2009.10.29. 07:33
Huszonkettedik fejezet: Egy új arc (2)
Kiléptek a langyos éjszakába és gyalogolni kezdtek a macskaköves utcán felfelé. Carlos Budapestről kérdezősködött, mintha semmilyen téma nem érdekelné jobban. Elmondta, hogy nagyon szeretne egyszer elutazni arra a vidékre, a posztkommunista országok egyikébe, de leginkább Prága és Budapest érdekelné. Ezek igazi zenei városok. Na és persze, ha már a környéken járna, elmenne Bécsbe is, meg Salzburgba. De nem sok esélye van rá, olyan drágák a repülőjegyek.
Viki elmesélte, hogy van egy ismerőse, aki néhány forintból körülutazta fél Európát, ugyanis hamisított egy Inter-Rail jegyet, kedvezményesen kirepült Tunéziába, és onnan jött vonattal vissza egészen Pestig, közben csak kenyeret evett és vizet ivott, kivéve, ha valaki meghívta más kajákra is, nem szállt meg sehol, maximum belógott ifjúsági szállásokra vagy meghívatta magát magánházakhoz, egyébként a vonaton és állomásokon, strandokon húzta meg magát. Úgy ért haza, hogy tíz kilót fogyott egy hónap alatt, mellig ért a szakálla és már merő rongy volt a ruhája, a szagáról nem is beszélve, mert az nyilván leírhatatlan lehetett.
Carlos nevetett ezen az újkori hamisító-zarándokon.
– Azért ennél egy kicsit kényelmesebben szeretnék utazni.
– Azt elhiszem. Szerintem is őrült ez a fickó, de minden nyáron valami hasonló mutatványt ad elő.
– És egyébként diák? Vagy mit csinál?
– Tanár egy általános iskolában, de az utazásra casinózásból szerzi a pénzt.
– Gondolom, családja nincsen.
– Persze, hogy nincs, különben nem csinálhatna ilyeneket.
– Meg is érkeztünk, ez az a bár, amire gondoltam.
A bár persze közel sem volt olyan elegáns, mint ahová Maurícióval mentek, de a hangulata kellemesnek tűnt, halk zene szólt és nem volt se túlságosan tele, se túlságosan üres. Viki a fiúval szemben ült le, nem mellé, mintegy hangsúlyozva, hogy most tényleg csak beszélgetni szeretne. Carlos tiszteletben tartotta, elég visszafogottan viselkedett. Úgy tűnt, meg sem fordul a fejében, hogy Viki egyéjszakás kaland lenne, talán, ha nem ismerte volna még látásból, és nem lett volna egy csomó közös ismerősük ... De szerencsére annyira sem vélte ismerni, hogy hallott volna a keringő pletykákról.
Viki úgy érezte, hogy végre kiegyensúlyozottan, nyugodtan beszélgethet egy helyes fiúval, és nem kell hátsó gondolatokkal foglalkoznia. Nem akart tőle semmit, és ez így nagyon kellemes állapotnak bizonyult. Carlos értelmes volt és élénk, nem fárasztotta halálra a témáival, hagyott elég időt arra is, hogy Viki beszéljen, de mindig volt neki is mondanivalója.
Hajnali négyig ültek a bárban, nevettek és komolyan is beszélgettek, de Carlos egyetlen utalást sem tett arra, hogy szexuális kalandra vágyna. Négy körül Viki annyira fáradt volt már, hogy kijelentette: haza kell mennie, aludni akar. Carlos szó nélkül hívta a pincért, kérte a számlát és fizetett. Az utcán egy kicsit feljebb volt taxiállomás, beültek a legelől parkoló kocsiba, Viki megmondta a címet, és az autó halkan elindult.
Egymás mellett ültek, de nem annyira szorosan, hogy érintették volna egymást. Carlos csak addig merészkedett, hogy megfogja Viki kezét. A lány hagyta.
– Jól érezted magad? – kérdezte a fiú egy kis idő múlva.
– Igen, kellemes volt. Remélem, Raquel és Gonçalo is épségben hazaér.
– Biztosan. Viszontláthatnálak?
Viki hátradőlt az ülésben és kinézett az ablakon.
– Hát persze – felelte –. Az egyetemen úgyis találkozunk majd.
– Tudod, hogy nem úgy értettem.
– Nézd, Carlos, rajtad áll. Ha gondolod, telefonálj, megadom a számom.
– Rendben, de én már most szívesen megbeszélnék valamit. Holnap este ráérsz?
Viki felsóhajtott. Pont most? Mikor már eldöntötte, hogy holnap este elmegy Antónióval? Most jön egy ilyen komolynak tűnő ajánlat?
Megrázta a fejét.
– Holnapra már van programom, sajnálom.
– És holnapután?
Ez nagyon akarja. Viki hitetlenkedve nézett a fiúra. Nem, jobb nem gondolni semmi olyasmire, ami később botorságnak bizonyul. Mit tudja ő, hogy holnapután este milyen lesz a világ?
– Talán. Még nem tudom.
– Jársz valakivel? Ha erről van szó, megértem, és nem zaklatlak többet.
– Nem, járni épp nem járok senkivel, de ...
– Akkor szerelmes vagy valakibe?
– Nem tudom, talán. Egyelőre korai erről bármit mondanom.
– Ha holnapután este felhívlak, talán többet tudsz már mondani?
– Lehet, hogy igen.
– Rendben, akkor holnapután este.
Már néhány perce a ház előtt álltak, de a taxis türelmesen várta, hogy befejezzék a beszélgetést.
– Akkor minden jót, Carlos, köszönöm a szép éjszakát.
Viki kiszállt a kocsiból és könnyű léptekkel indult a kapu felé.
1 komment
Címkék: utazás beszélgetés csalás ajánlat inter rail
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
