Viktória belevetette magát a könyvtárazásba, miután a diákigazolvány birtokában végre sikerült beiratkoznia. Míg nem kezdődött el az informatika tanfolyam, Nuno segített neki néhány könyv számítógépben való megkeresésében. Csak ne lett volna olyan körülményes, lassú,…

Mikor a brácsás végre úgy döntött, hogy befejezettnek tekinti az ebédet, már senki nem volt a menza hodályában, csak az alkalmazottak. A kasszánál ülő öreg bácsi borzasztó hangosan rózsafüzér-imát hallgatott a rádióban. Viki kétségbeesetten próbált figyelni arra, amit Nuno…

A menzára vezető úton többször is megakasztotta őket valaki. Először Sérgio elegyedett beszédbe egy lánnyal, kicsit félrevonulva: egy szót se lehetett hallani a társalgásukból, de a lány szinte mindvégig hallgatott, míg Sérgio arckifejezése és testbeszéde is azt sugallta, hogy…

Egy hét is beletelt, mire magához tért. Az egyetemre be se tette a lábát. Mafalda próbálta faggatni, Amália nem törődött vele. Persze nem mondott nekik semmit. Senkinek nem mondott semmit. Próbálta elfelejteni, de folyton az járt a fejében, hol rontotta el. Miért nem sikerült úgy…

süti beállítások módosítása