Péter nem lassított a tempón, nem következett be semmilyen átmeneti elernyedés, amit pedig Viki szívesen vett volna, de be kellett látnia, hogy ez a szeretkezés nagyon másképp működik, mint amit Diogóval megszokott. Gyorsabb volt, kevésbé lebegős, kevésbé finomrezgésekre hangolt, inkább küzdelem, mint kóstolgatás és gyengédség. Zsibbasztóan, fájdítóan intenzív, de nem rossz, egyáltalán nem rossz, csak kicsit szokatlan. A célegyenesben Diogo is tudott kemény lenni, de az sosem tartott sokáig, és a viszonylagos fájdalom olyan gyönyörérzettel párosult, hogy Viki ilyenkor nagyon hangossá vált.

Most azt a fájdalmat nem érezte, de az utolsó percben, vagy pár másodpercben, vagy ki tudja, mennyi időben, úgy zihált, és sóhajtozott, hogy Péter talán azt hihette, végre valóban elérte a kívánt hatást, és már elélvezhet ő is. De a lány nem érzékelte pontosan, mikor következett ez be, egyrészt nem látta a fiú arcát, másrészt Péter azok közé tartozott, akik csendben mennek el. Ráadásul ettől még mindig nem állt le teljesen, csak egy kicsit kényelmesebb testhelyzetet keresett.

Viki nem kérdezett semmit, megpróbált egy kicsit pihenni. Becsukta a szemét, és feljebb kapaszkodott az ágyon, mert előzőleg a fiú hátrahúzta, hogy jobban hozzáférjen. Péter megint megkereste a csiklóját, és simogatni kezdte.

- Te nem vagy fáradt? - kérdezte Viki végül.
- Egy kicsit. De szeretném, ha még élveznél.
- Eddig is nagyon jó volt. Tényleg.
- Örülök neki.

Viki megpróbált visszatérni a jelenbe, és felidézni, hogy milyen nap van, miért is jött ide, meg mennie kell-e valahová, nincs-e késésben, és mit jelent, hogy most emellett a fiú mellett fekszik, jelent-e valamit egyáltalán, vagy csak annyit, hogy megint a hormonjai játszották a főszerepet.

Ó, nem, ez az aktus nagyon is jelentett valamit. Mérföldkő volt, igen fontos mérföldkő. Az első magyar pasi az életében, akivel lefeküdt. Ezen mosolyognia kellett. Ráadásul a nagymama házában történt mindez, ahogy a Diogóval megélt első magyarországi szeretkezése is. Ha nincs ez az egész kitérő Portugáliában, ez az egész hosszú és szövevényes ösztöndíjas kalandsorozat, akkor talán sose jut el ide, pont erre a helyszínre, ahonnan az anyja egykor elindult. Nem tudta pontosan, de még az sem volt kizárható, hogy a lakások leválasztása előtt ez a lakás és a nagyié ugyanannak a nagy, polgári otthonnak a részét képezték.

- Mióta laksz itt egyáltalán? - kérdezte Pétertől, aki szórakozottan simogatta a csípőjét.
- Úgy két éve. Igen, a szüleim akkor vették a lakást.
- Miért nem láttalak azelőtt soha?
- Mit számít az? Elég, hogy most látsz, nem?
- Csak elgondolkodtam. Hogy mennyire messze kellett mennem ahhoz, hogy ide visszatérjek. Van ebben valami sorsszerű. Hogy pont itt.
- Nem értem, miről beszélsz, drága. Mi ebben a sorsszerű?
- A helyszín. Tudod, hogy a családom vagy hetven éve él ebben a házban?
- Nem tudtam. Érdekes.
- Azelőtt, hogy ezt, az emeleti lakást megkapták volna, a nagyapámnak a földszinten volt szabósága. Úri szabóság. Előkelő kuncsaftokkal.
- Akkor biztos ti vagytok a legrégebbi lakók itt.
- Talán. Elég valószínű. A nagyanyám biztos tudja. Mindenesetre kicsit hihetetlen ez az egész. Ha belegondolok, hogy fél évvel ezelőtt elég lett volna két ajtóval arrébb sétálnom, és becsöngetnem. Bármilyen ürüggyel.
- Vagy a nagyid helyett lakógyűlésre járnod.
- Vagy az.

Nevettek.

- Két hete meg elég lett volna nem ellenállnod, mikor bepróbálkoztam. Jókat élveztünk volna, amíg itt laktál.
- Lehet, de akkor még másképp éreztem.
- A portugál pasas miatt?
- Főként miatta. És sose néztem ki volna belőled ... ezt.
- Mit?
- Hogy így ...
- Hogy így megdöngetlek?
- Például.
- Gondoltam, hogy nem nézed ki belőlem. Pedig, amint látod, nagyon is képes vagyok rá. És még sokminden másra is. Csak lehetőséget kellett kapnom, hogy bebizonyítsam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.03. 11:23:37

Szólj hozzá!
Szóhoz sem jutok. Valami hiányérzetem van. :(

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: