2011.03.10. 08:00
Nyolcvankettedik fejezet: Korántsem tökéletes (4)
Nem tudta, mennyit kell várnia, lehet pár perc, vagy akár több óra is. Először csak végigfeküdt a hatalmas franciaágyon, és élvezte, hogy nem kell semmit csinálnia. Korán kelt, fárasztó volt az utazás, és idegeskedett, amíg el nem ért a szállodáig, jólesett a pihenés. Még kellemesebb volt azzal a tudattal ott feküdni, hogy milyen örömökben lesz része nemsokára. Mert abban biztos volt, hogy bármit is csinálnak Diogóval, jól fogja érezni magát. Azt egyelőre nem akarta végiggondolni, hogy mi lesz elváláskor, ezzel elég lesz akkor foglalkoznia, ha eljött az ideje. Épp elég gyorsan bekövetkezik az is, de most még nem, most még minden lehetséges, még el sem kezdődött az együttlétük.
Végül nem kellett sokat várnia. Épp arra gondolt, hogy bekapcsolja a tévét, olyan nagy volt körülötte a csönd, amikor kopogtak az ajtón, aztán választ sem várva benyitottak.
- Szia, kislány. Örülök, hogy eljöttél.
Viki szerényen megpuszilta a férfit. Nem merte szájon csókolni, pedig ez lett volna a természetes, de túl régen látták egymást, nem érezte úgy, hogy joga lenne hozzá. Diogo magához vonta, és megölelte. Kicsit ringatta álltában, amitől Viki elkezdett kuncogni.
- Már nem is hittem, hogy valaha viszontlátlak.
- Mert kishitű vagy. Miért ne látnál viszont?
- Olyan távol élsz, elérhetetlennek tűnsz. Rossz érzés.
- Lehet, hogy fizikailag távol vagyok, de mégis mindig közel hozzád.
- Tényleg így érzed?
- Magam sem tudom, miért, úgy a szívemhez nőttél. Igen, így érzem. Sokat gondolok rád, gondolkodom a problémáidon. Szeretném, ha boldog lennél.
Viki nem válaszolt. "Olyan egyszerűen boldog lehetnék veled - gondolta -, de te nem akarod. Neked nem vagyok olyan fontos, mint te nekem."
- Hogy van Otávia? - kérdezte kicsit gonoszul.
- Nagyszerűen. Mint mindig.
- Gondolom, pokollá teszi az életed az esküvő szervezése miatt.
- Néha megpróbál bevonni, de igyekszem hamar szabadulni.
- És most nem volt féltékeny, hogy eljöttél?
- Ugyan, sokat utazom. Megszokta.
- Aha ...
Viki várta a csókot, amelytől aztán minden egyértelmű lesz, és magától megy majd.
- Hát te, kislány, hogy vagy? Jól utaztál?
- Nem első osztály, de valahogy csak elvergődtem idáig. Kicsit elfáradtam. El kell még menned valahová, vagy most reggelig szabad vagy?
- Nagy nehezen lebeszéltem a többieket a közös vacsoráról. Nem volt könnyű, de azt mondtam, hogy hányingerem van. Kicsit rájátszottam. Lehet, hogy nem hitték el, de gondoljanak, amit akarnak.
- És ők elmentek vacsorázni?
- Igen, ők el.
- Nem ilyenkor dőlnek el a nagy üzletek? Fehér asztalnál?
- Hát, olykor előfordul, de ez nem az az eset, ne aggódj.
- Rendben.
- Éhes vagy?
- Aha. Eléggé.
- Annyira, hogy most azonnal le akarsz menni az étterembe, vagy először összebújhatunk egy kicsit?
- Olyan éhes én sose lehetek, hogy ne akarjak veled először ágyba bújni. Enni később is ráérünk.
- Egyetértek.
Végre csókolóztak egy kicsit, Viki most szorosabban ölelte át Diogót, mint az imént, úgy magához szorította, mintha ezzel birtokba akarná venni. Jó érzés volt mindenestül, olyan, amilyet Péterrel sosem tapasztalt meg.
- Hiányoztál - mondta a férfi. - Szeretek veled lenni, és nagyon hosszú volt ez a kihagyás.
- Hosszú bizony. Miért, van esély, hogy legközelebb rövidebb legyen?
- Nem tudom. Nem akarok ígérgetni. De szeretném, ha rendszeresen láthatnálak. Igaz is, az utadat természetesen kifizetem, el ne felejts emlékeztetni rá. Most azonban vetkőzzünk neki, mert érezni akarom a bőrödet, hozzád akarok bújni.
3 komment
Címkék: viszontlátás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vén betyár 2011.03.10. 08:57:00
Mire gondol?
Házasság?
Várhatná otthon egy-egy kiküldetés során.
Biztató!:)
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.10. 15:04:17
