Mikor felébredt, sütött a nap. Fájt a lába az izomláztól, de ezt egészen kellemesnek tartotta. Nagyon éhes volt, de otthon nem talált semmit, így lement a kávézóba, megreggelizett és haza is vitt néhány zsemlét. Kezdte magát ünnepélyes hangulatba ringatni. Ruhákat próbált.…

Mafalda és Amália szokás szerint elutazott a hétvégére, Isalinda is eltűnt, azzal, hogy majd két héttel később tér vissza. Viki örült a magánynak. Úgy érezte, újjászületett és ennek örömére kitakarította a konyhát, a nappalit meg a fürdőszobát. Noha máskor ezek a…

Mafalda leoltotta a villanyt és kiment. Viki végre egyedül maradt. Túl hosszú nap volt mögötte. Még mindig forgott vele a szoba egy kicsit, a feje is sajgott, de olykor-olykor sikerült elbóbiskolnia. Aztán ismételten felriadt és nézett az ismert sötétségbe. Carlosra gondolt,…

Késő este ért csak haza, miután kissé felöntött a garatra Raquellel. Pedig az ő feladata lett volna visszatartani a barátnőjét egy újabb ivászattól. De nagyszerűen megértették egymás bánatát. A férfiak mind disznók, hazudnak, mint a vízfolyás, még álmukban is csak hazudnak.…

Éppen indultak volna már, amikor Nuno, Raquel és Sérgio lépett be az ajtón. Sérgio egy pillanatra megtorpant, de éppen csak egy pillanatra, a tekintete egyik nőről a másikra vándorolt. Aztán Josué szeméből próbált kiolvasni valamit. De Nuno és Raquel már oda is lépett…

A többiek tovább nevetgéltek, Nuno hiába próbálta rávenni Sérgiót, hogy inkább a szemináriumi dolgozat megfogalmazásában segítsen. Josué kikecmergett a hátsó sarokból és meghívta Vikit egy kávéra. Viki megkönnyebbülve ment ki, Raquel élvezte a beszélgetést, úgyhogy…

süti beállítások módosítása