A hétvége szürke és fázós volt. Viki kötelességszerűen elment sétálni szombat délután, bár a városra olyan szmog ereszkedett, hogy kérdéses volt, ez mennyire tesz jót az egészségének. Akkoriban még kevés igazi kávéház volt Pesten, az Andrássy úton a Művész, feljebb meg…

A feje azért fájt továbbra is. Tartogatott ilyen alkalmakra egy üveg bort, és elég rosszul bírta az italt. Éppen ki akart kászálódni az ágyból, mikor meghallotta a kulcs zörgését a zárban. Nagyon megijedt, mert úgy tudta, hogy Kati, a társbérlője csak vasárnap este jön…

Viktória korán ébredt, odakint még egészen sötét volt. Először azt se tudta, milyen nap lehet. A belvárosi lakás felújításra szoruló falai rosszkedvűen emelkedtek a feje fölé. Aztán eszébe jutott: 1994 van, november és szombat reggel. Viktória egyedül feküdt az ágyban, pedig…

Van nekem egy regényem.Másfél éve kezdtem írni, és egészen egy évvel ezelőttig úgy ment, mint a karikacsapás, nem volt ritka, hogy napi nyolc órában dolgoztam rajta. Majdnem 400 A4-es oldal terjedelmű most, de hónapok óta képtelen vagyok folytatni. Semmi nem segít, elakadtam, és…

süti beállítások módosítása