Diogo nagy figyelmet szentelt a csiklójának. Úgy általában sokkal inkább foglalkozott az erogén zónái felfedezésével, mint Carlos. A férfi kísérletezett, és ahogy Viki a szeme sarkából látta, mosolyogva nyugtázta, ha visszajelzést kapott. A lány pedig borzongott a gyönyörtől. Ami nem jelenti azt, hogy Diogo eltalálta volna, pontosan mi szerez neki legnagyobb élvezetet. Ehhez talán több idő kell. Meg az, hogy Viki beszélni merjen arról, amit szeretne.


- Jó az neked, amit csinálok? – kérdezte a férfi, miközben a csiklóját, és annak környékét simogatta. – Vagy csináljam másképp? Szólj nyugodtan.
- Nagyon jól csinálod – biztatta Viki, bár arra gondolt, hogy még egy kicsit beljebb, vagy erősebben kellene izgatni. De képtelen volt kimondani. És megmozdulni se mert, hogy így igazítsa a férfi kezét a megfelelő helyre. Volt, hogy egészen közel került a gyönyörhöz, de az inger nem tartott elég sokáig ahhoz, hogy átlendüljön abba a fázisba, ahonnan már nincs megállás. Legszívesebben a saját kezébe vette volna az irányítást, de nem tette, nem akarta azt éreztetni a férfival, hogy nincs rá szükség. Így aztán egy idő után már nem jutottak előrébb, és a sok inger elzsibbasztotta a csiklóját.

Diogo is elfáradt egy kicsit.

- Valami miatt visszatartod magad – mondta. A hátára gurult, és szórakozottan simogatta Viki haját.
- Nem, dehogy is. Csak nem élvezek el könnyen.
- Vajon miért?
- Fogalmam sincs.
- Mitől szoktál elélvezni? Esetleg a nyalás jobban bejön?
- Nem hiszem. Valójában csak egyszer próbáltam.
- Csak egyszer? Miért csak egyszer?

Ó, nem, Carlosról és a szexuális életükről nem fog Diogónak beszélni.

- Ez túl bizalmas. De nem hiszem, hogy annyira tudnám élvezni.
- Lehet, hogy csak nem csinálta jól, aki ezzel próbálkozott.
- Muszáj erről társalognunk?
- Semmit sem muszáj. De segítened kell, ha azt akarod, hogy működjön a dolog. Megmutathatnád, hogy izgatod magad te.

Viki elszégyellte magát. Rögtön a lepedőt kereste, hogy betakarózzon. Kezdett elszállni az ajzottsága, és tudatosult benne, hogy meztelen. Diogóban nyilván nem volt szégyenérzet.

- Ezt komolyan mondod? – kérdezte a lány.
- Mi ebben a meglepő? Persze, hogy komolyan mondom. Szoktál maszturbálni, nem?
- Hát erről még sose beszéltem.
- Csak nem szégyelled?
- De. Ez nem olyasmi, amiről beszél az ember.
- Hanem csinálja.
- Nem mindenki csinálja.
- Kit érdekelnek a többiek? Te csinálod. És eredményesen, ha jól sejtem.

Vikinek nem tetszett, hogy erről beszélnek. Egyáltalán, miért nem szeretkeznek inkább, mit kell ezen kitárgyalni?

- Ez olyan kényes téma, Diogo.
- Vagy izgató. Nekem izgató. Téged hidegen hagy? Tudod, milyen szép látvány egy maszturbáló nő? Imádom nézni.
- De nekem ez nem megy.
- Szégyenlős vagy.
- Igen. Hisz még nem is ismerlek.
- Rendben, akkor halasszuk későbbre. Gyere ide – húzta magához a férfi. – Miért takaróztál be? Ennyire kislány vagy?

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr72126008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabor4x 2010.07.27. 11:45:14

"Diogo nagy figyelmet szentelt a csiklójának." Sztem túlságosan is. Vagy Diogo koncentrál túlságosan erre az egy pontra, vagy az elbeszélő, de sztem nem így kell ezt csinálni... :D

gabor4x 2010.07.27. 16:52:32

@Gloria Mundi: Írjam le? Inkább csinálni szeretem, mint tanítani...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.27. 16:54:21

@gabor4x: Azt mindenki mondatja :P De Diogo is tartogat meglepetéseket, nem kell félni.

gabor4x 2010.07.27. 17:04:26

@Gloria Mundi: Kíváncsi leszek azokra a meglepetésekre...

gabor4x 2010.07.27. 17:21:51

@Gloria Mundi: Nem az olvasónak van szüksége "jutalomra", hanem Vikinek. Reméljük, ha Diogo is kitartó lesz, nemcsak mi, olvasók, akkor Viki is elnyeri, ami jár neki.

gabor4x 2010.07.27. 17:33:28

@Gloria Mundi: Mikor leírtam, ezen én is elgondolkodtam egy pillanatra. Mint regényhősnőnek, nem tudom, jár-e neki, megérdemli-e. Átalában, mint nőnek azonban jár neki az orgazmus, ha már egy férfi lefekteti és valamennyire felizgatja.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.27. 17:43:09

@gabor4x: Mi bajod van szegény Vikivel, miért ne érdemelné meg? Olyan rossz lány? Csak alanyi jogon érdemli meg, de személyében nem?

gabor4x 2010.07.27. 17:52:24

@Gloria Mundi: Te vetetted fel, hogy jár-e neki, megérdemli-e, én csak függőben hagytam a kérdést. Azon mindenesetre el lehet gondolkozni, hogy Viki kissé mintha csapongana a férfiak között...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.27. 18:02:17

@gabor4x: El lehet gondolkodni rajta. Szóval, ez a csapongás erkölcsileg elítélendő?

gabor4x 2010.07.27. 18:21:26

@Gloria Mundi: Én nem akarom elítélni, megítélni. Maradjunk annyiban, hogy el lehet gondolkodni rajta. Végül is erre való egy regény.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.31. 16:36:21

Finom játékok, apró érintések, türelem, szeretet ezek szex fűszerek.
süti beállítások módosítása