így is épp elég megengedő vagyok. Ha akkor nem viselkedem olyan hülyén ... Sokszor eszembe jut. És nagyon keserű íze van.
- Carlos, lehet, hogy jobb ez így. Biztos nem vagyunk egymáshoz valók, és a földrajzi távolság túlságosan bonyolulttá tette volna a kapcsolatunkat.
- Te nagyon könnyen túltetted magad rajta. Pedig akkor szerelmesnek tűntél. Nem értem, hogy bírtad magad ennyire könnyen túltenni rajta. És már mást szeretsz. Mást feltételeztem rólad, mikor megismertelek. És mikor Sérgiót piszkáltam, hogy hagyjon békén. Azt hittem, törékeny vagy. Pedig nem.
1 komment
Címkék: beszélgetés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
