Vasárnap csak estefelé mentek vissza a faluba, António ragaszkodott hozzá, hogy elvigye Vikit ebédelni, délután pedig Tomarba, a Templomosok Kolostorába kirándultak. A lány kicsit aggódott a hatalmas Jézuskáért, hátha feltöri valaki miatta az autót, de António kinevette. Valóban…

– Most pedig következik a Kisjézus-vásárlás – jelentette be António, mikor visszatértek a keresztútról. – Miféle Kisjézusról van szó? – Ami azt illeti, egy elég terjedelmes Kisjézusról. Legyen akkora, mint egy igazi gyerek. Ez anyám nagy álma. – És…

Dona Aparecida hétkor keltette Viktóriát, kijelentvén, hogy misére mennek, és nem tűr ellentmondást. Antóniót hagyta aludni, a férfiak úgyis csak a templomtéren lézengenek a mise alatt, és a szegény fiú ki tudja, mióta nem aludt már. Viki a maga jókislány-énjét elővéve…

Dona Aparecida megjelenése vetett véget a sugdolózásnak. A vacsoránál nem sok szó esett, leginkább Teresa szörcsögését hallgatták. Viki felajánlotta, hogy elmosogat, de Dona Aparecida nem akarta, hogy láb alatt legyen a konyhában. António pedig még naplemente előtt el akarta vinni…

Az asszony nézte, ahogy eszik, ő maga nem is ült le. – António a legidősebb fiam. – Igen, mondta, hogy van két fiatalabb testvére. – Amikor az apja meghalt, el kellett mennie Lisszabonba, hogy eltartson bennünket. Ezért nem tanulhatott, nem válhatott belőle doktor.…

Dona Maria Aparecida ritkán mosolygott, és Viki ezen ritka alkalmak egyikét sem tapasztalhatta meg. Szigorúan, csaknem megvetően mérte végig a külföldi kisasszonyt és intett neki, hogy lépjen be. – Nem tudom, a fiamnak mi jutott eszébe, hogy ideküldött, kislány – mondta…

Marcost igazán nem lehetett nagy társalgónak nevezni. Rozoga régi Citroënje volt, az úgynevezett „Kacsa”, erre a képzettársításra csak ráerősített a citromsárga szín. Vikinek mindig is tetszettek ezek a kocsik, sokkal inkább, mint a modernebb formájúak. Volt bennük…

süti beállítások módosítása