Megint csókolózni kezdtek, és Vikiben azonnal újjáéledt az izgalom. Aztán a férfi ráparancsolt, hogy tárja szét a lábait, és húzódjon az ágy végébe. Ő maga kiszállt az ágyból, letérdelt, és egy hirtelen nyelvmozdulattal végignyalta a lány punciját. Viki teste összerándult.

Ez teljesen más volt, mint Carlos próbálkozása. Ami ezután következett, azt csak az önkívület határán regisztrálta. A férfi fáradhatatlanul kóstolgatta, miközben egy vagy két ujját, a lány képtelen lett volna megmondani, hányat, becsúsztatta a hüvelyébe, és olykor finoman, olykor nekilendülve, nagyobb elánnal mozgatta.

Viki összefüggéstelenül beszélt, és érezte, hogy képtelen visszatartani a könnyeit, a gyönyör olyan magas szinten állandósult, hogy szinte elviselhetetlen volt. Végül valóban nem tudta elviselni, azt hazudta, hogy elélvezett. Amilyen nedves volt mindenestül, ez akár igaz is lehetett volna.

Diogo feltépte az óvszeres zacskót, és gyorsan felhúzta a gumit, aztán megemelte Viki testét, és már benne is volt. Először tövig, de azonnal vissza is húzódott. Játszott. Majdnem kihúzta, kicsiket lökött, aztán hirtelen megint egészen mélyre hatolt. A lány becsukott szemmel élvezte, és gyötrődött, ahányszor a férfi farka majdnem kicsusszant belőle. Egyre jobban kívánta, és ennek hangot is adott.

- Maradj bennem. Kérlek.
- Csak szenvedj – felelte a férfi, és a hangja is mosolygott. Újrakezdte a kínzást. – Tízre megkapod.

Viki magában számolt, készült az érzésre, mégis meglepte. Felnyögött. Olyan pontot érintett benne a férfi, amelyet eddig nem érzékelt se Antónióval, se Carlossal.

- Elképesztően finom, amit csinálsz – mondta rekedten. – Imádom.
- Remélem is.

A néma számolás folytatódott. Olykor csókolóztak, és szorosan összefonódtak, olykor a férfi felemelkedett, térden állva még nagyobb volt a játéktere, még önkényesebben játszhatott a lány testével. Viki minden milliméternyi elmozdulást érzett, és élvezett. A szeretkezés ritmusa lassabb volt, mint Carlos esetében, és változékonyabb. Nem a pózok változtak, hanem a ritmus. Mintha zenéről lenne szó. Vagy táncról.

Vikinek eszébe jutott, hogy ez szörnyű. Szörnyű, hogy megtapasztalta, mert Carlos stílusa már nem lesz annyira élvezetes számára, ha valaha kibékülnek. Aztán elhessegette a gondolatot. Ugyan, miért békülnének ki? De akkor is szörnyű, ha ez az egyetlen alkalom, hogy Diogóval szeretkezhet. Ő ezt sokszor akarja még érezni. Milliószor.

A férfi hangosan és hosszan élvezett el. Felszisszent, mint akinek fáj valamije. Viki becsukott szemmel várt. Nem mert lesni. Úgy érezte, valakit elélvezés közben megfigyelni tapintatlanság. Főleg, ha ez a folyamat ennyire hosszadalmas. Még néhány apró lökés, és Diogo kiszállt belőle. Aztán csak feküdtek egymás mellett, szótlanul, izzadtan. A férfi egy kicsit simogatta, épp, hogy érintőlegesen. Viki szeretett volna odabújni hozzá, de nem volt benne biztos, hogy ez illendő-e egy ilyen kaland esetén. Mert ez a férfi nem tartozott hozzá, semmilyen módon. Abban a pillanatban senki sem tartozott hozzá.

- Muszáj rágyújtanom – szólalt meg néhány perc múlva Diogo.
- Nem leszokóban voltál éppen?
- De. Most mégis muszáj. Viszont nincs nálam cigi. Lemegyek venni. Pár perc, és itt vagyok.

Sietve felöltözött, és már ott sem volt. Vikit ez bosszantotta egy kicsit. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy a férfi látni se bírja, miután jól megdugta. Ő meg miket mondott szeretkezés közben! Hogy mondhatott olyanokat? Biztos nevetségessé tette magát. Azzal is, hogy bevallotta, még csak egyszer volt része orális szexben. De mitől volt ezúttal annyira jó? Még a rágondolástól is felizgult.

Miért is ne maszturbálna gyorsan? Talán még sikerül végeznie, mielőtt Diogo visszaér. Nem lehet ezt bírni, hogy folyton csak felizgatja valaki, de soha nem élvez el … A szeretkezés részleteinek felidézése meglehetősen könnyűvé tette, hogy kielégítse önmagát, gyorsabban ment, mint azelőtt valaha. Az is külön izgalmat jelentett, hogy a férfi akár rajta is kaphatná. Hiszen kijelentette, hogy imádja nézni, ha egy nő simogatja magát. De Viki tudta, hogy azonnal abbahagyná a dolgot, ha meghallaná, hogy Diogo közelít. A normális nők biztos szeretkezés közben élveznek el. Nyilván vele van valami baj, hogy ez neki nem megy.

A bejegyzés trackback címe:

http://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr402126016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gabor4x 2010.07.29. 12:38:34

Ez hát az ígért nagy meglepetés Diogótól? Valamivel jobb, tényleg. :) Engem viszont Viki lep meg, hogy élvezi, de mégsem tud elélvezni. Talán a lelki kötődés hiányzik, vagy ki tudja...

ribizli_me · http://flock-snapshot.blogspot.com/ 2010.07.29. 13:22:05

Nem hinném hogy a lelki kötődés lenne a gond. Vikinek pont annyi érzelme van Diogo iránt amennyi szükséges hogy élvezze a kalandot. Ő is tisztéban van vele hogy ez egy kölcsönös szimpátián túl csak szex. És szerintem élvezi, részben ez adja meg a varázsát. Nem Diogot akarja újra meg újra hanem az érzést ahogy szeretkezik vele.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.01. 17:47:19

@gabor4x: Hu, de fanyalog valaki ...
@ribizli_me: Hogy mennyire van Viki tisztaban azzal, szamara mit jelent ez a kaland, az majd idövel kiderül. Ahogy egy baratom szokta mondani, sose lehet tudni, miböl mi lesz.

Csuri / Bariildi 2010.08.02. 13:26:25

@gabor4x: Aha.... Mert amúgy a nők 100%-a csettintésre élvez, könnyedén, elég ha klassz a pasi, és már készen is vagyunk.
A dolog ennél jóval komplikáltabb, a nők nagy százalékának esetében, csak ezt nem szokás a lányregényekben leírni, a társaságban megbeszélni, de még a női magazinokban sem erről van szó.
Aki nem tud elélvezni, vagy nehezen, vagy nem akkor amikor "illik", az halgasson.
Hallgat is.
A világ összes kalapjának megemelése Carmesina előtt, hogy ő le mer írni ilyet.

gabor4x 2010.08.02. 20:32:41

@Gloria Mundi: Nem fanyalgok, elismertem, hogy már tényleg jobb. Mindazonáltal azt gondolom, hogy egy férfinek azért van szája (nyelve) és két keze (egyéb végtagokról most nem beszélve), hogy a nőt átfogóbb élményben is részesíthesse. De ez szubjektív magánvélemény..

@Csuri / Bariildi: Nem azt írtam, hogy kételkedem abban, hogy van ilyen, hanem hogy meglepett, hogy annak ellenére, hogy "a gyönyör olyan magas szinten állandósult, hogy szinte elviselhetetlen volt", a csúcspontig mégsem tudott eljutni. Igazából nem is a meglepetésemnek akartam hangot adni, hanem az okot kerestem volna.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.03. 10:58:55

@Csuri / Bariildi: Köszi Carmesina neveben is az elismerest :)
@gabor4x: Az, h nem minden egyes mozdulatot irok le, meg nem jelenti azt, h ne törtennenek meg. De lehet, h kenytelen leszek kiegesziteni, ha nem egyertelmü, h volt mindenfele, szajjal es kezzel vegezhetö müvelet is..
En meg pasitol is hallottam olyat, h nagyon elvezi, de nem tud elelvezni, pedig ez eleg ritka. De van. Az okan hosszan lehet elmelkedni anelkül, h biztos tudashoz jutnank el ...

gabor4x 2010.08.03. 21:41:57

@Gloria Mundi: Nem szükséges a kiegészítés, el tudom képzelni. (Mennyivel egyszerűbb egy film, ahol vannak áttűnések.)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.31. 16:47:10

Nekem tetszett a jelenet! Képszerű és érzéki.
Dicséret az írónak.